A legtöbb szülőben felmerül az a kérdés, hogy mit tehetne másképp, hogy a gyermekei között minél jobb kapcsolat alakuljon ki, és minél kevesebb veszekedés, konfliktus legyen közöttük. Van néhány gyakori hiba, amelyet a szülők önkéntelenül követnek el, és amellyel erősítik a testvérek közötti vetélkedést. Ha elkerüljük ezeket, csökken a viták száma és összetartóbbak lesznek a testvérek.
1. Folyamatosan együtt lenni
A család közösen eltöltött ideje nagyon lényeges a családon belüli kapcsolatok építése szempontjából. Emellett azonban nagy szüksége van minden gyermeknek az egyéni figyelemre, amit nem feltétlenül erősít a közösen eltöltött idő, az inkább a természetes versenyhelyzetek kialakulásának ad lehetőséget. A szülő gyermekenként napi 10-15 perccel már meg tudja adni a számukra szükséges figyelmet.
2. Mindenki csinálja ugyanazt
Bár sokkal könnyebb a szülőknek egységként kezelni a gyerekeket, és ugyanarra a sportra, szakkörre vinni őket, ez nem valami előnyös a testvérkonfliktusok szempontjából. Egyrészt egyáltalán nem derülnek ki az egyéni tehetségek, másrészt szembetűnőbben mérhetőek a hasonlóságok illetve különbségek és értelmetlen versenyzés elé állítja a gyerekeket.
3. A gyerekek címkézése
Nagyon könnyen ráhúzunk embertársainkra, gyermekeinkre bizonyos címkéket: szégyellős, elkényeztetett, hiperaktív. Fontos tudni, hogy nemcsak a negatív megnevezések hagynak mély nyomot, ugyanolyan célszerűtlen pozitív címkéket aggatni a gyerekekre. Ha az egyikre rá mondjuk, hogy „ő a vicces” vagy „ő a tehetséges”, akkor ebben egyértelműen benne van, hogy a másik kevésbé vagy egyáltalán nem az. Felejtsük el azokat a jellemzéseket, amelyek hasonlítási alapot képeznek a testvérek között, minden gyermeknek a maga egyéni tulajdonságait emeljük ki.
4. Szükségtelen versenyhelyzetek generálása
Bár ártatlannak tűnnek azok a felszólítások, hogy „Lássuk, ki tud gyorsabban felöltözni!” vagy „Ki tud tovább csöndben maradni?”- ezek mind olyan helyzetek, amelyekből egyértelműen nemcsak egy nyertes, hanem egy vesztes is távozik. Inkább olyan helyzeteket kell a szülőnek teremtenie, amely a csapatszellemet erősíti és csakis akkor kapnak a gyerekek dicséretet vagy jutalmat, ha mindannyian megtették, amiről szó van.
5. Megjelölni a pozíciókat a veszekedésben
Amennyiben a szülő beszáll a testvérek vitatkozásába, a legtöbbször az fordul elő, hogy nagyon gyorsan megállapítja, hogy ki az áldozat és ki a támadó. Ez esetben szegény áldozat kapja a vigasztalást, a támadó pedig büntetésben részesül. Ez egyáltalán nem egy igazságos és békés kezelése a konfliktusnak. A szülőnek az a feladata, hogy a békés konfliktuskezelés, a megoldás fele terelje a gyerekeket, és arra irányítsa a figyelmüket, hogy a kialakult helyzetből hogyan tudják a legjobbat kihozni.
Természetesen valamennyi testvérkonfliktus szükséges és egészséges. Ne feledd, hogy a gyereknek ismét Te vagy az elsődleges minta, hogy az adott vitaforrást és helyzetet hogyan kezeled. Ne a hibákon időzz, hanem szeretettel tanítsd őket megtalálni a megoldást – ezt később más kapcsolatukban is kamatoztatni fogják.
Amennyiben egyénre szabott segítségre lenne szükséged vagy egyszerűen csak magabiztosabb anya szeretnél lenni, keress fel egy első ingyenes beszélgetésre, és írj a hello@anyacoaching.hu címre.
Forrás: positiveparentingsolutions.com
Képek forrása: www.newkidscenter.com, www.emmascredit.ge