Féltem a szüléstől, és a gyermekvállalástól. Borzalmasan féltem attól, hogy mi lesz a szabadságommal, és az örökmozgó életemmel. Munka mellett is sokszor kihívást jelentett eljutni mozogni, hogy kiizzadjam a sok feszültséget, ami rám telepedett…mi lesz velem szülés után?!
Szerencsésnek mondhatjuk magunkat. Számtalan gyerekprogram helyszín, közösségi tér nyitotta meg kapuit az elmúlt években, ami segíti az édesanyákat, hogy otthon ne golyózzanak be a négy fal között, annál inkább társas életet éljenek, mozogjanak, és sok-sok pozitív energiával töltsék fel magukat. Ebből pedig ugyebár tudjuk, hogy nagyon sokra lesz szükségünk.:)
Volt szerencsém megismerni az Aktívmami alapítóját, aki szentül hiszi,hogy a mozgás szülés után nemcsak, hogy formába hozza a testet, hanem összekovácsolja az édesanyákat, akik hasonló cipőben járnak, ugyanazon problémákkal küzdenek. Igen korán elkezdtem jógázni, és emlékszem annó 15 évvel ezelőtt, amikor egy édesanya be akarta hozni gyermekét az órára, felháborodott jógázó felnőttek leszavazták az ötletet. „Egy gyereket órára behozni…na, de má’…egy 2 hónapos baba mellett nem lehet kikapcsolódni, jógázni!”.
Nagyot fordult a világ- Hála…- Az Akítvmami órák a babáról és mamáról szólnak. Nincs mindenki olyan helyzetben, hogy a babát nagyira bízza, illetve sok édesanyában lelkiismeret- furdalást okoz, ha a gyermekét 1-2 órára otthon hagyja, és a feltöltődés helyett, egy görcsösen a gyermekére gondolkodó édesanya jön ki az óráról.
Az Aktívmami programja egy kidolgozott rendszer szerint működik, melynek oktatója sikeres vizsgát követően lehet bárki. Az órák általában 1-1,5 óra hosszúak.
A program alapvetően fitness vonalon mozog, de az egyes óratípusok eltérnek egymástól. Tetszik, hogy külön óratípusok közül lehet választani, hiszen ami nekem bejön az nem biztos, hogy a „te mozgásod”, és ami neked bejön, nem biztos, hogy én rajongok érte. Épp ezért a baba-mama tornák különbözőek, így Te döntöd el, hogy melyikre szeretnél járni. Jövőbeni tervek között szerepel, hogy minden helyszínen az összes aktívmami óra elérhető legyen. Úgy képzeld el, mint egy olyan helyet, ahova édesanyák járnak a babákkal mozogni, egészségesen élni, és egy jót csacsogni!
A várandóság alatt és szülés után is nagyon fontos, hogy megerősítsük az elgyengült törzsizmokat, melyek a gerincet stabilan tartják, és mozgatják. Sok édesanyában felmerül az a kérdés, hogy a „sporttal szülés után nem ártok a babának, vagyis lesz elég tejem?” Mindenek előtt érdemes szakemberrel beszélni az adott témában. Az Aktívmami programját gyógytornászok, hordozási tanácsadók, védőnők és szoptatási tanácsadók is megismerték, véleményezték, és segítettek a biztonságossá tételében.
Milyen óratípusok találhatók az Aktívmami programjában?
Komplex szolgáltatást nyújtanak, olyan ez akár egy fitness program, ahol kismamák fordulnak meg.:)
Várandós Fitness– A mozgásos rész mellett, kiemelkedő szerepet kap azon technikák elsajátítása, melyek hozzásegítenek a „szép szülésélményhez”.
Kisbabás Fitness– Fókuszban a mozgás! Elsődleges cél, a mama átmozgatása, mindezt úgy, hogy a baba is részese a szórakozásnak.
A kisbabás fitness óra között megtalálható a Hordozós Fitness és a Babás Fitness is, valamint az egyedülálló Aktívmami Power Walking, az Aktívmami szabadtéri edzése.
Itt már csak azt kell eldöntened, hogy hozzád melyik óratípus áll a legközelebb.:)
Az Aktívmami jelenleg 5 helyszínen tart órát, hamarosan Érden indul a következő csoportos foglalkozás.
A Fitness óra után, lehetőség van beszélgetni, közös programot szervezni, kicsit kimozdulni a mókuskerékből…erre pedig nagy szükség van!
Az Aktívmami hivatalos oldal: www.aktivmami.hu