Minden anya azt szeretné, hogy a gyermeke egy jókedvű, barátságos, tisztességes, udvarias, kedves környezetben nőne fel… és bilibe lóg a kezünk.
Pedig nem kellene, hogy így legyen. Mivel rajtunk- anyákon – múlik a világ sorsa. Ez nem költői túlzás. A társadalom jövője tényleg a mi kezünkben van. Nem csak az a fontos, hogy diplomás legyen az utódunk, hanem az is, hogy élhetőbb világot teremtsen maga körül. A gyermek visszatükrözi, amit a szüleitől lát, hall, tapasztal.
{adselite}
Milyen szép lenne, ha minden szülő tudatosan tenné a dolgát, és valódi értékeket közvetítene a gyermeke felé.
A kedvesség, és a jó szándék divatjamúlt lenne?
A mai világban boldogulni fog a gyermek, ha ezen tulajdonságok birtokában van?
Biztos vagyok benne, hogy igen, hiszen nem kell, hogy gondolkodni nem tudással, vagy naivitással párosuljanak.
Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy a tekintetemben valami földöntúli, nem megszokott jó szándékot lát. Ledermedtem. Nem tudtam eldönteni, hogy amit mondott, azt pozitív vagy negatív előjelűnek szánta. Hát valóban itt tartunk? Mondanom sem kell, hogy a gyerekem nem esett messze attól a bizonyos almafától, és nagyon figyelnem kell, hogy megtartsam a realitások talaján, ugyanakkor figyelmes, kedves emberré neveljem.
Fotó: Pinterest
Negatív példákért sajnos senkinek nem kell sokat mennie. Elég, ha szétnézünk a játszótéren.
A minap egy kedves ismerősöm 9 hónapos kislánya egy futóbiciklit kezdett el nézegetni. Megfogta a kerekét, – ráülni nem tud, elrontani nem fogja- ott guggolt az anyukája mellette. Erre az egyik kisgyerek apukája odajött és kellő távolságba tette a biciklit. Neeem, nem a gyereke kérte, apuka dugta el. Számomra érthetetlen reakciók egyvelege, amivel találkozom.
Egy másik eset: Nyáron a Gyerek Szigeten hosszú sor állt az egyik játék előtt. Beálltunk, megbeszélve a gyerekkel, hogy mi vár rá, és ha akarja a vízi dodzsemet türelmesnek kell lennie. 50 percet várakoztunk, közben volt időm nézegetni a szülőket. Sokan kihasználták az alkalmat és megértették a gyerekkel, hogy ez van, megbeszélték ki után jönnek, számolták hányan vannak még előttük stb. Volt, aki cselesebb volt, és amíg az egyik családtag várta a sort, a többiek elmentek egyet fagyizni, vagy ugrálóvárazni. És néhányan megtették, amit el sem hittünk. Oldalról próbáltak mindenki elé bevágni. Mikor normál, emberi hangvételben jelezték feléjük, hogy merre található a sor vége, arrogáns módon fújtatva elrángatták onnan a gyermeküket, közben jól hallhatóan szidtak mindenkit. Lássuk csak mit adtak át ebben a helyzetben a gyermeknek:
1. nem kell semmiért megdolgozni
2. mindent azonnal megkaphat
3. semmibe lehet venni másokat
4. mindig neki van igaza, akkor is ha nem.
Ezekben a történésekben minden résztvevőnek sérült egy kicsit a világba vetett hite… és higgyétek el, ezeken az apróságokon csúszunk el. Minél több hasonló történik, annál inkább leépül a jószándék a társadalomba.
Fotó: Pinterest
Az állandó ok nélküli éberség, hajtás, sietség mindennapos, de tudatosan átadni alap viselkedési szabályokat, vagy a gyerekkel átbeszélni egy-egy szituációt már nincs idő, és energia. Pedig a beszélgetés, és a példamutatás nem maradhatna el soha.
A legjobb, amit tehetünk, hogy megindítjuk a kört. Ha mi szülők kedvesen, segítőkészen fordulunk az emberek felé, akkor a gyereknek mintát adtunk, a másik fél pedig pár jó pillanattal gazdagodott aznap, és ő is továbbadja ezt valakinek a nap során. Nekünk is jó érzés, kiegyensúlyozottabbak leszünk. Nagyon hálás vagyok az apró gesztusokért.
[quote width=”auto” align=”none” border=”#b94783″ color=”#444″ title=” „]
Köszönöm a lépcsőházban lakó 20 éves lánynak, hogy megkérdezi milyen kisautót szorongat a gyerekem olyan büszkén. Hálás vagyok a boltban a néninek, hogy a kisfiam kezébe nyom egy frissen sült pogácsát, ha arra járunk. Hálás vagyok a szomszéd bácsinak, aki addig nem száll le a gyerekről, míg egymás szemébe nézve nem fognak tisztességesen kezet egymással. Hálás vagyok az utcabeli gazdinak, aki engedi dögönyözni a kutyáját reggelente. Annak az idős néninek, aki nem förmed rá a kicsire, mikor a kismotorral majdnem felborítja. Vegyük észre ezeket is.
[/quote]
A családon belül pedig tényleg eléggé lehull a lepel. Nem szabad elfelejteni, hogy a nagytesó- vagy a kicsi- mindig figyel minket. 🙂 A varázsszavak (kérem, köszönöm, szívesen, bocsánat ) nem épülnek be maguktól, mondogassuk otthon bőségesen.
De nem árt ha képesek vagyunk andante-ra venni a figurát, ha apa nem talál bele a mosogatógépbe, ha beleesik a wc golyó a wc-be, vagy eltörik egy pohár.
A leglényegesebbet hagytam a végére. A gyerekkel se ordítsunk soha, ne alázzuk meg, ne sértegessük! Annál inkább dicsérjük meg, ha valamiért megdolgozott, vagy ha látjuk az igyekezetét.
Ha szétnézünk az ismerőseink, munkatársaink között rájövünk, hogy mindig a határozott, de kedves emberekre lehet számítani, ők viszik a hátukon a többieket. Csak jó szándékkal lehet felépíteni tartós boldogságot, és elégedettséget. Üde színfoltok az ilyen emberek ebben a szürkülő, törtető világban.
Ui: Szóval legyetek cukimamik, és kész! 🙂
