Gratulálok, már fél éves a kisbabád. Ez minden szülő életében meghatározó forduló, a lurkók pedig hatalmas mozgásbéli fejlődést képesek produkálni. Nézd meg velünk, mik várhatnak rád és a babanaplódra ebben a hónapban.
{adselite}
6 hónapos baba mozgásfejlődése
A kúszás mellett, akár négykézláb is megállhat a pici – előre-hátra ringatózik, sőt el is indulat így. A felüléssel is komolyan próbálkozik – felhúzva magát, vagy a négykézláb állásból oldalra huppanva igyekszik ülés pozícóba kerülni.
Könnyedén nyúl tárgyakért; megfogja, elengedi, leejti, felveszi, hozzáüti valami máshoz.
Beszédfejlődés
Egyre gyakoribbak a mammma,pappa, babba szavak, melyek azonban még nem a klasszikus értelmet nyerik el a pici közvetítésében, csupán gyakorlásról, könnyen kiejthető hangok összességéről van szó.
6 hónapos baba hozzátáplálása
Mivel ekkora már egész biztosan megjelennek azok az enzimek a gyomrában, melyek segítenek megemészteni a szilárd ételt, ha anyatejes a baba, akkor is meg kell kezdeni a hozzátáplálást.
Érdekességek:
– Általában ekkora kétszerezi meg a születési súlyát
– Etájt fedezi fel, hogy te, az anyja, rajta kívül álló lény vagy. Ám még mindig nem biztos abban, hogyha nem lát téged, akkor is létezel és vissza fogsz térni hozzá
– Játékból köhécsel, nyújtogatja a nyelvét, hangosan nevet
– Nagyon élvezi, ha a magasba emeljük, dögönyözzük, csikizzük
Tipp
Már most elkezdheted tanítani; nevezd nevén azokat a tárgyakat, amiket megfog, vagy hosszasan néz. Mutathatsz neki képeket, akár fényképeket is. Bár most még nem fogja tudni utánad mondani, de elraktározza, és később könnyebben megy majd neki.
Jó, ha tudod
A babád komolyan elkezd félni az idegen arcoktól. Azért, mert ő egy kisbaba, nem kell bárkinek engednek, hogy közelhajoljanak hozzá, gügyögjenek neki, megsimogassák az arcát, megfogják a kezét. Nyugodtan mond meg, hogy te és a babád sem szeretnétek, ha a személyes terét átlépnék. Lesz, aki nem fogja megérteni ezt az igényedet, de nem neki kell megfelelned. Már most el kell kezened kiállni magatokért, képzeld mi lesz a játszótéren – rengeteg gyerek-szülő konfliktus forrás.