40 évesnek lenni szívás! – gondoljuk huszonévesen, és ebben akkor olyan őszintén hiszünk, hogy azt a korosztályt valahol a múmiák és a dinoszauruszok közé helyezve el sem tudjuk képzelni, hogy van még élet 4. X-en túl. Aztán a 35-öt elhagyva arra jövünk rá, hogy csoda, hogy túléljük a húszas éveinket. Frusztrációkkal, bizonytalansággal teli, önmagunkat kereső, csapongó, zavart évtized, sok-sok csalódással, vággyal, a végére millió leszűrt tanulsággal és sok-sok kiszűrt, hátunk mögött hagyott hamis kapcsolattal, de minden egyes elkövetett hibájára szükség van, hogy a végére tényleg és igazából önmagunkká váljunk.
És hogy miért is jó negyvenes nőnek lenni?
Pontosan tudja, mi/ki kell neki.
Ezt a korosztályt már nem lehet levenni a lábáról ígéretekkel, szóvirágokkal vagy egy vacsorával egy trendi étteremben. Pontosan tudja, hogy nem a vacsora – a reggeli a fontos! Valakivel lefeküdni nem túl bonyolult dolog, a kihívás az, hogy ébredés után is megfelelő partner legyen, nem csak az ágyban, de fejben is. Eddigre már ránézésre kiszűri azt a típust, akivel biztosan nem passzol össze, kevesebb a rossz választás, és kisebb a csalódás is, hiszen megtanulja, hogy önmagát is tisztelje a kapcsolataiban és el tudja engedni azt, ami nem működik. Nem vár a szőke hercegre, tartalmas életet él akkor is, ha épp nincs párja.
{adselite}
Nem kell mentalistának lenni.
Egy negyvenes nő már nem akar gondolatot olvasni. Nem játszmázik, nem akar kegyes hazugságokat és hülye kifogásokat hallgatni, nem szereti a mellébeszélést – és többnyire ő sem beszél mellé. Megtanulja kimondani az érzéseit, megkímélve magát és a környezetét a találgatásoktól. Ha megkérdezed, hogy mi a baja, számíthatsz rá, hogy meg is mondja, akkor is, ha az nem fog tetszeni.
Nem kell barátnő/pasi a vásárláshoz.
Bár nyilván továbbra is jó buli elmenni a csajokkal vásárolni, de már nem feltétlenül szükségesek is ehhez a folyamathoz. Tudja, mi áll jól neki és céltudatosan meg is veszi. Nem kergeti az őrületbe a partnerét azzal, hogy elráncigálja egy 4 órás plázázásra, mert pontosan tudja, hogy neki is csak akkor fog tetszeni, ha önmagának tetszik – és pontosan tudja, hogy ezért a férfiak mennyire hálásak tudnak lenni. És amúgy is – már sokkal jobban számít a saját választása és ízlése, mint az, hogy ahhoz mit szól bárki is.
Jobb a szex
Míg a férfiak libidója a 20-as, 30-as évek környékén van a csúcson, addig a nőknél 30 évesen még emelkedő ágban van. Tudja, mit akar, tudja, mi a jó neki, és számítani lehet rá, hogy nem fog zsákbamacskát árulni, meg is fogja mondani. Nyitott az újdonságokra, kísérletező és nem szégyenlős, megtanulja nem csak csinálni – de felhőtlenül élvezni is a szexet. Szexibb, csábítóbb és öntudatosabb, mint eddig bármikor és nem fél kezdeményezni sem.
Csak igazi barátai vannak
Eddigre lemorzsolódik a sallang. Vagy magától elveszítve, vagy tudatosan leépítve a mérgező, negatív, energiavámpír kapcsolatokat, a negyvenes nő már nem jópofizik, egyszerűen fütyül rá, hogy mit gondolnak róla a számára érdektelen emberek. Nem gyűjt sekélyes és felszínes kapcsolatokat, sem ideje, sem energiája, sem kedve nincs hozzá, de ahhoz, akik megmaradnak, tűzzel-vassal ragaszkodik és nincs az a pasi, akinek a kedvéért lemond róluk.
Értékeli és élvezi az magányt is
Nem feltétlenül kell társaság ahhoz, hogy jól érezze magát. Sőt! Ha gyerekei vannak, akkor hálát tud adni bárkinek pár lopott, magányos óráért, amikor csak magával foglalkozhat, még akkor is, ha az arról szól, hogy bezárkózik a fürdőszobába egy könyvvel. Simán beül kávézni, teázni fél órára valahová, és csak nézi az embereket. Nem kezd hisztizni, ha meccset akarsz nézni, hanem elfoglalja magát, és nem kezd könyörögni, hogy nézz meg vele egy filmet, ami téged nem érdekel, egyszerűen megnézi egyedül.
Nem akar megfelelni senkinek
Ennyi idősen már teljes, kerek énképpel rendelkezik, nem akar megfelelni és nem akar bizonyítani senkinek. Nem akar más ember lenni, megtalálta önmagában az értékes tulajdonságokat és tisztában van a hiányosságaival is, de már nem foglalkozik vele, hogy ezekről bárkit meggyőzzön. Tudja, hogy van nála szebb, okosabb, jobban képzett, de már nem akar más lenni, csak önmaga, és kizárólag azok maradnak mellette, akik így fogadják el.
Visszakapott szabadság
40 évesen gyakran már felnőtt gyerekei vannak az ember lányának. De legalábbis olyan, aki mellé már nem kell non-stop felügyelet, el lehet menni éjszakára is, újra lehet szervezni a csajos estéket, a romantikus édesketteseket, jöhetnek a spontán programok, a gyerekek nélküli nyaralások kötelezettség és hazarohanás nélkül.