Az elhatározás egy szép, napsütéses hétfő reggel született, mikor a fürdőszobában egy könnyed szökelléssel felléptem a mérlegre, minden célzatosság nélkül, csak mert épp útba esett…. és azzal a lendülettel lefordultam róla, kifordult a számból a reggeli croissant és kifordult a sarkaiból a világ is: mi a….. ??? Nem jól mér? Szórakozik az elem? Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot: a mérlegnek nem volt baja. Nekem viszont lett.
Nem akarok senkit untatni azzal, milyen kálvária lett belőle, diétával, koplalással, az öngyilkosság gondolatával, minden 10 deka változásnál, elég az, hogy Anya úgy döntött: tornázni kezd! Mégpedig (idő hiányában) otthon. Az otthon sportolásnak számtalan előnye van, ugyanis.
1. Költséghatékony. Nem kell konditermet fizetni, méregdrága bérletet venni, a google, a youtube a barátom, edzőm, gyúróm és mentorom: elindítom, kiválasztom és hadd szóljon! Anya fel is készült: kiválasztotta a megfelelő videót a számára hiteles edzővel és elkezdte….. nézni a Vukot, mert a kiskorú gyermek elindította, amíg kiment átöltözni és vizet vételezni.
2. Szabad. Nem kell senkihez alkalmazkodnod, nem kell bébiszitterre vadászni, lepasszolni vagy magaddal vinni a gyereket, nem kell fél órákat készülődnöd, hogy megfelelően „trendi” legyél és ne érezd magad rosszul a nálad sokkal jobb formában lévő edzőtársak pillantásainak kereszttüzében. Akkor állhatsz meg, amikor akarsz, nem fogod magad kínosan érezni, bár természetesen, ha a saját ütemedben edzel, megállnod sem kell, egyszer sem, csak elindítod a videót és hadd szóljon!
Így is lett, Anya elindította… és elindult a konyhába tejbegrízt főzni. Mert a kiskorú éhes lett a sok mozgástól (?). Jó. Kész, gyerek eszik, akkor folytassuk. Ó, a fenébe, lejárt a mosógép, akkor ezt még gyorsan kidobálom a szárítóra, meg elindítok még egy mosást, de mosogatni most tuti nem fogok! Hogy mondod drágám? Még éhes vagy? Jó, hozok még egy adagot…. és ha már a konyhában vagyok, mégiscsak gyorsan elmosogatok, csak pár perc az egész.
3. Időben rugalmas. Nem kell utaznod a terembe, nem kell órarendhez igazodnod, csak elindítod, amikor van egy szabad órád, és hadd szóljon! ( – Elnézést… hogy egy szabad mid? Ismeri valaki ezt a kifejezést? ) Úgy is lett! Anya elindította, kézbe vette a súlyzókat, majd azzal a lendülettel letette, mert a hatéves úgy döntött, ő ma gyerek helyett inkább súlyzó lesz és két kézzel csimpaszkodott a karjába. Törzshajlítás? Hát hogyne, abban a pillanatban, ahogy lehajol, 20 kiló pattan a hátára a kanapéról. Négykézlábra ereszkedünk lábat emelgetni : Anyaalagút! Rozi! Hozd vissza a súlyzókat, Anyának szüksége van rá és különben is a lábadra fogod ejte…. ó, a fenébe, hát nem megmondtam!? Nagyon fáj? Gyere, adok rá puszit, addig befejezem a tornázást…..
Hát ennyi. Lehetne ezt még ragozni, de felesleges. Én megpróbáltam. Persze nyilván lehetne ezt másképp is: felkelhetnék reggel 5-kor, még munkába indulás előtt, például. De nem fogok. Mert akkor is találnék valamit, amivel elfoglalom magam torna helyett. Tudnék jól hangzó ideológiákat és kifogásokat gyártani arra, miért is nem megy, de eszemben sincs hazudni magamnak: ha otthon vagyok, mással foglalkozom. Mindig. Úgyhogy marad az éjszakai futás a szigeten vagy a konditerem, bérlettel, trendi tornacuccal, utazással, este 9-kor, ha a kiskorú már lefeküdt, bár attól félek, ha meglátnék egy kóbor felmosót a teremben, azonnal magamhoz venném és rutinból kezdenék felsúrolni.
