A hordozás pszichológiája és fizikája

Van egy eszközöd, ami ad két szabad kezet, sok-sok nyugodt pillanatot, puha, illatos öleléseket, lehetőséget arra, hogy megmutasd a világot csemetédnek a saját szemszögedből. Közben cipekedsz és izzadsz? Igen. Megéri? Nagyon!

Hozzám simul, érzem a szívverését, ahogy az icipici orrcimpáján áramlik a levegő be és ki, ahogy az apró kezecskék érintik a bordakosaramat, érzem a megnyugvást, hogy most biztonságban van. Számomra a hordozás egy hatalmas, szívmelengető ölelés.

Na jó, ez mind igaz, de azért nem mindig ilyen rózsaszínű ám az élet!

Sokszor előfordul, hogy egyszerűen nem tudjuk hová tenni gyermekünket, mert elintéznivalónk van, vagy annyira nyűgös, hogy a hátunk közepére sem kívánjuk őt, esetleg mi vagyunk annyira elgyötörtek, hogy szükségünk lenne néhány perc nyugalomra. Ilyenkor jönne jól nagyi, apa (vagy már lassan bárki), akinek a kezébe adhatnánk a gyermeket. Általában ez ritkán adatik meg, vagy csak nagy szerencsével, így meg kell találni a saját megoldásunkat. Nekem erre az abszolút favorit opció a hordozás volt.

Igen, most kicsit sajnálom is, hogy már múlt időben írok róla, mert én tényleg nagyon szerettem a hátamra kapni őket.

Kezdetek

Még gondolati szinten sem voltak gyerekeim – most hazudok, mert én igazából már korábban is nagyon sokat ábrándoztam arról, hogy egyszer lesznek majd –, mikor az egyik nagyon kedves közvetlen kolléganőm pszichológia szakon tanult, és arra szánta el magát, hogy a hordozás pszichológiájáról ír szakdolgozatot.

Mondanom sem kell, hogy jobban érdekelt Bea kutatása, mint a közös munka, így elkezdtem vele együtt gondolkodni, és már ekkor egyértelmű volt számomra, hogy én egyszer hordozni fogok. Végül kétszer is hordoztam.

Hogy miért is jó a hordozás?

Elsődlegesen az ortopédiai előnyét emelném ki, hiszen ha a csecsemőt megfelelő hordozóeszközben, helyesen bekötve hordozzuk, akkor a csípődiszplázia megelőzhető vagy kezelhető.
Rendkívül jól fejlődik a test egyensúlyérzéke, ami először a nagymozgások beindulásakor mutatkozik meg.

Hordozás közben a babát jóval több inger éri, de közben meghagyja az elbújás lehetőségét is. Az édesanya mellkasán, hallva a szívdobogását, megtapasztalja az ősbizalmat, ahonnan nyugodtan elindulhat a világ felfedezésére, mindez pedig elvezethet a biztonságos kötődés kialakulásához.

A hordozó személyhez kapcsolódva könnyebben megnyugszik a gyermek, így kevesebb a sírás.

A függőleges elhelyezkedés és az állandó mozgás miatt, továbbá a folyamatos testkontaktus eredményeként a hasfájás kialakulását is csökkentheti. Refluxos babáknál is megfigyelhető az állapotjavulás.

Miért jó a hordozó személy számára?

„A hordozás eddig felsorolt előnyei magát a hordozottat érintették, ugyanakkor fontos, hogy a szülő is előnyét lássa ennek a folyamatnak. Azáltal, hogy a hordozó tisztában van a hordozás gyermekére gyakorolt pozitív hatásaival, már elősegíti, hogy ő is belevágjon ebbe. Miután pedig elkezdi hordozni, előjönnek a különböző megerősítések, amik fenntartják a folyamatot.

Megtapasztalja, hogy a hordozás hatására jobban tud figyelni gyermekére, egyre hatékonyabban olvassa annak jelzéseit, ami által erősödik szülői kompetenciaérzése is, ez pedig visszahat a gyermekre. A szülő felfedezi ősi, ösztönös tudását önmagában, ami segíti a szereppel járó bizonytalanság csökkenését.

A gyermek hordozásával az apa is jobban be tud kapcsolódni a család életébe, intenzívebb kötődés alakul ki nemcsak anya és gyermeke, hanem apa és gyermeke között is, ami egy kisebb testvér érkezésekor megkönnyíti az anya átmeneti fokozottabb kivonódását a nagyobb gyermek gondozásából” – derül ki Molnár-Demeter Beatrix kutatásából, Szegi-Holtzinger Zita tanulmánya alapján.

Mi is az a 4. trimeszter?

Állj meg, képzeld el, amikor egy pici lény világra jön. Számára természetes volt, hogy 9 hónapig egy meleg, ölelő, szűkös helyen ringatózott. Muzsika volt számára édesanyja szívverése.

Aztán hirtelen, egyik pillanatról a másikra megszűnik ez a béke, a biztonság, és a születéssel jön a sokk. Fények, zajok, érthetetlen érintések vagy a kemény kókuszmatrac. Az újszülött nem véletlenül érzi jól magát közel a mindig megnyugtató szívveréshez, anya finom illatában, esetleg közel a táplálékforrásként szolgáló cicihez, egybeforrva újra azzal, aki a világot jelenti számára.

Igen ám, de miért gondoljuk azt, hogy mi – anyák – olyan könnyen le tudjuk tenni a karjainkból méhünk gyümölcsét? Mi is 9 hónapon át hordtuk a szívünk alatt, számunkra is sokkolóan hathat a köldökzsinór elvágása. Teljesen természetes, ha a születést követő első 3 hónapban még úgy érzed, nem tudsz távol lenni tőle, akár centikre sem.

„Én igen nehezen tudtam »továbblépni« a szülés után, nehezen engedtem el a várandósság érzését. Valahogy úgy éreztem, olyan közel többé sohasem leszünk egymáshoz a kislányommal, mint addig. Most viszont, a hordozásnak hála még sokkal közelebb érzem magamhoz, főleg, hogy így hozzám tud bújni, átölel, és érzem kettőnk közt azt a harmóniát, amit a várandósság alatt végig” – Kinga arról számolt be, hogy számára a hordozás egy csoda.

Stresszkezelés hordozással?

Van az a pillanat, főleg az első gyermeknél, amikor még nem szereztél kellő rutint, s úgy érzed, tehetetlen vagy. Bár rutin ide vagy oda, előfordul ez gyakorló, többgyermekes anyák körében is, legfeljebb nem esnek már annyira kétségbe.

Evett, ivott, büfizett, pukizott, aludt a ded, süt a nap, mosolyognak a virágok, dalolnak a madarak, még talán szivárvány is van az égen, de ő ordít! Kapkodsz, agyalsz, törekszel, hogy jobbá tedd számára – bár ez leginkább közös érdek – ezt az állapotot. Még azt is megnézed, hogy a zokniján belül nem tekeredett-e a lábujjacskáira egy hajszál, ami vágja, és ami miatt nincs komfortzónában. (Az egész lakás tele van hajjal, baromira hullik a hajad, ez is frusztrál, de most a gyermek hangos szirénázása jobban zavar.)

Tégy egy próbát! Nálam az esetek jó részében hatalmas segítség volt a hordozás. Feltettem a hátamra a gyerkőcöt, toltam párat a porszívóval, és béke volt. Több legyet ütöttem egy csapásra, mert legalább a félkilónyi kenyérmorzsa is eltűnt a lakásból. A csend és a tisztaság valóban csodálatos idegsimítók, szinte még ma is érzem a hatását, ahogy állok a háti babával a szoba közepén, ami most a nyugalom szigete.

„Első gyermekem »letehetetlen« volt. Már-már kezdtem elveszíteni a józan eszem, mikor egy csoportban találkoztam a hordozás lehetőségével. Felkerestem egy hordozási tanácsadót, tőle kölcsönöztem hurcit. Nagyon jó volt, hogy nem kellett választanom, hogy az én vagy a gyermekem igényét elégítsem ki. Egyszerre sikerült mindkettőt.

Mikor pedig megszületett a második gyerkőc, akkor is tudott adni a hordozás. Egyrészt sokkal könnyebb úgy foglalkozni a naggyal, hogy a kicsi nyugiban rajtam van. Másrészt a nagy is »visszababásodhatott« anélkül, hogy megszakadtam volna. Időnként, ha egyszerre üt be a front-szél-holdállás-akármi, akkor még együtt is tudom őket hordozni legalább addig, amíg mindenki megnyugszik” – Szandra tapasztalatai is hasonlóak.

Meg akarok mindent élni

Sok olyan élethelyzet adódik, amit nehezen engedünk el azért, mert szülővé válunk.

Illetve az is fontos, hogy a legkisebbek is élvezhessék azokat a programokat, eseményeket, amik a szüleinek örömet okoznak. Fontos számunkra, hogy senki se maradjon ki az élet fontos történéseiből; ez természetes. Megmutathatod a saját világod a gyermekednek úgy, hogy közben ölelitek egymást.

De van, akinek még ennél is többet tud adni egy eszköz:

„Számomra a hordozás nem csak segítség. Kerekesszékben ülök. Nagyon fontos volt nekem a kötődés mindenfajta megerősítése. Mivel elsőszülöttemet elvesztettem bölcsőhalál miatt, így most extrán meg akarok mindent élni, amit akkor nem tudtam. A hordozás nekem nem csak fizikálisan, de lelkileg is nagy segítség.”

Renáta szavai szívbe markolóak, és közben rájövünk, hogy egy hordozó eszköztől mennyit tudunk kapni mi magunk is. Nem csupán egy tárgy, hanem lehetőség, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, hogy könnyebben megoldjunk feladatokat, és hogy nyugalom legyen szülői szívünkben, a gyermekünkében pedig biztonság.

Forrás: Anyamagazin