Sokszor úgy zárom a napokat, hogy lehettem volna engedékenyebb, türelmesebb a gyerekekkel. Csinálhatnánk több közös programot, lehetne több értékes együtt eltöltött időnk. Az évet egy listával kezdem, amit kinyomtatok és végig ott fog lógni a konyhaajtón, hogy folyamatosan emlékeztessem magam az Anya létem vezető szálaira.
Ha kedvet kaptál, írd meg te is a saját Anyaság fogadalmaidat, vagy meríts az enyémekből.
{adselite}
1. Türelmesebb leszek
2. A közös programok kitalálásában több beleszólást engedek a gyerekeknek
3. Hétköznap minimum 1 órát fogok a gyerekekkel együtt játszani – telefon, tévé kikapcs
4. Többet fogunk kirándulni
5. Esőnapokon mind kimegyünk, és pocsolya ugráló versenyt tartunk majd
6. Készítek egy jutalom táblát
7. Hetente legalább egy estét a családnak szentelünk – nincs tévé, csak közös játék
8. Engedem, hogy többet segítsenek otthon – akkor is, ha ezzel lassabban végzek a házimunkával
9. Mielőtt kiabálnék velük, átmegyek a másik szobába, és elszámolok tízig
10. Naponta még többször fogom elmondani nekik, hogy mennyire szeretem őket
11. Elengedem a fülem mellett a „szomszéd anyukák” rosszindulatú megjegyzéseit
12. Amikor bal lábbal kelek fel, nem hagyom, hogy magával ragadja az egész napomat – beteszek valami jó zenét és táncra perdülök a lurkókkal!
13. Ha választanom kell, hogy főzzek-e este, vagy a gyerekekkel játszak, akkor aznap szendvics lesz a vacsora
14. A dicséret-szidalom arányt 95-5%-ra módosítom
15. Nem a gyerekeimért fogok élni, hanem velük együtt
16. Felírom zsírkrétával a tükörre, hogy „Csodálatos anya vagy”
Lesznek napok, amikor azt érzed, kifog rajtad az anyaság… de sose feledd, hogy a gyerekeidnek Te vagy a világon a legjobb anya!