Nem döntenék máshogy. A legszebb dolog, amit Nőként megélhetek, hogy anya lettem, mégis van egy láthatatlan teher a vállamon, amit csak azok érthetnek meg, akik anyává születtek.
Miért van az, hogy sokszor úgy érezzük egy láthatatlan terhet cipelünk a hátunkon? Ez a teher nehezebb, mint az a 10 kg-s gyerek, akit a karunkon tartunk, ha kell egész nap.
Törvényszerű lenne, hogy az anyasággal egy láthatatlan terhet kapunk, melyet cipelnünk kell?
Amióta megszülettek a gyerekek, valahogy minden felgyorsult. Gyorsan kell enni, gyorsan kell énidőt tartani, gyorsan kell takarítani, gyorsan kell szeretkezni, gyorsan kell aludni, még veszekedni is gyorsan kellene, ha arra egyáltalán jut még idő. Ha egy nap 30 órából állna még az is kevés lenne ahhoz, hogy kerek legyen a történet, és a végére érjek mindennek.
Próbálok helyt állni anyaként, nőként, barátként, feleségként, sokszor kudarcot vallok, annál többször szárnyalok. A gyerekeknek anyára van szükségük, a férjnek feleségre, a barátnőnek barátnőre, nekem pedig sokszor magamra. Persze az utóbbi az, akire a legkevesebb idő jut, már ha jut.
Dübörög a fejem, párhuzamosan gondolkodom, egyszerre nyolc dolog jár a fejemben- mit főzzek, mi kell a boltból, mit kell leadni az online suliban, mikor jár le a kötelező biztosítás, kire bízzam a portörlést, mert már a szekrény környékére sem bírok nézni, fel kéne hívni a barátnőmet, hogy mi van már vele- közben irigykedem a férjemre, aki elmegy dolgozni reggel, és hazajön délután. A csudába vele, hogy rám vár a mosatlan, rám vár a szennyes kimosása, a gyerekek lelkének ápolása, a főzés…ha én nem csinálom meg, senki nem fogja. Hacsak nem felveszek egy bejárónőt. Mire hazajön, addigra már lenyomtam két műszakot, vagy talán hármat. Valahogy a gyerekekben vagy egy mozgatórugó, amikor apa hazaér, neki jut az örömködés a játszás, de amikor valamire szükség van, máris hallom 3 ajtóval arrébb, hogy „ANYAAAAAA!” Anya nélkül megáll az élet. Anya nélkül nem lehet létezni. Anya nem lehet fáradt, anya nem ismer lehetetlent, ha kell a csillagot is lehozza az égről, anya az, aki lélekben táplálja a családot, észben tart mindent, összefog, megvigasztal, boldogságát belefőzi az ételbe, könnyeit lenyeli, és mindent kibír. Anyák vagyunk. Ez pedig egyet jelent azzal, hogy kaptunk egy édes-terhet.:) Igen, édes-terhet. Valójában ez a láthatatlan teher egy édes teher. Merthogy akár hiszed, akár nem, sokan vagyunk, akik ezzel a láthatatlan teherrel a vállukon egyensúlyozunk. Az anyaság nem egyenlő azzal, hogy rabszolgasorba tiporjuk magunkat, kiégünk, hátunk mögött hagyva a Nőt, a Szeretőt és a Barátnőt.
…szóval hol vagy Te? Cipeled a terheket, melyeket nem cserélnél le a világ összes kincséért sem, mégis ahelyett, hogy kipakolnád, még rakosgatsz bele? A te lelkedet ki fogja ápolni, ha elfáradtál, és könnyidet már a szerelem szavai sem tudják felitatni? Hiszem, hogy akárhányszor panaszra nyitod a szádat, megvonod magadtól az élet szépségeit. Adj magadnak időt, szánj magadra időt. Ez nem egyenlő azzal, hogy önző és rossz anya vagy. DE ha így is van, kit érdekel, ha rossz anyának hívnak, és önzőnek tartanak?
Nem fogok a terhek alatt besokallni. Nem fogok panaszkodni, nem fogok rinyálni. Tudod mit? Elutazom a hétvégére. Elmegyek és körbebiciklizem a Balatont. Itt hagyok, csapot- papot. Őszinte leszek hozzád, őrülten várom. Mert tudom, most magam mögött hagyok mindent, de ez az idő elég lesz ahhoz, hogy a hátizsákom kiürítsem, mindennél jobban vágyakozzam a gyerekeim és a férjem után, és boldogan hazatérjek. Ne kelljen azon gondolkodnom, hogy milyen ruhát adjak a gyerekekre, hogy amit adjak ebédre…csak meghalljam a gondolataimat, és csak „legyek.” Nem félek, mert, tudom, hogy ettől még jobb leszek, tudom, hogy a gyerekeim nem fognak éhen halni, míg nem leszek itthon. Bízom a férjemben, bármikor rábíznám a gyerekeket, mert amikor választottam, tudtam, hogy jó apa, és a legjobb társ lesz. Kupi fog várni, és káosz…és a CSALÁDOM. Mert hiszem, ha anya boldog, mindenki boldog. Merj önzőnek lenni, merj lépni, mert ez csak rajtad múlik!
