Kétségkívül ő az. Karcsú alak a minimum 175 centijéhez, dús sötétbarna haj, frissen manikűrözött kéz. És az a magassarkú cipő!
Pont ilyeneket hordott gimiben is, amikor évfolyamtársak voltunk. Mint ahogy én is. Kriszta, igen, Krisztának hívják.
Ő persze nem ismer meg engem. Átnézett rajtam lazán az előbb, mikor a drogéria polcai közt egymásba botlottunk. Én az akciós pelenkák felé csörtettem, ő a körömlakkok között válogatott.
{adselite}
Jó ég, mikor volt utoljára kilakkozva a körmöm?
Mondjuk meg is lepődnék, ha megismerne. Ez a béna nadrág van rajtam, amit még valamikor az első gyerek születése után vettem. Akkor még divatos volt… és már akkor 42-es. Blee, még jó, hogy végignéztem magamon, a gatyámon gyerekorrmagasságban egy beszáradt takonyfolt… mázli, hogy mindig van nálam popsitörlő.
Krisztánál tuti nincs. Abba a csillogó minihátizsákba legfeljebb egy tampon és egy rúzs fér el. Nem is baj, hogy nem ismert fel. Zavartan taszigálom arrébb a böhöm babakocsimat, amelyen a degeszre tömött pelenkázótáska társaságában három szatyor és egy műanyag kismotor lóg.
Legszívesebben bőgnék. Oké, hogy nem vagyok már 18, de azért 35 felett sem áll meg az élet. Márpedig az enyém, úgy tűnik, Krisztáéval ellentétben megállt. Küzdök, mint malac a jégen ezzel a sok kölyökkel, soha nem érem utol magam. Fodrásznál nem is tudom, mikor voltam utoljára, és a legnagyobb wellnessélmény, ha sikerül úgy lezuhanyoznom, hogy senki nem csapkodja közben a zuhanykabint egy dupló-vonattal. Színházban, moziban ezer éve nem voltunk, és ha nagy ritkán este kibontunk egy üveg bort a férjemmel, tuti felkel valaki üvöltve, hogy rosszat álmodott, és különben is szomjas. A lakásunk egy játszóházra hasonlít, és azt a szép szőnyeget is el kellett rakni, mert mindennap összekenték valami trutyival.
Hangosan telefonál – lefogadom, hogy nincs betörve a kijelzője, vagy ha igen, valami buliban eshetett ki a kezéből szelfizés közben. Most is valahová készül este. Hallom, azon vitázik valakivel, hogy melyik bárban jobbak a koktélok. Micsoda gondok!
Milyen lehet kimozdulni este 7 után? Az már fürdetési idő.
Péntek délután van. Most megvesz egy-két sminkcuccot, talán kipróbál egy új parfümöt, és tipeg haza a tűsarkain, hogy készüljön az estére. A lakása nyilván nem egy romhalmaz, biztosan üvegasztal van a nappaliban, csukott ajtónál pisil, és akár egy kád habos vízbe is beülhet, ha úgy szottyan kedve.
Szingli.
Látszik az alakján, hogy edzeni jár. Esetleg futni. Egyszer mentem el tornázni. Nagyon lelkes voltam, de másnap lecsapott a bárányhimlő. Mire kigyógyultak abból, jött a tél. Felváltva voltak taknyosak, lázasak, ja és persze két hányós vírust is összeszedtek valahol.
Egy belvárosi hivatalban dolgozik, igen, úgy hallottam, valami fontosabb pozícióban. Vajon én hol tartanék, ha nem megyek el szülni hat évvel ezelőtt? Azóta folyamatosan otthon dekkolok, röhejes összegű gyeddel. És még én akartam megcsinálni a doktorit! Na, az a vonat már elment.
Persze lelkiismeret-furdalásom van, hogy ilyeneket gondolok. Más mit meg nem adna ilyen családért, ami nekem van! A karrier talán már elúszott, de egyébként… könnyebb lenne nélkülük? Könnyebb élete van Krisztának, aki lehet, hogy mocskosul jól keres, de a fergeteges bulikból egy üres lakásba megy haza?
Eszembe jut a tavalyi nyaralásunk. Oké, nem Mallorca, csak egy balatoni kemping, de semmiért nem adnám azokat a gondtalan napokat. A tíz nap alatt nem hányt senki, és csak egyszer esett az eső. Esténként éjfélig beszélgettünk a sátor előtt a férjemmel, akit még mindig imádok, és aki még mindig csodál engem, holott pontosan tudja, hány stria van a hasamon a közös gyerekeink örök emlékeként.
Hirtelen megsajnálom Krisztát. Könnyebb 35-ön túl pasit, helyesebben: társat találni, mint egy nagycsaládot menedzselni? Nem hiszem. Lefogadom, hogy valahol fárasztja már ez az életforma. Az örökös pörgés, az igazi hajszolása. A magány. Mert a futó kapcsolatok nem nyújtanak állandóságot, az otthon melegét. És ha még mindig olyan a pasifelhozatal, mint tíz éve… hát…
Fene vigye el, tök jó életem van! A nonstop házimunka és a folyamatos ricsaj ellenére rengeteget nevetünk, és igazán jó csapat vagyunk! Nem is értem, miért panaszkodom állandóan. Bevágok én is egy körömlakkot a kosárba a pelenka mellé, és esküszöm, engedek végre a barátnőm nyaggatásának, és bejelentkezek arra a babás tornára. Mi több: hallottam egy ausztrál matrónáról, aki 93 évesen doktorált. Addigra nekem is tuti összejön!
