Számos kutatás és tanulmány bizonyítja, hogy a korai időszakban sokat hordozott babák testi és szellemi fejlődése kiegyensúlyozottabb kevesebbet „ölelt” társaiknál. A baba ölelésre teremtődött, ezért a helyes hordozásnak komoly egészségügyi hatásai vannak.
A babahordozás előnyei röviden, a teljesség igénye nélkül a következők:
NÉGY fontos szempont, ha a babahordozó mellett döntesz:
1.Sajnos nagyon nagy a tájékozatlanság a helyes babahordozó megválasztását illetően, és ennek tudható be az is, hogy sokan nem is mernek vagy akarnak hordozni. Egy baba mikor megszületik, számára a magzatpóz a PÓZ. A mozgásfejlődés szakaszai fogják a babát „kiegyenesíteni”. Az teljesen természetes, hogy nem ültetjük a babát, míg nem tud ülni magától, nem állítjuk, míg nem áll fel magától, akkor miért tennénk egy olyan hordozóba újszülött babánkat, ahol nem a magzatpóz a természetes tartás. Ez a pozíció úgynevezett „soft” hordozókban, mint a hordozókendő, és a mi általunk kínált Mei Tai-okban, valamint ezek társainál lehetséges.
2. A másik nagyon fontos szempont a babahordozó megválasztásánál a helyes terpesztartás biztosítása. Egy helyes babahordozó térdhajlattól-térdhajlatig tartja a baba popsiját. A helyes terpesz a csípőrendellenességek megelőzésében nagyon komoly szerepet játszik.
3. Kifelé NE!
A kifelé hordozás során babánk körülbelül olyan mentális veszélynek van kitéve, mintha egy 10 évesnek horrorfilmet vetítenénk. A babák természetes reakciója, hogy a külvilágot anyjuk óvó környezetéből fedezik fel. Amikor egy baba megijed, vagy olyan inger éri, amivel még nem találkozott természetes reakciója, hogy anyja ölébe bújik. Erre egy babának a kifelé hordozás során esélye sincs. Teljesen magára marad egy olyan inger gazdag környezetben, amelyre sem fizikálisan az érzékszerveivel, sem mentálisan nincs felkészülve.
4. Mindig olyan hordozót válasszunk, amely a baba korának, érettségének megfelelően támasztja a testét és a mellkasa benne érintkezni tud a hordozójával.
Hordozni könnyedén, szépen, kompromisszumok nélkül:
A My Babyhug (hug=ölelés) speciális, ortopédiai szempontoknak maximálisan megfelelő ergonómiai babahordozói (3-4 hónapos kortól egészen tipegőkörig) nem csupán helyesen, a legnagyobb biztonsággal, de még szemet gyönyörködtetően is ölelik azt, aki nekünk a világon a legfontosabb.
Termékeink 100% bababarát pamut, Öko-tex anyagfelhasználással, az Európai Uniós biztonsági előírások figyelembevételével készülnek azért, hogy a Te babád a legjobb „kezekben” legyen akkor is, amikor a tieid éppen szabadok!
Velünk nem kell a dizájnban sem kompromisszumot kötnötök Apával, hiszen lehetőség van Apás-Anyás oldal terveztetésére is. Állandóan megújuló kollekciónk darabjai között is biztosan rátalálsz a stílusotokhoz leginkább közel állóra, de ha nem, akkor a Prémium szolgáltatásunk segítségével, digitális tervezést követően igazi egyedi darabot készítünk Nektek.
Használatuk végtelenül egyszerű, bárki számára elsajátítható, és bármilyen környezetben kivitelezhető, hogy az ölelés ne csupán egészséges, de könnyű és szerethető legyen Neked és babádnak egyaránt.
Válassz hozzád illő babahordozót! 🙂
[widgetkit id=74] |