2014 nyarán jött a nagy áttörés, a lánykérés. Aztán gyorsan eldöntöttük, hogy gyerek, lakás, esküvő a sorrend. Tehát a lényeg az volt, hogy a papír nem fontos, jöjjön a baba. Határozott elképzeléseim voltak arról, hogy szeptemberi babát szeretnék, így volt időm felkészülni, és elkezdeni tompítani a munkamániámat. Minden a tervek szerint alakult, így négy hónapja egy nagyon boldog, és sokszor fáradt anyuka vagyok.
{adselite}
Milyen az anyuka-agy? Létezik egyáltalán?
Ez a jelenség nálam már a terhesség vége felé megfigyelhető volt, persze Először csak azt vettem észre, hogy a koncentrációm egyre csak csökkent. A hétvége felé, már délután kettőkor úgy éreztem magam, mint aki túl van egy kis túlórán, egy bevásárláson, és még meg is főzött másnapra. Amióta meg van a kicsi, ez csak tetőződött. A legfőbb ismérve, hogy sokszor úgy érzem, ha egy új információ kerül be a rendszerbe, akkor egy régebbit elveszítek. Általában a reggelek és a délelőttök a legaktívabbak, talán akkor vagyok a legkipihentebb. Este viszont igen erősen kell gondolkoznom, hogy mit is csináltunk aznap, amikor apának élménybeszámolót tartok.
Lehetséges, hogy még mi nők a kezünkben tartjuk életünk minden mozzanatát, addig anyaként elkezdünk teljesen másként gondolkodni?
Én nem csak feledékeny lettem, hanem az a képességem is megszűnt, hogy átlássam a logikai viszonyokat emberek, helyek, és tárgyak között. Ami eddig kézenfekvő volt, az most egy gordiuszi csomó.
Az anyuka-agy befolyással bír hétköznapi tetteinkre is, vagy csak a gyerekre koncentrálódik?
Új szokásiam lettek, amik rutinszerűen beépültek a mindennapjaimba. Igazából a régi szokásiamat már csak nyomokban fedezem föl.
A minap például azt vettem észre, hogy a bevásárlókocsit babakocsinak néztem. Nagyon sokat vagyunk kint a levegőn, így nem csoda hogy a bevásárlóközponti járgánnyal is úgy bántam, mint a babakocsival szoktam. Mikor odatoltam az autó mellé,hogy kipakoljam a zsákmányt akkor ugyan úgy le akartam fékezni mint a babakocsit szoktam. A kistáskáimat felváltotta a hordozó, bár az kicsit megnyugtató, hogy ugyan úgy az alkaromra teszem, mint a táskáimat tettem, és ha igény van rá, akkor még lóbálom is. Talán még sem tűnik el teljesen a régi énem.
A gyereket sokszor puszival jutalmazom, vagy csak úgy össze-vissza puszilgatom. Hol egy puszi az arcára, a homlokára, a vállára, tényleg amit érek, és ahogy tetszik neki. Egy este lefekvés után apukának is ugyan úgy nyomtam egy puszit a homlokára, majd kicsivel később a vállára. Nem tudom, hogy ő észre vette-e, hogy ez nem a megszokott puszi volt, vagy egyszerűen csak örült neki, hogy észrevettem, és inkább nem is forszírozta, de nekem rögtön feltűnt, hogy ajjajj, ő nem a Jázi, és ezt talán mégsem kéne. Egyelőre nehezen megy az egyensúly teremtés apuka és gyerek között, de tényleg igyekszek.
Mindenhol színes cetlik
Rendszerint reggeli közben kiülök a konyhába Jázival, és megbeszélem vele az aznapi feladatokat. Az első hetekben próbáltam minden pontot kipipálni a papíron, majd rájöttem, hogy akkor sincsen nagy tragédia, ha 1-1 feladat átcsúszik a következő napra. Ennek általában az az oka, hogy mire megteszek két-három lépést, újabb tennivalók jönnek velem szemben. Na nem kell nagy dolgokra gondolni. Ilyen például, hogy megtelt a pelenkás vödör. Kiteszem a tele zacskót az erkélye, majd a következő sétánál leviszem – persze hogy nem, így pénteken nagyjából 4 zacskó szeméttel felszerelkezve indulok neki a nagybevásárlásnak. Tehát a vödör üres, visszafelé kellett volna hoznom bele zacskót, de ha már az erkélyen voltam gyorsan megfogtam a seprűt, és összesöpörtem, majd el is mosogattam, közben egy kis játék, és a következő pelenkázásig már eszembe se jutott a zacskó. Megkönnyítve a helyzetet azóta a szemeteszsákot, a kuka melletti fiókban tartom, onnan gyorsabban a vödörbe kerül. Na így esik meg az, hogy szombaton már apa is kap egy listát az ő feladataival.
Megoldás?
Úgy érzem egyenlőre bele kell törődni, és apró trükkökkel tompítani a helyzetet. Például a lakás minden pontján papírt és tollat helyezetem el, így jegyzetelek. Próbálok rendet tartani, és mindent a helyére tenni, így elkerülhetem a” jajj hol van” szituációkat, és miközben megtalálom a lakáskulcsot a tetőtől talpig bebugyolált gyerekem teljesen leizzad, és beindítja a hiszti gépet.
Kitartás anyuka!
Nem vagy egyedül! Én is ugyanolyan dolgokkal nézek szembe, épp úgy, mint minden anya. Amikor úgy érzed, hogy eluralkodott a káosz, akkor csak ülj le játszani a kicsivel, és töltődj föl a mosolyától, ölelésétől, és holnap is lesz nap.
