Az elmúlt hónapok történései rákényszerítették minket arra, hogy fokozottan figyeljenek mind a kézfertőtlenítésre, mind a minket körülvevő környezet rendszeres fertőtlenítésére. Még a korábban kevésbé gondos típusok is szinte egyik napról a másikra lettek a kézfertőtlenítés hívei, és kezdtek el jobban odafigyelni otthonuk védelmére.
Anyaként a vírushelyzettől függetlenül is belénk van táplálva az aggódás és az odafigyelés. Aggódunk a családunk jólétéért és egészségéért, és aggódunk a saját egészségünkért is, hiszen, ha bármi bajunk esik, akkor nem fogunk tudni megfelelően gondoskodni a szeretteinkről sem.
Mégis, ahogy egyre súlyosabbá vált a helyzet, még az eddiginél is óvatosabbá és figyelmesebbé kellett válnunk. A kézfertőtlenítő állandó kellékké vált a háztartásunkban, rendszeres használatának pedig nemcsak mi tulajdonítunk fontos szerepet, hanem igyekszünk ránevelni gyermekeinket is.
De vajon tényleg megfelelően használjuk a kézfertőtlenítőt?
Ahhoz, hogy a kézfertőtlenítőnk tartós védelmet biztosítson, fontos, hogy a benne lévő hatóanyagok folyamatosan fejtsék ki a hatásukat. A hagyományos kézfertőtlenítő a benne található alkoholnak köszönhetően számol le a kórokozókkal, és meglehetősen hatékonyan birkózik meg velük, ha azok már megtelepedtek a bőrfelületen. Fontos azonban észben tartanunk, hogy ha újra szennyezett felülethez érünk, akkor meg kell ismételnünk a kézfertőtlenítő használatát: a benne található alkohol ugyanis néhány másodperc után elpárolog.
Néha bizony még felelősségteljes felnőttként is elfelejtjük időben újrakenni a kézfertőtlenítőt. Nem csoda hát, hogy gyermekeinknek is gondjuk akad a folyamatos kézmosással, kézfertőtlenítéssel. A kicsik játék közben szeretik kezükbe venni az érdekesnek tűnő tárgyakat, megérintik egymást, majd észrevétlenül is az arcukhoz, szájukhoz nyúlnak. Emellett gyakran belefeledkeznek a játékba, így nem jut eszükbe minden alkalommal kezet mosni vagy újra kenni a kézfertőtlenítőt, mi pedig bármennyire is szeretnénk, nem tudunk minden pillanatban figyelni rájuk és figyelmeztetni őket. Egészségükért, biztonságukért viszont sokat tehetünk, ha olyan kézfertőtlenítőt vásárolunk nekik, melynek használata hosszantartó védelmet biztosít számukra. Így mindenki nyer: mi nyugodtabbak lehetünk, ők pedig szabadabban élvezhetik a játékot.
Kép: hellomagazine.com
Védelem bárhol, bármikor a család minden tagjának
Az Immunetec egy magyar innováció, mely az ezüst ionok erejével véd a kórokozók ellen. Az Immunetec Kéz-és Bőrvédő Krém nemcsak elpusztítja a baktériumok 99,9%-át, hanem folyamatos védelmet tesz lehetővé a használat után is még akkor is, ha újra és újra bakteriális, vírusos vagy gombás szennyezésnek van kitéve a bőr, mivel ezek szaporodását megakadályozza. Filmréteget képez a bőrön, így akár 4-5 órán keresztül biztosít folyamatos védelmet a kórokozók ellen. A bőr teljes felületén alkalmazható, használata során nem okoz kellemetlen, ragadós érzést. Várandós vagy szoptató anyukák is biztonsággal alkalmazhatják, mivel a benne lévő hatóanyagok nem szívódnak fel, hanem végig a bőr felszínén maradnak. Az Immunetec Kéz-és Bőrvédő Krém amellett, hogy folyamatos védelmet nyújt a kórokozók ellen, hipoallergén is. Nem szárít, és sem illatanyagokat, sem egyéb olyan anyagot nem tartalmaz, mely irritálhatja a bőrt, így még a kisbabák érzékeny bőrén is biztonsággal alkalmazható.
Az Immunetec krém mellett az elsősorban textíliákon alkalmazható Immunetec Antimikrobiális Impregnáló Spray használata is ajánlott. A textilre való felvitel első pillanatától felveszi a harcot a kórokozókkal szemben, elpusztítva azokat és megakadályozva további szaporodásukat. Védőréteget képez a szöveten, hatását pedig eredményesen fejti ki 3-4 mosás után is. Minden textilfelületen használható, így ruházaton, plüssjátékokon, konyhai textileken, ágyneműn vagy bútorokon is. Így az olyan felületeket is könnyedén fertőtleníthetjük Az Immunetec Spray-vel, melyek mosása nehezen, vagy egyáltalán nem megoldható.
Legyen szó utazásról, tömegközlekedésről, bevásárlásról, iskoláról, óvodáról vagy az otthonunkról, az Immunetec „láthatatlan ezüst pajzsként” védi a család minden tagját.
Tudj meg még többet az Immunetec fertőltenítő krémről:
https://immunetec.eu/ https://www.facebook.com/immunetechigienia/ https://www.instagram.com/ immunetec_higienia/?hl=hu
A bejegyzés reklámot tartalmaz.