Amint egy kicsit jobbra fordul az idő, a legtöbb kisgyerek azonnal menne is ki a szabadba, a játszótérre, rollerezni, biciklizni, labdázni, szaladgálni, hintázni, egyszóval mozogni.
A többi gyerekkel közös játéknak nagyon fontos szerepe van a szocializációban, de a jelen helyzetben még gondolnunk kell arra is, hogy mivel tudjuk a gyerekeinket elfoglalni, ha nincsenek társaságban. A szocializáció mellett a szabadtéri játékok nagyon sokat segíthetnek a gyerekeknek a fizikai fejlődésben is, hiszen szinte észrevétlen fejleszti az egyensúlyérzéküket, a mozgáskoordinációjukat, fejlődik az izomzat, a testtartás, az ügyesség.
Labdajátékok hatása
Labdából rengeteg féle van, kisebbek, nagyobbak, rücskösek, puhák. Éppen ezért számtalan játék alapját képezhetik a szabadtéren, de akár a lakásban is. Kezdésnek akár használhatunk egy vagy akár egyszerre több lufit is, ami színes és talán nem túlzás azt állítani, hogy mindenki szereti. Mivel lassú, ezért könnyebb elkapni, beleütni.
A labdázás általánosan ismert hatása, hogy fejleszti a gömbérzékelést és a szem-kéz, szem-láb koordinációt. Emellett a labadajátékok során fejlődnek a testi és idegrendszeri funkciók, a mozgások térbeli és időbeli érzékelése, a ritmusérzék és az egyensúly is. Szóval, rúgjuk, dobjuk, üssük, gurítsuk.
Az egyensúly fejlesztése
Mivel az egyensúlyérzék kiemelt szerepet játszik a gyerekek értelmi fejlődésében, ezért mindenképpen érdemes egy kicsit tudatosabban foglalkozni vele. Egyensúlyozáskor ugyanis az idegrendszerünk érzékeli a térbeli helyzetünket és ez alapján koordinálja a mozgásunkat, beleértve a szemmozgást is. Ez például az írás-, olvasás tanulásakor komoly szerephez jut.
A játszóterek erre rengeteg lehetőséget kínálnak. Ott van mindjárt a hinta, vagy épp a mászókák. Még ma is sok gyerek szeret ugróiskolázni, de a roller vagy gőrkorcsolya szintén nagyon jól fejleszti az egyensúlyérzéket. Ha valami egyszerűbbet szeretnénk kipróbálni, akkor a földre lerakott madzagon, vagy deszkán való egyensúlyozás, esetleg egy egyensúlyozó tölcsér is remek és hasznos szórakozás.
Ugráljunk, mint a verebek…
Nagyjából három éves kor körül kezdenek el a gyerekek páros lábbal ugrálni és nagyjából négy éves korban már az egy lábon ugrálással is megpróbálkoznak. Azért csak ekkor, mert ehhez a mozgásformához már megfelelő izomzatra, egyensúlyra és mozgáskoordinációra is szükség van. Bár ki kell várni amíg eljön az ideje, de a gyerekek egyik kedvenc időtöltése az ugrándozás, aminek rengeteg előnye is van. Rendkívül jól fejleszti például a kisagyat, ami a ritmusérzékért, az egyensúlyért, a mozgáskoordinációért felel, és ahogy már azt korábban említettük, ezeknek kiemelt szerep jut a tanulásban is. Mindezek mellett erősíti a szívet, az izomzatot és rengeteg kalóriát lehet elégetni a segítségével, így a megfelelő testsúly megtartásában is segít. Javítja a gyerekek hangulatát és nem utolsó sorban jobban esznek, illetve jobban alszanak az ugrálásnak köszönhetően. Ugrálhatnak egyszerűen egy ugróiskola segítségével, vagy ugrókötéllel, labdáért, de akár egy trambulinban vagy ugrálólabdán is, mindegyik kiváló móka.
A járgányok
A biciklizés, motorozás adja az első igazi sebességélményt, hiszen kis fáradtsággal lehet nagy távolságokat megtenni a segítségükkel. Az első saját járgány a legtöbb kisgyermek esetében egy kismotor amiből különböző méreteket lehet kapni. Aztán jöhet nagyjából két éves kor utána már a tricikli és a futóbicikli is. Arra azért fontos odafigyelni, hogy a triciklin, biciklin ülve kényelmesen elérje a gyerkőcünk a pedált, és széles, a csípőt hátul megtámasztó ülése legyen.
Homokozás
Amit valószínűleg mindenki egyből rávág, hogy fejleszti a kézügyességet és a tapintást, az érzékelést. Ez természetesen így is van, azonban emellett a finommotorika és a kéz izomzatának összehangol működésére, valamint a nagy izmok fejlődésére is hatással van. A sok ásás, vödörben víz és homok hordása, lapátolás rengeteg izmot megmozgat és fejlődik közben a szem-kéz koordináció is. Amit még érdemes itt kiemelni, az a kreativitás fejlődése és a szocializáció.
Maga a természet
A természet gyógyító erejét könnyű felismerni, hiszen ki ne vágyna időnként egy homokos tengerpartra vagy egy kellemes erdei sétára. Ismerjük jól azt a megnyugtató érzést, ami a természet közelében átjár bennünket. Nincs ez másként a gyerekekkel sem. Akár a hiperaktivitás vagy a szorongás kezelésére is szolgálhat. Segít a memóriaproblémák leküzdésében és növeli a kreativitást. Már az is sokat számít, ha a kertben egy kicsit bevonjuk a gyerekeket is a kerti munkákba, ezzel hozzájuk is közelebb kerül a természet. Egy kis lapátolás, ültetés, locsolás szinte minden gyereknek a kedvence. Kereshetünk úgynevezett Meseösvényeket, amelyek adott terület növény- és állatvilágával, illetve azok védelmével ismertetik meg a kicsiket, vagy mezítlábas parkokat, amelyek a mezítlábazás öröme mellett segítik a helyes testtartást, stimulálják a láb izomzatát, fejlesztik az egyensúlyérzéket.