Kötelező-e két gyerek? Kistesó nélkül nem lehet teljes életet élni? Mi akadályozhatja a második baba érkezését? Önző-e az, aki csak egy babát vállal? Ezekre és hasonlókra keressük a választ, eheti klubunkban. Nem szeretnénk azonban sem szociológiai-, sem demográfiai elemezgetésekbe belemenni – hisz egy hús-vér szülő ritkán dönt a születési statisztikák alapján a gyerekvállalásról.
Adri, 27 éves
„Anno még egy gyerekesként nem terveztünk több babát. Mikor valaki rákérdezett, és én ezt elmondtam, úgy néztek rám, mintha az űrből jöttem volna. „Nem szeretnétek testvért neki?” Egyrészt kiakadtam, hogy mi közük van hozzá, másrészt meg mi az, hogy neki szüljek tesót? Azért a kis életért én és a férjem leszünk felelősek, nem a nagyobbik gyerek, szóval, ha úgy döntenénk, hogy szeretnénk másodikat, azt magunk miatt, a mi belátásunk szerint tennénk…”
{adselite}
Számos érv és ok van az egy gyerekes családmodell mellett – alacsony jövedelem, betegség, életkor, „apa/anya nem akar többet”, válás utáni bizalmatlanság, időhiány… stb. Nézzük meg egy gyerekes anyukák valós, rövid történetein át, hogy mi lehet mégis az, ami miatt nincs kistesó tervben, és tegyük fel magunknak a kérdéseket; mint például, hogy miért ne lehetne teljes, egy háromtagú család?
Barbara, 34 éves
„Mi eredetileg is csak egy gyereket akartunk. Most is azt érzem, hogy neki mindent meg tudunk adni, mind anyagilag – ruhák, játékok, külön órák, továbbtanulás, lehetőségek -, mind pedig érzelmileg – figyelem, családi programok, a külön szoba varázsa…stb. Vethetik rám a köveket, a tökéletes nagycsaládosok, de én imádom a munkámat és számomra nagyon fontos, hogy maximálisan tudjak teljesíteni, helytállni benne. Középvezető vagyok egy multinál, sok időmet veszik el a feladataim, időnként még itthon, este is dolgozok – férjem szintúgy. Teszem ezt örömmel! Ebbe az életvitelbe 1 gyereknek van hely, akivel rengeteg közös programunk van együtt, mikor hazajön az iskolából együtt tanulunk, ritkán mondjuk neki, hogy most nem érünk rá. Ezért is éreztük, hogy nem szeretnénk többet vállalni. Tökéletes harmóniában élünk, így hárman. Vivinek vannak barátai, és van egy legjobb barátnője is, aki időnként nálunk is alszik, van, hogy elvisszük magunkkal hétvégén is. Vannak unokatestvérei is, akikkel hason korosztályba tartozik.”
A felvetés jó, ha azt érezzük, nem lenne elég időnk kettőre, ki az, aki megkérdőjelezhet minket ebben? Sokan szeretik munkájukat, sokan sokat tettek azért, hogy bizonyos pozícióba kerüljenek, ha feladnák mindezt két, vagy több gyerekért, az vajon hogyan csapódna le a rajtuk? Az, aki imád dolgozni, sokat dolgozni, de kettő mellett már nem tud, és emiatt frusztráltá válik, az vajon milyen hétköznapokat fog szülni? Más megítélés alá esik-e az, aki két gyerek után azért mond nemet a harmadikra, mert fél, hogy nem fogja tudni finanszírozni a sport-, tánc-, egyéb fakultatív foglalkozásait, vagy időhiányt emleget, mint az, aki egy gyerek után dönt így?
Éva, 32 éves
„Én nagyon szerettem volna két, de akár három gyereket is, de a testem közbe szólt. A fiúnk után, volt 3 vetélésem, amiben testileg és érzelmileg is totálisan kifáradtam. A végén a férjem tette a pontot a dolog végére, aki azt mondta, elég volt. Elmondta, hogy ő nem szeretné többé azt az Évit látni, aki folyton görcsöl azon, hogy megjön-e, vagy azt, aki már könnyekkel a szemében veszi tudomásul a két csíkot a teszteken… És igen, én is éreztem, hogy totálisan a második gyerek körül járt az eszem, miközben volt már egy csodás 3 éves fiam és egy tökéletes férjem, akiket totálisan háttérbe szorítottam. Azóta elfogadtam, hogy hárman vagyunk és az évek alatt nem is próbálkoztunk újra. Azóta valahogy sokkal teljesebbnek élem meg a napokat, próbálom nem nagyon elkényeztetni a most 7 éves nagyfiúnkat, ami azért nehezen megy, hisz csak rá kell koncentrálnom. „
Ancsa, 29 éves
„Én szerettem volna, de a férjem nem. Beletelt jó pár átbeszélgetett éjszakába, míg elfogadtam és közös döntésként tekintettem rá. Az ok? Elsőre furán hangzott nekem is; ő ki nem állhatta az öccsét. Mikor megszületett, gyakorlatilag róla 1-2 évre szinte megfeledkeztek a szülei, teljesen háttérbe szorult. Nagy is volt köztük a korkülönbség, a kistesó sírós is volt… Azt mondta, retteg attól, hogy ő is elköveti ezt a hibát, hogy majd megkülönbözteti a gyerekeit, versenyeztetni fogja őket egymással. Próbáltam meggyőzni arról, hogy de itt vagyok én is, majd nagyon fogunk figyelni erre stb., de aztán beláttam, hogy nem megy. Szeretem és elfogadtam ezt a dolgot.”
Kíra, 27 éves
„Párommal mi nem akartunk gyereket, aztán egyszer nem jött meg és hopp, ott volt Barnabás. Mi nagyon megijedtünk, mert kettes életre voltunk berendezkedve, nem volt hely a gyerekszobának – egyszobás lakás -, a fizetésünkből is pont kijöttük egy hónapban. Az elején még arról is beszélgettünk, hogy nem tartjuk meg. Aztán egyik jel jött a másik után: a párom 1 hét múlva új pozícióba került, ami fizetésemeléssel járt, én pedig álmomban egy csecsemőt ringattam – uh, ez most biztosan elég filmszerűen hangzik. Nos, ekkor újra leültünk és úgy döntöttük, jöjjön, ha ennyire minket szeretne! Berendeztük hát a szoba egyik sarkát babásan, lecseréltük az ágyunkat egy frankó kis kihúzhatós kanapéra és azóta is így éldegélünk. Mivel azonban most 2 éves, és már gyakran érezzük, hogy bizony el kéne neki egy külön szoba, rohamos gyűjtögetésbe kezdtünk, hogy nagyobb lakásba költözzünk. DE azóta se fogalmazódott meg bennünk, hogy szeretnénk még egyet. Azóta hormonos spirálom van, és bár nem terveztük, az életünk mégis így hármasban vált tökéletessé.”
Tolod a pár hetes csemetédet, de már mindenki azt kérdezi, mikor érkezik a kistesó? A játszótéren furán merednek rád, mert nincs még nagy pocakod? Ki az, aki belelát az életedbe? Ki az, aki ítélkezhet feletted?
Mondhatjuk, hogy ahol egy elfér, ott kettő is? A kérdés az, hogy ez jár-e, és ha igen mekkora lemondással? Tekinthetjük-e annak, ha mi szülők kiköltözünk a nappaliba, hogy a gyerekeknek külön szobáik lehessenek, vagy ezentúl nem járunk csak fél évente fodrászhoz, és csak akciós dolgokat veszünk meg? Biztos, hogy mindig a mi abszolút döntésünk, hogy csupán egy gyermekünk van?
Miért tettem fel eddig csak kérdéseket? Ez, amolyan coaching-módszer, a lényege nem az, hogy megmondja mit gondolj, vagy igazolja a döntésedet, hanem, hogy tovább vidd a felvetett témát és kialakíts magadban egy „párbeszédet”.
Azt mondják egy felnőtt emberen érezni, hogy volt-e testvére. Nem gondolom azonban, hogy hátránnyal indulnak azok, akik egykék. Hisz alapvetően mi számít egy családban; az egymás iránti feltétel nélküli szeretet és lojalitás, a megértés, türelem és kommunikáció…
képek forrás: pinterest.com
