Könyvet ajándékozni jó. Lehet, főként kicsi gyereknél, hogy a fa alatt nem azonnal azt veszi a kezébe, hanem valami izgi játékot, de amikor majd az ünnepi őrület lecsendesedik, a könyv lesz az, ami előkerül az ajándék halom mélyéről, amiben elmélyed, és ami a legtovább elkíséri. Egy jópofa történet, egy bájos illusztráció, egy stílusos író, aki képes megszólítani a fiatalokat, egy egész életre szóló élményt ad és elkötelezetté teszi a gyereket az olvasás felé. Márpedig az olvasó gyerek gördülékenyen és szebben beszél, fejlődik a nyelvi eszköztára, könnyebben és hatékonyabban fejezi ki magát. Az olvasóvá nevelést nem lehet elég korán elkezdeni, meséljünk neki az első pillanattól kezdve, adjunk lapozókat, keményfedelű könyveket a kezébe, és persze ami a legfontosabb: mutassunk pozitív példát.
Éppen ezért nagyon fontos az is, hogy gondosan megválogassuk, milyen könyvet adunk a gyerek kezébe. Ma már kiadók és könyvesboltok sora áll rendelkezésünkre, hogy igényes olvasmányokat szerezzünk be ajándékba, akár a mikuláscsomagba, akár a fa alá, akár „csak úgy”, mert olvasni jó.
Óriási ünnepi könyvajánlónk első részében a bölcsis és ovis (2-6 éves) korosztálynak készültünk jobbnál-jobb ajánlatokkal. Mese, verses mese, foglalkoztató „okos” könyvek, kortárs és klasszikus irodalom egyaránt szerepel a válogatásunkban, hogy mindenki megtalálja azt, amit örömmel ajándékozna a neki legfontosabb kis olvasónak. A szebbnél-szebb mai könyvek mellett semmiképpen nem szabad megfeledkeznünk a klasszikus mesékről, azokról a történetekről, amiket nekünk,felnőtteknek mondtak a szüleink, amelyeket tátott szájjal hallgattuk, amelyeken felnőttünk és most tovább adhatjuk élményüket a gyerekeinknek is.
Lanczkor Gábor – Gúfó és a gombák
A Takács Mari illusztrációjával ellátott bájos könyv főhőse Gúfó, a kis bagoly. Miután szülei elmentek éjszakai vadászatra, magára marad otthon, és úgy dönt, itt az ideje, hogy egyedül próbálkozzék meg a repüléssel. Ám leesik és a földön találja magát. Ha már lent van, körbenéz, és egyszer csak különös gombákra lesz figyelmes, majd furcsa éjszakai események sorozata veszi kezdetét. Megismerkedik Bélával, az egérrel, és eljut a Titkos földalatti telihold buliba, ahol zenésznek áll. De Gúfónak haza kell térnie az odújába…A csetlő-botló kis madárfióka felnőttek és gyerekek szívét egyaránt képes meghódítani ártatlanságával és kitartásával.
Tili-toli – Kicsi Breki keresi az elefántját
Kicsi Breki nem találja a játékelefántját. Segíts neki megkeresni! Strapabíró könyvecskék a pici praclikba, strapabíró, merev kartonból, 4 db izgalmas, kétoldalas húzókával téve teljessé az élményt. A gyerekek életük első 36 hónapjában tanulják a legtöbbet. Testi és szellemi fejlődésük napról napra megfigyelhető. A minivilág termékek célirányosan támogatják a baba fejlődését anélkül, hogy túlterhelnék őt, kiváló lehetőséget nyújtanak arra, hogy a baba megtanulja használni az érzékszerveit: hogy a fiatal idegrendszer abban a fejlettségi stádiumban találkozzon a különböző ingerekkel, formákkal, színekkel, amikor fel tudja dolgozni és értelmezi is azokat. A minivilág termékek finom anyagokból készülnek, és az életkori sajátosságoknak megfelelő kiegészítőket tartalmaznak.
Thorsten Saleina – Hohó! Kié ez a popó?
Ki mondta, hogy a kicsik nem szertik a viccet? Találgass és nevess! Ezek a vidám mondókák egyben találós kérdések is. Nyisd fel a lapokat, és fedezd fel az állatokat!Találd ki! Melyik állaté lehet ez a popsi? A 2 éves gyerekek, akik épp a saját és környezetük megismerésével vannak elfoglalva mindig dőlnek a nevetéstől, ha a popó kerül szóba. Most itt a lehetőség, hogy erről a nagyon is jellmező testrészükről ismerjük föl az állatokat és közben magunk is nagyon jól szórakozzunk.
Vlagyimir Szutyejev – Vidám mesék
Szerencsés egybeesés, ha a grafikus író is egyben, és egyik kezével ír, a másikkal rajzol. Ez Szutyejev esetében majdnem szó szerint így van. ” Grafikus vagyok. Gyerekkoromtól megszoktam, hogy bal kézzel rajzoljak, de írni jobb kézzel tanítottak, mondván: írni csak jobb kézzel szabad. Amikor kigondolom a meséket, mindig a jobb kezemben tartom a tollat, a balban pedig a ceruzát vagy az ecsetet. Ez így nagyon kényelmes: a jobb kéz írja a mesét, ezalatt a bal vidám képeket rajzol. De fordítva is előfordul: előbb a bal kéz rajzol, utána a jobb kép alá írja a szöveget. Így hát mindkét kezemmel dolgozom, hogy nektek, kis barátaim, vidám, érdekes mesét és hozzávaló rajzot kanyarítsak. Remélem, ha elolvassátok könyvemet, és végignézitek minden rajzomat, megszeretitek a történetek szereplőit is. És azt is remélem, hogy a meséim nemcsak szórakoztatnak benneteket, hanem elgondolkodtatnak erről-arról, vagy arra késztetnek: megcsináljatok, lerajzoljatok valamit, fúrjatok-faragjatok. De az is nagyszerű, ha könyvem megnevettet mindannyitokat!.” Szutyejev kedves, rövid, vidám és tanulságos meséi, mulatságos figurái hosszú évek óta a kisgyerekek kedvencei.
Dániel András – Egy kupac kufli
„Nem is kifli. Nem is kukac. Nem is bab, de nem is kavics. Kufli. Egy kufli sok mindenre hasonlít, és semmire sem. Pattog, mint egy gumilabda, pedig nem is az. Színes, mint egy nyalóka, pedig nem ehető. Van kicsi, van nagy. Van kövér és van sovány. Jönnek-mennek, sosem tudni, honnan hova…” Ők tehát a kuflik, akik a könyv első meséjében letelepednek egy elhagyatott réten, egy se nem túl kemény, se nem túl puha, éppen megfelelő kupacban. Szeretnek például hempergőzni és futkorászni, csakúgy nézni a naplementét és heverészni – és a vadmarcipánt sem vetik meg! Dániel András bumfordian humoros és kedves meséit az ovisoknak ajánljuk, de a szüleik is jókat fognak kuncogni olvasás közben!
Dániel András grafikus, író, festő, képzőművész, egészen egyedi meglátással és stílusban alkotja könyveit és illusztrációit. Kiváló párbeszédei, különös ötletei és néha groteszk játékossága művelt nyelviséggel párosul. A Kufli sorozat páratlan humorával leveszi a lábáról a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt.
Marianne Dubuc – Spuri Gyuri, a postás egér
Válogatásunk egyik böngészője Spuri Gyuri kalandjairól mesél. Spuri Gyurinak ma rengeteg küldeményt kell kézbesítenie. Kísérjük el útján, és kukkantsunk be az állatok otthonaiba! Milyen belül Ugrifülesék házikója? Mit rejt a Hangya kisasszonyok csomagja? Kivel tölti Spuri Gyuri az ebédszünetet? Mihez kezd Teknőc Trudi a két pár görkorcsolyával? Megannyi böngésznivaló teszi megunhatatlanná ezt a kedves és humoros képeskönyvet! A humoros és kreatív rajzokat órákon át lehet nézegetni, fürkészgetni, keresgélni, a sok-sok apró részlet minden alkalommal kínál valami új, felfedezésre váró apróságot.
Marék Veronika – Kippkopp karácsonya
Ha azt mondom Marék Veronika, te azt mondod: Kippkopp. Vagy Annipanni, Boribon, a Kockásfülű nyúl, megannyi jól ismert hőse a gyerekkorunknak. „A mese az van, valahol a levegőben, csak el kell kapnom a csücskét és húzni lefelé, s ha már megvan, akkor le kell írnom.” – mondta Marék Veronika egy interjúban, és meséiben épp ez a könnyű történetvezetés, az egyszerű, tanulságos mondanivaló jelenik meg; generációk nőttek fel az alakjain és rajtunk múlik, hogy a következő generáció is megismerkedjen a történeteivel. Szerencsés az a gyerek, akinek van fantáziája, s megtalálja az utat egyedül is a maga szórakoztatására. Akinek ez nem megy könnyen, azt meg kell erre tanítani. A „foglalkozz velem” jelenthet ötletadást is, rávezetést arra, hogyan kell játszani, barkácsolni, rajzolni, festeni, gyurmázni. A gyerekkor a hatalmas, végtelen lehetőségek világa. A kisgyerek pici és ügyetlen – de ez csak időleges állapot. Ahogy növekszik, egyre több mindent tud felfogni és megcsinálni. Szerintem nagyon fontos megadni neki a lehetőséget önmaga kipróbálására.
Icinke-picinke – Népmesék óvodásoknak – Kovács Ágnes (Szerk.)
Ez az a könyv, ami azt hiszem, ovis korunkban mindannyiunk polcán ott lapult. Ebből olvasott az anyukánk, ebből tanultuk az összes mondókát és kis versikét, amit ma a gyerekeinknek mesélünk, és még ma is megtalálható minden óvodában. A versnek és a mesének elengedhetetlen szerepe van az óvodás korú gyerekek anyanyelvi nevelésében, szépérzékének fejlesztésében. Az Icinke-picinke ovisoknak való népmeséket tartalmaz, a magyar népi költészet gyöngyszemeit. A gyerekek szívesen olvassák a hangutánzó szójátékokból, cselekményismétlődésekből álló, egyszerű, mondókaszerű meséket, a láncmeséket, csalimeséket. Reich Károly művészi, ugyanakkor gyermekien vidám illusztrációi egészítik ki és teszik teljessé a történeteket.
Mariam Gates – Jó éjt jóga – Elalvást segítő esti mese pózról pózra
A gyönyörű illusztrációkkal ellátott mesekönyv játékos formában vezeti be a gyerekeket a jóga világába. Az esti rituálé részeként elvégzett egyszerű, mesébe ágyazott gyakorlatsor megnyugtat, ellazít, és segít mély, pihentető álomba merülni. Gyakorlásával megalapozhatjuk gyermekünkben a jóga szeretetét, és egy olyan eszközt adhatunk a kezébe, amely egész életében hasznára lesz a belső egyensúly megteremtésében és helyre állításában. A kötetet Jon Kabat-Zinn, a mindfulness módszerének világhírű kidolgozója és dr. Kádár Annamária, a népszerű Mesepszichológia könyvek szerzője is jó szívvel ajánlja.
Az erdőben sétált egy barna egérke, meglátta egy róka: – Hm, jó lesz ebédre! Menjünk beljebb az erdőbe és lássuk, hogy bánik el a nagyeszű egérke a rókával, a bagollyal, a kígyóval és végül egy éhes Graffalóval … a legnépszerűbb angol mesében! A brit írónő, Julia Robert generációkat varázsolt el bűbájos, tanulságos történeteivel, amelyekhez többnyire Axel Scheffler készít gyönyörű illusztrációkat. Szerencsére, már nálunk is széles választékban beszerezhetőek a könyvei, nem is egyszerű kiválasztani egyet, a Pipp és Polli sorozat, a Boszi seprűnyélen, a pici gyerekkezekbe való lapozgatók mind-mind remek választás lehetnek az apróságoknak. A szerzőpáros népszerű köteteihez (A majom mamája, A legcsinosabb óriás, Tölgyerdő-sorozat) méltán csatlakozik a lapozó formában először megjelenő Graffaló. Papp Gábor Zsigmond fülbemászó rímeit bölcsisek és ovisok is kívülről fújják.
Annie M. G. Schmidt – Szutyoksári
A másik szerzőpárosunk Annie M. G. Schmidt, minden idők leghíresebb holland meseírója, és állandó illusztrátortársa, Fiep Westendorp. Schmidt mérhetetlen népszerű volt Hollandiában és külföldön, műveit több nyelvre fordították le. Úgy neveztek, hogy Hollandia igazi királynője, életműve hatalmas és töretlenül sikeres a gyerekek körében. Ovisoknak szóló könyvei közül most a Szutyoksárit választottuk. Lehengerlő humorú könyv a minden lében kanál, bajkeverő kislányról és kutyájáról, akit néha még az anyukája sem tud megkülönböztetni egy lerágott szilvamagtól. Hogy kicsoda Szutyoksári? A világ legmaszatosabb kislánya. Hiába fürdik állandóan, újra meg újra valamilyen kalamajkába keveredik a kutyájával, Koszmókkal együtt…aminek a végén rendszerint piszkosabbak lesznek, mint valaha. Schmidt könyvei humoros nyelvezetüknek köszönhetően nem csak a gyerekeket, de a szülőket is hangos kacagásra fogja ösztönözni.
Otfried Preussler – Torzonborz, a rabló
A klasszikus német gyerekkönyv szerző és illusztrátor, Otfried Preussler története immár 50 éve kicsik és nagyok kedvence. Több mint harminc nyelven olvasható –végre magyarul is. A sorozat első darabját Torzonborz további kalandjai és a szerző kiváló meseregényei követik.
Torzonborz, ahogy az a nevéből adódóan is látszik, rabló. Paprika Jancsi és Vitéz László azon mesterkedik, hogyan tudná fülön csípni Torzonborzot, aki ellopta Nagymama különleges kávédarálóját. Ám legnagyobb szerencsétlenségükre ők maguk kerülnek a héttőrös rabló és varázsló barátja, a gonosz Petróniusz Pókuszhókusz karmai közé. A izgalmas kalandokon, furfangos szabadulásokon átívelő történet végén megtudhatjuk, biztonságba kerül-e ismét a féltve őrzött kávédaráló.
Berg Judit négy gyermek édesanyja, és rengeteg mesekönyv írója, aki termékeny életművével hosszú évek óta varázsolja el a mesére éhes gyerekeket. A nagyokat a Rumini, a kicsiket Maszat, Panka, Csiribi vagy a két kis Dinó várják és repítik varázslatos helyekre. „Ezt a rózsaszín ruhás tündérlánykát Pankának hívják. Az erdő közepén él, egy öreg tölgyfa első emeletén. Puha mohából van az ágya, virágszirom a ruhája. A tündérfiú neve Csiribí. Ő is az erdőben lakik, egy odvas fenyőfában. Panka és Csiribí barátok.” – kezdődik a mese. Tündérekről van tehát szó, no meg mókusokról, borzról, nyestről és szarvasbogárról, nomeg itt van Panka is, Panka, a mindig vidám tündérlány, aki imád sütni-főzni, öltözködni, játszik mindenféle hangszeren, de repülni sajnos nem tud. És itt van Csiribí, az ezermester tündérfiú, aki mindenféle szerkentyűt képes megjavítani, de nem birkózik meg a forró csoki elkészítésével – és itt van öt vadonatúj mese, amely a két kis tündér kalandjait meséli el mindenféle időben. Mi történik, ha a köd megtréfálja a napot? Ha egy felhő nem bírja abahagyni a zokogást? Hogyan lehet furulyaszóval felhőt vigasztani? Ki lehet-e engesztelni a megsértődött napot? Felszáll-e a köd, ha megcsiklandozzák? És mindenekelőtt: hogyan készül a forró csoki? A két kis tündér, Panka és Csiribí mindenre talál megoldást!
Vadadi Adrienn – Leszel a barátom?
Ovisnak lenni nem könnyű feladat. Vadadi Adrienn, aki egyszerre ovónő és édesnya is, pontosan tudja ezt, ponttosan tudja, mennyi öröm és mennyi trauma, mennyi új élmány, rosszak és jók egyaránt érnek egy kisovist és mennyire fontos, hogy szeretetteljes támogatást kapjanak az eslő önálló közösségi élmeényeik megszerzéséhez. Leszel a barátom? – kérdezi teljes természetességgel az óvodában egyik gyerek a másiktól. Leszek! – hangzik a vidám válasz, és már mennek is együtt a homokozóba, a mosdóba, a babaszobába. Vadadi Adrienn ovis meséi ezekről az apró élményekről, erről a nagyon fontos három-négy évről mesélnek. Az alvásról és nemalvásról, evésről és válogatásról, barátnőkről és magányról, babázásról és építésről, vicces óvó bácsiról és nagyívű szökési tervről, rosszalkodásról és megbocsátásról. Egyszerűen, kedvesen, humorral és megértéssel. Akár most megy oviba a gyerekünk, akár ott tölti már a mindennapjait, ez a könyv neki és róla szól, és minden percébe bele tudja élni magát! Ráadásul a könyvet Pásztohy Panka bájos-gyönyörű, szemet gyönyörködtető illusztrációi ékesítik.
Schmal Róza – Budapesti böngésző
Megszöktek a kismajmok!!! Kövesd a nyomukat Budapest legkülönbözőbb pontjain, és segíts az állatkerti gondozónak megtalálni őket. A hajnalban kezdődő üldözés egész estig tart, és végigvezet minket a Liszt Ferenc reptérről a Nyugati pályaudvarig, a Margit hídtól a Batthyány térig, a vártól a Városligetig, a Közlekedési múzeumtól a Vidámparkig, hogy végül a majmok megtalálják helyüket az Állatkertben… 12 helyszín a forgalmas fővárosban! Az oldalakon elbújt még két sün, egy mókus, két pöttyös ruhás kislány, egy papírrepülőző kisfiú, és egy bohóc is! Vajon merre lehetnek?
Janikovszky Éva – Már óvodás vagyok!
Ki ne ismerné kis hazánkban Janikovszky Éva nevét. Legyen szó gyerekekről vagy felnőttekről, humorral, kedvességgel, szelíd iróniával közelít mindenkihez, könyvei okosak, intelligensek, bölcsességet, éleslátást és határtalan szeretetet sugároznak. Réber László illusztrációi foglalják keretbe és teszik tökéletessé a könyveit, megmosolyogtatnak és derűssé teszik a napunkat, bármilyen helyzetben. Amíg Janikovszky Éva kevés szóval ír, Réber László egyetlen vonallal rajzol. Janikovszky hangja, ábrázolásmódja, világa összetéveszthetetlen másokéval. Írói világában fontos helyet kap az őszinteség, a barátság, a közösség, a munka, a játék. Még akkor is, ha nem gyerekeknek, hanem felnőtteknek, illetve az idősebbeknek szerez kellemes perceket szavaival. Kimeríthetetlen témája a felnőtt-gyerek kapcsolat, a mindennapi élet – sajátosan mindennapi élményeivel és konfliktusaival. Nála a lemeznek (vagy ha úgy tetszik, az éremnek) mindig két oldala van, ezért a gyerek és a felnőtt problémáival egyaránt foglalkozik.
Mi MICSODA mini sorozat – Ma elmegyünk a gyerekorvoshoz!
A Tesslof-babilon kiadó a szórakoztatás mellett a gyerekek lexikális tudásának és általános ismereteinek bővítését tűzte ki céljául. 2-4 évesek élményvilágából merített történetek az illusztrációk alapján is végigkövethetőek, a kicsik egyedül is nézegethetik, felidézhetik azokat a dolgokat, amik már velük is megtörténtek. A Mi MICSODA sorozat azokhoz a gyerekekhez szól, akik szívesen indulnak kalandos, képzeletbeli túrákra a tudomány, a technika és a természet világába. Minden családtag találhat kedvére való témájú és mélységű könyvet ebben a változatos sorozatban. Ne csak a történelem könyvekre gondoljunk: dinós, hüllős, gladiátoros, lovas, állatos, traktoros stb. könyveink arra is lehetőséget adnak, hogy ki-ki a saját érdeklődésének megfelelően mélyedjen el egy-egy témában! Mira lehorzsolta és nagyon beütötte a karját a játszótéren. Orvoshoz megy az anyukájával. A vidám rajzokon és történeten keresztül lapról lapra figyelemmel kísérhetjük, mi történik az orvosi rendelőben. Gyermekünkkel a könyvlapozgatás közben újra és újra megbeszélhetjük, mire kell várnunk, mivel lehet játszani a váróban, vagy mivel hallgatja meg a doktor néni a kicsik szívverését. Csiklandozó érzés, mikor a vizsgálat során a kisfiú hasát megtapogatja az orvos. Az oltás egy kicsit fáj: jó, ha felkészítjük rá gyermekünket, utána viszont folytatódhat a játék! Hazafelé ki kell váltani a receptet: a gyógyszertári kaland sem maradt ki a könyvből. A végén a Mi MICSODA mini kötetekben megszokott minikvíz egy vicces jelenettel feleleveníti mindazt, amit a könyvből megtudhattunk a sztetoszkópról, az oltásról, a hőmérőről vagy a csipeszről.
Kirakókönyv – Hogyan épül fel a ház?
Melyik kisfiút ( vagy kislányt) ne érdekelne, hogy hogyan is épül fel egy ház? Ki rakja a falakat, hogy kerül oda az ablak, mitől marad fent a tető, hogy kerül a víz a kádba: megannyi fontos és válaszra váró kérdés. A Tesslof-babilon kiadványa igyekszik mindenre választ adni, a gyerekek a kirakóval játszva újból és újból feleleveníthetik, amit a könyvből megtudtak az építkezésről, és közben fejlődik kezük finommotorikus mozgása. Szórakoztató olvasmány és vidám játék egyben.
Richard Scarry – Volt egyszer egy Tesz-Vesz város
A Tesz-vesz sorozatot talán nem is kell nagyon bemutatni. Richard Scarry mára klasszikussá vált gyerekkönyv-sorozata Tesz-vesz város kutya, cica, malac, sôt kukaclakóinak mindennapi foglalatosságairól, járműveikről, szélfútta kalandjaikról – Réz András fordításában. A legkisebbek egyik legjobb és legkedvesebb ismeretterjesztő sorozata.
Ki ne ismerné Tesz-Vesz város szeretetre méltó lakóit? Cicótól Fér Egonig és Buhera mestertől a három éhenkórászig mindenki felbukkan a tizenhat klasszikus történetben. Miféle kísértet bújt bele Buci pék frissen sült veknijébe? Vajon időben megérkezik-e Makk Zsuzsó levele a nagymamájához? Hogyan épül új út Tesz-Vesz város és Serényfalva között? És Szimat őrmester nyakon tudja-e csípni Gerzsont, a banántolvajt? Ezekre az izgalmas kérdésekre is választ kapsz, ha elolvasod Richard Scarry legismertebb meséit.
Kuka Művek 1. – Virgonc Város ünnepel
A gyerekek nagyon szeretik a kukásautókat. Képesek mindent félredobva az ablakhoz rohanni, ha meghallják a kukásautó hangját. Lelkesen integetnek neki, ha felbukkan az úton, és hosszan követik, hogy lássák, hogyan emeli magasba és üríti ki a kukákat. Virgonc Városban, más városokhoz hasonlóan, forgalmas a belváros, a Fő utcán elegáns üzletek sorakoznak, az Óváros zsúfolt a turistáktól, míg a kertvárosi részen nyugalom honol. Van azonban egy különleges része: a Kuka MűvekHulladéktelep. Nem azért különleges, mert máshol nincs ilyen, hanem azért, mert ott tíz rendkívüli kukásautó – szemétszállító, utcaseprő, locsoló, darus és hókotró – lakik. Ők a szokásos feladataikon kívül arra is ügyelnek, hogy semmi ne történjen Virgonc Városban, ami árthat a környezetnek: szennyezi a levegőt, a vizeket, szeméttel árasztja el a tereket, veszélyezteti az emberek életét. Ebben a kötetben megismerkedünk velük, és megtudjuk, hogyan segítettek az ovisoknak a nagy vihar után, valamint azt is, hogyan mentették meg a várost attól, hogy a Tavaszi Fesztivál kudarcba fulladjon. A KUKA MŰVEK mesesorozat kukásautói számtalan kalandot élnek át Virgonc Városban. A tíz különböző kukás-, locsoló-, hókotró, darus és szelektív hulladékot gyűjtő autó igen fontos feladatot lát el a mesebeli kisvárosban. Nélkülük szemetessé, piszkossá, rendetlenné változna a város. A meséken keresztül a gyerekek megérthetik, hogy mennyire fontos a hulladék megfelelő kezelése, hogy ártunk azzal, ha szemetelünk és nem vigyázunk a környezetünkre. De megérthetik azt is, mit jelent életünkben a barátság, az összetartás, a segítőkészség. Közben észrevétlenül megtanulják, mi a jelentősége a hulladék szelektív gyűjtésének és újrahasznosításának.
– Ez itt a doboztrükk! kiáltott a Macska. – Két Izé van benne, mindjárt meglátjátok! Tadám! – és meghajolt. – Szeretni fogjátok! Mikor felbukkan a kicsit sem kancsal és kacska Kalapos Macska, majd ránk kiált, hogy talpra és mancsra – akkor az unatkozó Sári meg a bátyja egy szempillantás alatt hatalmas felfordulás közepén találja magát, körbe cikázó és mindent letaroló Izékkel. De mi lesz, ha anya hazaér?! Mikor felbukkan a kicsit sem kancsal és kacska Kalapos Macska, majd ránk kiált, hogy talpra és mancsra akkor az unatkozó Sári meg a bátyja egy szempillantás alatt hatalmas felfordulás közepén találja magát, körbe cikázó és mindent letaroló Izékkel. De mi lesz, ha anya hazaér?! Dr. Seuss neve fogalom: ő a gyerekirodalom egyik legnépszerűbb alakja, Kalapos Macska című meséje pedig a legismertebb könyve. Figurái gyakran furának tűnnek elsőre, ám egy-kettőre szívünkbe zárjuk őket. Dr. Seuss egyedülálló képi világa, humoros és zseniálisan egyszerű versei a legkisebbektől a már önállóan olvasókig mindenkit megszólítanak Szabó T. Anna hihetetlenül kreatív, mégis szöveghű fordításában.
A testvérféltékenység komoly gond. A Tesómese – Berg Juditnak, a Hisztimesék, Rumini és Alma írójának feldolgozásában – kezelhetőbbé teszi a problémát. Ha bekövetkezik, ebben a nehezen feldolgozható érzelmi helyzetben a Tesómese humora megnevetteti kisgyereket, akárcsak az aggódó szülőt, s ezzel már oldja is a feszültséget. Ha pedig kiújulna a háborúság, ismét fel lehet lapozni a kötetet, s átélni a két testvér egymásra találását. Krokodil Kata csalódott a kisöccsében. Egyáltalán nem lehet vele játszani, folyik a nyála, és ami a legrosszabb, Kata nem fér tőle az anyukája ölébe. Ráadásul Krokodilmama mindig csak a kicsit dicséri… Kata egyre féltékenyebb. Végül fogja magát, bemegy a bababoltba, hogy csöpögős kistestvérét egy használhatóbbra cserélje.
1000 ablak a város felfedezéséhez
A gyerekek órákon át élvezhetik a város ablakainak nyitogatását, miközben olyan szórakoztató asszociációs játékok segítségével tanulhatják meg az első fogalmakat és kifejezéseket, mint például a párok megkeresése, szavak és ábrák összekötése, árnyékok felismerése, betűk összerendezése.
Harcos Bálint – Szofi és a Mikulás
Szofi krampusz lett! Ugye ez nem meg¬lepő? De az, hogy azért lett krampusz, mert fél, hogy virgácsokat kap? És mert SEGÍTENI akar a Mikulásnak? Ez már igen! Csakhogy ha Szofi elkezd segíteni, akkor minden a feje tetejére áll… Szálljatok be ti is a szánba Szofi és a Mikulás mellé, és éljétek át varázslatos, éjjeli utazásukat a háztetők felett!
Louie Stowell – Kukucskálj bele! – Milyen a tested?
A csontokon a véren át az agyig számtalan érdekesség vár felfedezésre a testedben. Kukucskálj a fülek mögé, hogy megtudd, mindezek összekapcsolódásából hogyan születik egy olyan csodálatos ember, mint Te!
Bálint Ágnes – Vízitündér, vízimanó
Bálint Ágnes Duna mellett játszódó történeteinek szereplői Vivike, a vízitündér, Valdi, a vízimanó, valamint barátaik, a békák, darazsak, tücskök és egyéb kis rovarok. Kalandjaik során úgy adnak ismereteket az évszakokról, az életről, a világról, hogy közben nem akarnak mást, mint elmesélni a vízitündér és a vízimanó egymásra találását és szerelmét. A kötet új formában való kiadása tisztelgés a szerző előtt, akinek ez volt az utolsó könyve. A kedves történetek Pásztohy Panka elbűvölő illusztrációi által elevenednek meg.
Silvie Sanľa – Válassz foglalkozást!
Mit csinál egy sebész? Kiből lehet űrhajós? Hol fogok dolgozni, ha nagy leszek? A Válassz foglalkozást! segít megválaszolni a kíváncsi gyerekek kérdéseit. Az olvasó a könyvben több mint 300 gyakori és ritka foglalkozás leírását találja meg, melyek a 17 fejezetben munkahelyek szerint vannak felosztva. A panorámaképek megmutatják, kik dolgoznak a repülőtéren, a farmon és a színházban. A következő oldalakon a foglalkozások részletes ismertetése található illusztrációkkal.
Vig Balázs – Todó kitálal az oviról
Anyukám arra tanított, hogy a finomfőzeléket és a tojáslevest nem utáljuk, hanem legfeljebb azt mondjuk róla, hogy nem a kedvencünk. Én nem utálom a Tilda nénit, csak nem a kedvencem.” – Todó. Ki állítaná, hogy az óvodában könnyű az élet? Todó, a nagy igazságérzetű ovis saját bőrén tapasztalja meg a Méhecske csoport (fiúknak Zümi) örömteli és kevésbé vidám hétköznapjait. Akár verekedésről, szégyenlősségről, büntetésről, bekakilásról, vagy mócsingos menzaebédről van szó, Todó kiapadhatatlan mesélőkedvvel avat be minket vélt vagy valós sérelmeibe, és kitálal ovisoknak, szüleiknek, sőt az óvó néniknek egyaránt.
Reméljük, sikerült felkeltenünk az érdeklődéseteket, szemezgessetek, válogassatok a gazdag kínálatból, hamarosan jövünk vissza az iskolás korosztály kínálatával.