Négy gyerekem van. Agybaj? Az. Állandó ricsaj, felfordulás és rohanás? Hogyne. Meg lehet oldani? Igen!
Egy apától?
Mind vér szerinti?
Rokon gyerekeket nyaraltat?
A férjed pap? Netán bankigazgató?
De a negyedik már véletlenül csúszott be, ugye?
Igen, én vagyok az, akinek öt személyi és öt lakcímkártya van a pénztárcájában. Én vagyok az, aki három liternél kevesebb tejet soha nem vesz egyszerre, és nem tudja értelmezni a „féltöltet” fogalmat mosó-és mosogatógépek esetében. Aki nyolcvan körmöt vág le hetente,
szoptatás közben kipakolja a szárítógépet és időpontot foglal fogszabályozásra, miközben kiveszi a kontaktlencséjét.
Soha nem felejtem el azt a rémületet, ami az első gyerekünk születése után két héttel fogott el, amikor ráébredtem, hogy másnap a férjem már elmegy dolgozni, és én ott maradok egyedül egy magatehetetlen újszülöttel. Biztos voltam benne, hogy valamelyikünk nem éli túl azt a napot. Később rettegtem, hogy mi lesz, ha felébred és üvölt a babakocsiban. Hogyan fogom megszoptatni?
Apropó, szoptatás. Az első hetek azzal teltek, hogy bújtam a szakirodalmat, és próbáltam mindent megtenni, hogy elegendő tejem legyen. Próbáltam igény szerint, próbáltam három óránként, és néha titkon arra vágytam, hogy legyen inkább tápszeres, hogy tudjam, valóban eleget evett-e.
{adselite}
Mondják, hogy a legnagyobb sokkot a második gyerek születése okozza, hiszen egygyerekes üzemmódról át kell állni a többgyerekesre. Az újszülött életben tartásától ekkor már nem féltem, attól annál inkább, hogy két gyerekkel hogyan fogom megoldani a mindennapokat. A szoptatás miatt alkalmam sem volt aggódni, olyan úri huncutságok, mint az óra nézegetése, vagy szoptatós tea kortyolgatása szóba sem jöhettek. Ha nyekergett, megszoptattam, közben kiválóan lehetett kirakózni vagy mesét olvasni. A hordozás nagyon jól jött, mert mindkét kezem szabad volt, és egész jól belejöttem a lazaságba. Volt, hogy egy apuka elkezdett velem beszélgetni a játszótéren, mert észre se vette, hogy épp szoptatok.
A harmadik gyerek nyáron született. A férjem a nagyokat strandra hordta, míg én otthon ejtőztem az újszülött fiammal – mi gond is lehet egy ekkora babával? Később az első hónapjait gyakorlatilag végig kendőben töltötte, hiszen mindig mentünk valahova – konkrétan volt olyan eset, hogy annyira késésben voltunk, hogy futólépésben szoptattam, úgy, hogy ki sem vettem a kendőből közben.
Ekkortájt kezdett kialakulni bennem a „mindent meg lehet oldani” érzés.
A teljes bizonyosság akkor érkezett el, amikor a negyediket várva szemészeti vizsgálatra kellett mennem. Hosszasan egyeztettük az időpontot, minden klappolt. Pupillatágítás is lesz – tudom is én, mi az, annyit mondtak, hogy ne vezessek utána, na, ez a veszély nem fenyeget, mert nem is tudok, az 5-ös buszra csak felszállunk valahogy.
Ja, persze nyári szünet, nem baj, elüldögélnek a folyosón az sztk-ban, a kicsi majd a babakocsiban.
A háromból csak kettő hányta össze magát aznap reggel. Felvigyázót nem tudtam mozgósítani, így mennünk kellett. Újratervezés: a legnagyobb (hatéves) a babakocsiban, mert nem bírt járni, a legkisebb (kábé tizenöt kiló) csatos hordozóban rajtam – elöl persze, hogy ha megint hányna, tudjam kezelni a helyzetet. A középső gyalog, azon bánkódva, hogy bezzeg neki semmi baja nincs.
A buszon úgy tűnt, hogy egész jól vannak, a szemészet folyosóján jött az újabb hányás, szerencsére készültem zacsikkal. Ekkor már kicsit megbántam a túrát, de nem volt visszaút. Be a rendelőbe. Szemcsepp.
– Foglaljon kinn helyet, és innentől számítva húsz percig ne nyissa ki a szemét.
– ???
Az egyetlen egészséges húsz percen át közvetítette, mi történik.
– Most kinyitotta a száját. De szerintem nem fog hányni. Jaj, de! Ja, nem, csak ásított.
Ha ezt kibírtam, akkor mindent – összegeztem otthon az akkor már teljesen esztelenségnek tűnő kiruccanást.
A negyedik gyereket – ugye, rájuk mondják, hogy ha elejted, csak visszapattan – már busszal vittük haza a kórházból. Nem sokáig henyéltünk otthon, a nővére akkor kezdte az első osztályt, legkésőbb hétkor már úton voltunk reggelente. Busszal a belvárosba – akkor még messzebb laktunk a sulitól –, onnan vissza az oviba, és haza. Reggel fél kilenckor már otthon kávéztam.
Kép: Pinterest
Hogy bírod??? – kérdezik tőlem meglehetősen gyakran.
Bevallom, nem születtem négygyerekes anyának. Még csak diplomám sincs belőle. Sőt, tovább megyek, én egy kifejezetten kényelmes és lusta ember vagyok. Innen szép nyerni, nem igaz?
A négy gyerek az négy gyerek, és hiába segít rengeteget a férjem, a nap nagy részében én vagyok velük, és a legtöbb gyakorlati dolgot nekem kell megoldani. Ez pedig számos szuperképesség kifejlesztését kívánta.
Rugalmasság
Azt hiszem, ez mindennek az alapja. Ha felhívnak az óvodából, hogy lázas a gyerek, nem várhatsz otthon még két órát, mert a kicsi éppen alszik. Nem hordhatod az iskolást kilencre reggelente, mert addig tart a tesó szoptatása-büfiztetése-pelenkázása. Nem mondhatod, hogy kihagyod az anyák napi műsort az oviban, mert az pont alvásidő a kisebbnek.
Figyelemmegosztás
Négy különböző életkorú gyerek, más és más igényekkel és problémákkal. Teljesen mindennapos, hogy a legkisebbet épp szoptatom, miközben a legnagyobbal házit csinálunk, ezalatt a nagycsoportos a korcsolyázós élményeit meséli, és a szemem sarkából figyelnem kell a háromévest, nehogy ön-és közveszélyes játéktevékenységbe kezdjen. És persze mint mindig, tuti kávét iszom közben, szóval még arra is koncentrálok, hogy senki ne öntse ki, és ne nyalja le róla a tejhabot.
Kész felüdülés a játszótér, ahol megkönnyebbülten roskadhatok le egy padra —- ööö, ja, nem, rohangálok, mint a mérgezett egér, és ez főleg azóta kihívás, mióta a másfél éves sem a babakocsiban gunnyaszt csupán.
Holmik rendszerezése
Hol vannak már a régi szép idők, mikor ide-oda begyömöszöltem a pillanatnyilag nem használt cuccokat? Gondolom, nem kell bemutatnom, hogy mennyi gyerekruha van a birtokunkban. A vákuumzsák az évszázad találmánya, ezekben tároljuk az éppen nem hordottakat. Néhány felirat ízelítőnek:
– újszülött kislány
– lányos mindenki kinőtte
– tavaszig tuti nem kell
– Nimród kinőtte, Andrisra még nagy
– téli sapkák, sálak, kesztyűk (ebből óriási a készlet)
– 3-6 hónap vegyes
– mosható pelenka átázós (remélem, ezt a férjem nem olvassa – semmi érzéke az emlékőrzés iránt)
Alvásmegvonás kezelése
Pontosan háromszor kászálódtam ki éjjel az ágyból, hogy ülve szoptassak. Akkor úgy döntöttem, hogy erre én nem vagyok képes, és ha nem akarok zombivá válni, Luca velünk alszik. Így történt ez később a tesóival is – amíg éjszaka is kelnek, ez átlag másfél év, addig velünk alszanak. Remekül tudok álmomban szoptatni, szóval lehet, hogy a gyerek nem alussza át az éjszakát, de én igen.
Persze nem mondanám, hogy ne tudnék többet durmolni, de amíg ez nem lehetséges, a kávéadagomat triplájára emeltem.
Tervezés
Határidőnaplót utoljára az egyetemen használtam, hogy el ne felejtsek bemenni vizsgázni. A bulik időpontját könnyű volt észben tartani. Hát most a naptár alapvető kelléke a mindennapjaimnak. Énekverseny, nyílt nap, sulikóstoló, fogorvos, szemészet, babaklub, oltás, postára menni, kormányablakba menni, szülinapot szervezni. Többek között.
Lazaság
Mi történik, ha az egyik hisztirohamot kap a város kellős közepén, a legkisebb bömböl, és elkezd szakadni az eső? Valószínűleg semmi. Nem az északi sarkon vagyunk, és nem is egy dzsungelben menekülünk egy párduc elől. Nyugi.
Egyszerűsítés
Ennek főleg utazáskor látjuk hasznát. Legutóbb Szentgotthárdra utaztunk vonattal, hatunknak elég volt egy nagy és négy kisebb hátizsák. Igen, mikor még csak egy gyerekünk volt, zenélő zongorát is vittünk. Tiszta váltóruha nyilván kell, de nem fogok pót-pótpulcsikat bepakolni.
Persze ne higgye senki, hogy mindig csak a boldogságtól tudnék ordítani. Ott vannak a vég nélküli takonykórok, a szüntelen marakodások, és a többi hétköznapi – sokszor megoldhatatlannak tűnő – probléma. Még szerencse, hogy sötét múltamból mindig elő tudok rángatni valami megerősítést: ha a pupillatágításos délelőttöt megcsináltam, akkor bármit!
