Olyan, mintha egy láthatatlan kéz a torkomon tartaná a kezét, és egyre inkább szorít. Feszít. Húzzák a húrt, és azzal a félelemmel ébredek és fekszem le minden este, hogy mikor mondják be: „Holnaptól minden intézményt bezárunk!”
Nem kell ahhoz a telefonon lógni, a médiát hallgatni, hogy megérezd: a feszültség ott van a levegőben, és a kérdés már csak az: „MIKOR?”
Miután nem nézek híreket, még azt is el tudom képzelni, hogy az iskola kapuja előtt tudatosulnék vele, hogy „ZÁRVA”, én pedig betolnám a gyerekeimet az ajtón, és gyorsan satu gázzal elhúznék onnan.:)
Próbálom magam hitegetni, már barátnőmmel fogadást is kötöttünk, melyben ő arra voksolt, hogy bezárják hamarosan az intézményeket, én pedig arra, hogy NEM. Nagy a tét, így nyernem kell.:) Hiszek benne, annyira hinni szeretnék benne, hogy nem zárják be az iskolákat, bár már olyan vagyok mint egy fehér pipacs a mezőn. Arról nem is beszélve, ha a gyerek hapcizik egyet a torkom is összeszorul. Optimista, pozitív és törhetetlen vagyok. Hinni akarok. Már csak magam miatt is. Én még egy „márciust” nem fogok kibírni. Jó nyílván kibírom, kellő pálinka mennyiség mellett. 😉 Nem is az a jó szó, hogy nem bírom ki, inkább az, hogy nem akarom! Imádom a gyerekeimet, a legnehezebb helyzetekben is kihozom a legjobbat. Őrzöm a lelküket, a vidámságukat, miközben a saját józan eszemet is próbálom megőrizni. Természetesen ez roppant nagy erőfeszítéssel jár, de hát nem kell ezt neked mondanod, hiszen egy cipőben evezünk.:)
Nem is értem, mindenkinek van egy ismerőse, aki bennfentes körökben mozog, és mindig beszivárog valami a fülembe: „Figyelj az ismerősöm, aki a ….. dolgozik tuttira mondta, hogy…..”Na már most az egyik ezt mondja, a másik azt…Szóval tényleg félek egyébként, de próbálok józan maradni.
Imádom a gyerekeimet, és beszélhetünk arról, hogy jajj, milyen jó, hogy együtt lehetünk, milyen szuper, hogy együtt van a család, milyen meghitt, milyen szuper beszorulni a lakásba 2 hétre, főleg ha valaki panelben lakik, és még arra sincs lehetősége, hogy az udvarra kimenjen. Aki végig csinált egy online oktatást 1,2,3 netán több gyerekkel tudja, hogy mi a tét.
A boltban hallom, amikor a kasszánál arról beszélnek, hogy „minek tornacipőt venni, hiszen 2 hét múlva úgyis bezár az iskola”… októbertől meg kell oldanom a gyerekek felügyeletét, mert nem lesz ovi”…”Nem tudok munkát keresni, mert jön az új hullám, ki marad itthon a gyerekkel”… Nem akarom meghallani, de mindenki erről beszél már. 🙁 Bizonytalanság. Mindenki fél valamitől. Az egyik a vírustól, a másik az oltástól, a harmadik, hogy elveszítjük a szabadságunkat, én pedig már mindentől félek, de leginkább attól, attól, hogy bezár az iskola, az óvoda, és folytathatjuk, amit márciusban elkezdtünk. Nem akarom! Sem magam miatt, sem a gyerekeim miatt nem. Szabálykövető polgárként elfogadtam a szabályokat, mégha sokmindennel nem is értek egyet. Elképesztően szomorúnak kellene lennem, hogy a sportfoglalkozásokat nem lehet megtartani az iskola keretein belül. A sport, élményt, kitartást, szórakozást, összetartást és még számtalan pozitív előnnyel bír egy kisgyermeknek. Számomra a sport az életet jelenti. Szó szerint. Nem egyszer álltam már talpra a sportnak köszönhetően. Mikor megkérdezik, hogy hogy tudok, akár este fektetés után lemenni futni, hát azért, mert vagy egy fröccsöt fogok meg a kezembe, ami lelazít, vagy futok.:) A sporttal kitisztul a fejem, a sport rengeteg energiát ad, a sport gyógyír a „beteg gondolatokra”, és utána olyan erősnek érzem magam, aki bármit elbír, és elvisel. A gyerekeknek szükségük van a sportra, és mozgásra. Ennek a feszített világnak a gyerekek is részesei. Hallják, amikor arról beszélünk, hogy „mi lesz velünk…”, de még csak ha nem is beszélünk előttük, érzik, és bizony tudják semmi nem oké. Mint mondtam, optimista vagyok, alternatív megoldásra van szükség. A gyerekeknek mozgásra van szükségük! Tegnap futás közben kitaláltam, hogy gyerekekkel fogok futni a szabadban. Tudom, hogy sok szülőnek sem ideje, sem energiája a futáshoz, éppen ezért az ismerőseim, barátaim gyerekeit a sajátjaimmal viszem magammal futni, és a szabadban jógázni.:)
Tudom, hogy mostmár csak magamra számíthatok. Sportolni fogunk, mert a sport gyógyír a léleknek és a testnek.
Ui: Bocsi, ha sokszor követhetetlen voltam, de a gondolatok csakúgy cikáznak a fejemben.
