Hogy megértsétek a nézetem a várandóssággal és a gyermekvállalással kapcsolatban, röviden összefoglalnám az előzményeket.
Egy nagyon tartalmas és kalandos gyermekkort tudhatok magaménak, ami nem egyenlő azzal, hogy nem voltak akadályok előttem, vagy hogy nem követtem el hibákat. Igenis döntöttem már rosszul, voltak ballépéseim, de így visszanézve nem csinálnék máshogy semmit ugyanis rengeteget tanultam és tapasztaltam ez által.
Kamasz koromban az a tipikus reménytelen romantikus típusú csaj voltam, aki rengeteget álmodozott a jövőjéről, az örökké tartó szerelemről és a gyermekvállalásról. Igen! A gyerekvállalásról! Mivel édesanyám mindig is az egyik példaképem volt (apukám a másik), gyakran képzeltem magam a helyébe. Milyen lehet anyának lenni? Hogy tud nekünk mindig mindenben segíteni? Hogy csinálja? Mi a titka? Ráadásul neki három fele kell(ett) szakadnia. Van egy down-szindrómás bátyám és egy 5 évvel fiatalabb öcsém. A családunktól rengeteg szeretetet, törődést és odaadást kaptam, amit a novemberben születendő kisfiúnknak is át szeretnénk adni a párommal. Fiatal kismamaként az a véleményem, hogy nem minden a kor. Sokan azt gondolják, hogy a fiatalság egyenlő a felelőtlenséggel és az éretlenséggel és nem méltók a gyerekvállalásra.
Mi mind mások vagyunk. Rengeteget dolgoztam, tanultam is amióta kikerültem a középiskolából. Én felnőttem ehhez a csodálatos feladathoz, ami nagy felelősség, de nincs ennél szebb dolog a világon. A babavárás legszebb része, amikor érzékeled a fejlődését, kezdve azzal, amikor először hallod meg a pici szívhangját, majd az első rugdosások, mozgások majd a vége fele mikor csuklik. Aztán belegondolsz, hogy közös gyereketek lesz, azzal a személlyel, akit a világon a legjobban szeretsz és ő is viszont szeret.
{adselite}
Ez a pár hónap a felkészülésről szól, mind testileg mind lelkileg. Rengeteg változást hozott az életünkbe ez a kis csöppség, pedig még meg se született.
Jelenleg a 33. várandós hetemet töltöm és alig várjuk a párommal, hogy egy szerető család legyünk.
