Húszas éveim vágya, hogy lediplomázzak, és találjak egy rendes állást, beteljesült. Harmincas éveim családalapítási törekvései, amihez találnom kellett egy rendes fiút, aki („enyhe nyomásgyakorlást” követően) el is vett, szintén. Két kislány büszke anyukája lettem, bár a második érkezése után egy évig úgy éreztem magam, mint aki elmegyógyintézetből szabadult.
Így 40-hez közeledve a következő célokat fogalmaztam meg magamnak:
– új hivatás, amiben kiégés helyett kiteljesedés vár,
– életben tartani a tüzet a házasságomban,
– felvilágosult anyaként megfelelő érzékkel embert faragni a gyerekeimből.
{adselite}
Milyen szép és kerek az egész, nem igaz? De akkor mi ez a kor-para?! „Nem a tényleges kor számít, hanem amennyinek érzed magad”, puffogtathatnám az efféle közhelyeket, de ha belenézek a tükörbe, óhatatlanul szembe köszön a korom. Nem vagyok „rossz csaj”, mondhatom, hogy inkább a „jó” kategóriába esem, de a „csaj” megnevezés már korántsem olyan egyértelmű. Azt hiszem a „Nő” helytállóbb, ami persze jól hangzik, de mégis meddig nő egy nő?! 50, 60 éves koráig, vagy tán egyike leszek azon szerencsés keveseknek, akik még 70-80 évesen is igazi „hölgyek”? A lányaim és bizonyos lépcsőházi suhancok szerint már most „néni” kategóriába tartozom. Áúúú! Na jó, nem akarok húsznak kinézni, csak amolyan fitt negyvennek. Na de mi is kell ehhez? Hosszabb sminkelési idő, némi hajfesték, jól szabott ruhák, és persze rendszeres torna, egészséges diéta, satöbbi, satöbbi. Ezt mind tudjuk. De valljuk be őszintén, aki vért izzad az edzőteremben, és látszik, hogy utálja, hogy frusztrált, ettől még kicsit szánalmas is. És a nyolcvanadik trendi diéta kezd az agyunkra menni, ahogy az is, hogy hol a húst, hol a szénhidrátot, hol a savasodást, hol meg egyszerűen minden élvezhetőt kerülnünk kéne. Ha aszkétaként élünk, hol marad az élet élvezete? Nem a hedonista örömökre gondolok, csak arra, hogy „jóízűen” igent tudjak mondani az életre.
Szóval így 40-hez közeledve egyik fő célom, hogy megőrizzem a nőiességem, miközben azért méltósággal viselem az öregedés lassan mutatkozó jeleit is. Talán ki lehet találni, hogy nem botoxra, mellplasztikára vagy harsány műkörmökre hajtok. Hanem arra a belülről kisugárzó valamire. Nos, talán nem kell hozzá sok, eddig egész jól tartom a formám, anélkül, hogy sanyargatnám magam, mégis-mégis kell valami több.
Talán, hogy meggyőzzem magam: 40-nek lenni jó (lesz)!Mert:
1. A „hamvas” tizenöt egy mítosz. A legtöbben pattanásos bőrrel, eltorzult vonásokkal, megnyúlt végtagokkal vagy épp kerekded formákkal küzdöttünk, és zéró volt az önbizalmunk.
2. Huszonéves koromban egy minden szempontból menő harmincas pasi kifejtette nekem, hogy a nők húsz alatt kislányok, harminc alatt lánykák, negyven alatt leányzók, és csak utána válnak igazán nőkké. Van benne igazság!3. A második pontot a „milf” jelenség is igazolja. Had ne írjam ki vagy fordítsam le a teljes angol megfelelőt, legyen elég annyi, hogy a pasik megalkották ezt a kategóriát, szépen megfogalmazva azokra az érett, magánéletükben is kiteljesedett nőkre gondolva, akikben van valami plusz, ami kifejezetten vonzóvá teszi őket.
4. Ebben a korban a többségünk már megállapodott, hogy egy kedvenc pszichológusnőmet idézzem: „gyűrűt húztak az ujjára, koronát tettek a fejére, ő ül a király (értsd: „pasi”) mellett a trónon. Szerencsés esetben tehát nem kell azzal bajlódnia, hogy az erdőben kóvályogva arra vár, találjon rá egy vadász, és vigye haza.”
5. Mindenki fiatalabbnak néz, már csak kötelező óvatosságból is, (sebaj)! Sütkérezhetünk annak dicsőségében, hogy húszévesen jól kinézni természetes, negyven évesen viszont dicsőség!
6. Akik az anyaoldalakat olvassák, bizonyára megtapasztalták milyen kiteljesítő ereje van annak, hogy képes vagyok gyermeket foganni, kihordani és világra szülni. Képes vagyok táplálni, melegséget, biztonságot nyújtani.
7. Már nem kell lerágni a körmünket egy munkahelyi előléptetést vagy fizetésemelés miatt, mert bár meglehet, hogy a pályakezdőknél nagyobb a lendület, a tudás és a tapasztalat mégiscsak nálunk van!
8. Könnyebben mondunk nemet, már csak az általános túlterheltség miatt is, és persze mert nem most jöttünk a falvédőről.
9. Elengedhetjük a megfelelési kényszert: van már kialakult stílusunk, és rég nem számít akárki véleménye.
10. Kipróbált barátságaink vannak. Mostanra eldőlt ki maradt meg a sulis, főiskolai vagy első munkahelyi körből, ki az, akire igazán számíthatok, és akivel fél szavakból is megértjük egymást.
Negyvennek lenni jó! Mert ott az az érzés vagy tapasztalat, sőt talán nevezhetjük „bölcsességnek”, hogy az életnek van egy szála, amit egyszerűen csak fel kell venni. Már tudjuk, hogy felesleges rángatni, cibálni, és persze elengedni vagy átugrani sem lehet a nehezebb részeket. Hisz mindennek beérik a maga ideje és gyümölcse – a negyvenes nőnek is!
