Amikor megszületik egy gyermek, megszületik az anyai bűntudat is – és van, akinél már a születés előtt, a várandósság alatt megjelenik az önmarcangolás. Ezt sajnos csak mélyíti és erősíti a társadalmi nyomás, legyen szó a szülésről, a gyermek neméről, vagy éppen arról, mennyit és mikortól dolgozzon egy anya, és egyáltalán, milyennek kellene lennie. Az anyai bűntudat olyan lehet, mint egy sötét felhő, ami folyamatosan a fejed felett lebeg.

Nem gondolom, hogy a bűntudat érzése bármilyen formában is jelezné az anyaság minőségét, viszont úgy látom, a legtöbbet aggódó anyukák azok, akik a leginkább küzdenek vele. Rettentően nehéz eltalálni az arany középutat a nevelés során, különösen annak tükrében, hogy a mostani generációk gyakran szüleik hibáit ugyancsak igyekeznek kijavítani, ezáltal saját magukkal is küzdenek. Egyszerre akarunk megfelelni mindennek és mindenkinek: nem akarjuk, hogy sok tévét nézzenek, mert tudjuk, hogy az szörnyen káros. De azt sem akarjuk, hogy fogalmuk se legyen a mesékről, mert akkor lemaradnak a kortársakkal folytatott beszélgetésekben és kirekesztik őket. Azt akarjuk, hogy egészségesek legyenek, helyesen tápláljuk őket, de sokszor magunk sem tudjuk, mit kellene ennünk, és mit nem – közben azt sem szeretnénk, ha rosszul éreznék magukat, mert a többiek minden ebéd után ehetnek egy kis édességet. Velük akarunk lenni, megélni a jelent, de közben biztosítanunk kell az anyagi feltételeket, a megfelelő higiéniás körülményeket, az ebédet, a tiszta ruhát… Majd’ kifelejtettem, mindezt egy világjárvány kellős közepén. Napestig sorolhatnám a példákat, de mindenkinek más a mumusa, mindenki más miatt érez bűntudatot a gyermeke miatt.

[quote width=”auto” align=”none” border=”#b94783″ color=”#444″ title=” „] A gyermeknevelés óriási felelősség, nem csoda, hogy nyomja a vállaidat! Semmi baj nincsen azzal, ha nem vagy biztos abban, hogy helyesen cselekszel el sőt, mindenki tesz fel magának időről időre kérdéseket.[/quote]

Ez kifejezetten előnyös és néha nagyon hasznos, ha megkérdőjelezed a saját döntéseidet, mert ez azt jelenti, hogy közelebb kerülhetsz a gyengeségeidhez éppúgy, mint az erősségeid megismeréséhez. Ha azonban folyton bűnösnek érzed magadat és ez már szinte felemészt, akkor lehet, hogy külső segítségre van szükséged. Különösen akkor, ha az alábbi praktikák sem segítenek úrrá lenni a helyzeten:

Photo by Liana Mikah on Unsplash

Fogadd el, hogy a gyereknevelés kompromisszumokkal jár!

Akár úgy döntesz, hogy dolgozni fogsz akár úgy, hogy otthon maradsz a gyermekeddel, muszáj kompromisszumot kötnöd. Dolgozó anyaként azért lesz bűntudatod, mert kevesebbet vagy a babáddal, ha pedig otthon maradsz, akkor azért, mert kevesebb jut a családi kasszába. Az ilyen jellegű bűntudat legjobb ellenszere, ha mindig emlékezteted magadat arra, miért választottad ezt az utat. A pénzügyi biztonság, a jövő volt fontosabb? Vagy az, hogy kiélvezd a babázás minden egyes percét? Ezen a téren rendkívül eltérőek a szükségek és az igények egyaránt, a kérdésben tehát családi szinten kell döntenetek. Már csak ezért is felesleges magadat emésztened: a végkifejletet a körülmények együttesen alakítják ki, nem kizárólagosan te döntésedről van szó.

Törekedj a minőségi időre!

Oké, manapság ez kifejezetten nehéz. Éppen elég időt találni arra, hogy mindannyian együtt legyünk, de ha végre sikerül, mindent meg kell tenni ahhoz, hogy emlékezetes legyen. Ehhez manapság egy fontos dolgot kell megtennünk: lecsatlakozni az internetről. Pontosan tudom, ez milyen nehéz, hiszen az internet a kapcsolatot jelenti a külvilággal, és ahogy sokaknak, úgy nekem is a munkaeszközöm. Mardos a bűntudat, amikor a közös időben kell fontos telefonokat, e-maileket váltanom. Vagy amikor itthon van a kislányom, mert beteg, de muszáj dolgoznom is közben és nem tudok úgy rá figyelni, ahogy szeretnék. Sajnos ez olyasmi, amit nekem is gyakorolnom kell és időről időre figyelmeztetnem magamat, hogy mi az, ami várhat és mi az, ami tényleg nem tűr halasztást. Nem minden nap sikerül, és ez a rosszabb napokon a kislányom viselkedésén is hűen tükröződik, de szerencsére az arányok jók – számomra ebben a kérdésben ez kompenzálja az anyai bűntudatot.

Töltődj humorral!

Az egyik barátnőmtől óriási bókot kaptam a napokban. Azt mondta, nagyon szeretne annyira türelmes lenni, mint én. Azért esett különösen jól ez a mondat, mert régen minden voltam, csak türelmes nem – ezt a tulajdonságomat az anyaságnak köszönhetem. Azt gondolom, a türelmem növelését nagyban segítette az, hogy igyekeztem lazán venni az anyaságot és mindig hagytam, hogy a kislányom felfedezzen, tapasztaljon. Igen, volt egy időszak, amikor szinte minden nap új sebeket gyűjtöttünk, sokszor kiszakadt a ruhája, megkóstolta a szárított meztelen csigát és a katicabogarat is. Ezektől lehettem volna ingerült, vagy rosszul érezhettem volna magamat, amiért túl későn léptem közbe. De úgy döntöttem, inkább megbeszéljük, mi történt, mit kellett volna másként csinálni, végül pedig nevetünk rajta egyet.

[quote width=”auto” align=”none” border=”#b94783″ color=”#444″ title=” „]Úgy érzem, nálunk a humor gyógyír volt ezekre a helyzetekre, és legalább olyan jó feszültségoldónak bizonyult, mint az ölelés.[/quote]

Photo by Jonathan Borba on Unsplash

Legyél „csak” elég jó anya!

Az „elég jó anya” kifejezés D. W. Winnicott-tól származik, aki egy brit gyermekorvos és pszichoanalitikus. A meglátása annyit tesz, hogy az elég jó anya nem egyenlő a tökéletes anyával, mégis előbbi lesz az, aki a legtöbbet tudja adni a gyermekének. Úgy gondolta, hogy egy jó anya az első néhány hónapban valóban minden igényét háttérbe szorítja az újszülött ellátásával szemben, azonban szép fokozatosan, a gyermek fejlődésével párhuzamosan, csökkenti a teljes alkalmazkodást. A biztonságérzet, a támogatás nem szűnik meg, de ha úgy tetszik, egyre több teret engedünk a gyermekünknek, miközben szép fokozatosan növeljük vissza a saját terünket az életünkben. Sok anyának ez a folyamat állandó bűntudattal párosul, pedig az igazság az, hogy ez a helyes út, hiszen a végső cél egészséges, céltudatos és önálló felnőttet nevelni. Szükségtelen tehát ragaszkodni a tökéletesség illúziójához, egy „elég jó” anya bőven elég.

Neked is jár a szabadidő!

Na, igen, ez is egy olyan sarkalatos pont, ami miatt az anyák bűntudatot éreznek, velem sincs ez másként. Egy kezemen meg tudom számolni, hányszor fordítottam az időt tényleges pihenésre, amikor valaki vigyázott a gyermekemre. Helyette mindig találtam feladatot: olyan a munkám, hogy folyton tudok dolgozni, és jellemző rám, hogy inkább előre haladok, mint utólag pótolok. Aztán nekem is be kellett látnom, hogy a gyerekemnek sokkal jobb, ha kiegyensúlyozott és kipihent vagyok, mintha puccba vágom a házat, amíg ő a mamájánál van. Apropó, gyerekfelügyelet: nálam az hozta az áttörést, amikor visszagondoltam a saját gyerekkoromba. Vajon bűntudata volt az anyukámnak, hogy a mamámmal voltam? A mamámat leterhelte, hogy vele voltam? És én rosszul, vagy jól éreztem magamat nála? Ugye, ebből a szemszögből máris másként fest az a szabadidőd, amit akkor kapsz, ha vigyáznak a gyermekedre…