Kaptam a minap a kérdést egy anyukától, aki rettenetesen szenvedett már párja édesanyjának a kotnyelességétől. Mit tehetünk, ha anyósunk az idegeinken táncol?
Amikor babánk születik, ösztönös igényünk van arra, hogy magunkra húzzuk a takarót, és elbújjunk a világ elől. A legjobb az lenne, ha mindenki békén hagyna, és engedné, hogy csak úgy legyünk, ahogy nekünk jó. Ráadásul a babánk az a kincs, akire egész terhesség alatt, sőt már előtte is vártunk, nem szívesen adjuk ki a kezünkből. Később is, ahogy nő, a legjobbat akarjuk neki, megóvni a nem kívánt hatásoktól, azt szeretnénk, ha minden tökéletes lenne körülötte. Úgy érezzük, csakis az anyukája, vagyis mi tudjuk, mi a jó neki, mire van szüksége. Ugyanakkor a babás, kisgyerekes anyaság egy nagyon sérülékeny és fárasztó időszak. Az életünk folyton változik, új kihívások, megoldandó feladatok elé nézünk, állandó „ügyeletben” kell lennünk, készen arra, hogy szoptassunk, pelenkázzunk, babusgassunk, ringassunk, szórakoztassunk, vigasztaljunk és vigyázzunk.
Annyira kifáradhatunk, hogy a másokhoz való alkalmazkodásra már nemigen marad erőnk. Még a hozzánk közel állók: a párunk, a saját anyánk is idegesíthetnek, pedig közben nagy szükségünk van a segítségükre. Az olyan kapcsolatok pedig, amíg addig sem voltak feszültségmenetesek, egészen kiéleződhetnek. Ha tehát valakinek kezdettől nem volt túl jó kapcsolata az anyósával, és gyűlt ez-az abban a bizonyos biliben, az anyasággal nagy eséllyel mindez kiborul.
Anyós és meny kapcsolat
Van azonban pár szempont, amit a saját és a családunk érdekében érdemes átgondolni még lehetőleg bili-borogatás előtt:
1. Egy aggódó és fontoskodó nagymama-anyóst minél inkább távol akarunk tartani, annál kétségbeesetten és elszántabban fog harcolni. Ráadásul, bármennyire is nem csípjük, nincs jogunk őt megfosztani az unokájától. Ha ezt tesszük, óhatatlanul mi leszünk a „gonoszok”. Ehelyett gondoljuk ki, mi az a néhány tevékenység a gyerek körül, amit nyugodtan ráhagyhatunk a nagymamára (még akkor is, ha nehezünkre esik), és mi az, amit viszont nem engedünk át. Egy kisbaba esetén például ragaszkodhatunk a megszokott alvási időponthoz, de megengedhetjük, hogy nagymama ringassa el. Ne hagyjuk, hogy beleszóljanak a szoptatás mikéntjébe, de ha már pépeset is eszik a baba, adjuk meg azt az örömet, hogy megetethessék. Azt is rábízhatjuk a nagyira, hogy büszkén tologassa a parkban egy kis levegőzés céljából, vagy mellé heveredhessen a játszószőnyegen, míg mi mosogatunk. A legjobb, ha előre meghatározzuk a nagymamás időpontokat és tevékenységeket, és magunknak is gondoskodunk egyéb programról vagy feladatról arra az időre, így elkerüljük az esetleges konfliktusokat.
2. Ne szálljunk mindenért vitába, de a számukra fontos dolgokban világosan húzzuk meg a határokat. Ha a nagymamának mindenről van véleménye, és mindenre van valami „jó tanácsa”, nem kell azonnal felcsattanni. A legtöbbször elég, ha szépen meghallgatjuk, aztán úgyis csináljuk, ahogy gondoljuk. Ha viszont kritizál vagy kioktat, nyugodtan, de határozottan mondjuk el neki, hogy ebben nem értünk egyet, és bár tudod, hogy nem vagy tökéletes, mégiscsak te vagy a gyermeked édesanyja. Ez most a te időd, hogy kipróbáld magad, neki is megvolt a saját lehetősége erre.
{adselite}
3. Legyünk összhangban a párunkkal! Ha előre megbeszéljük kettesben a párunkkal, mit gondolunk az édesanya és a nagymama szerepéről, és hogy mennyire engedjük be utóbbit a gyermekünk körüli gondozásba, az több okból is hasznos. Egyrészt ha meghallgatjuk a párunk véleményét is, talán kevésbé leszünk egyoldalúak, ugyanakkor elmondhatjuk a saját szempontjainkat is. Ezzel megelőzzük a „te anyád”- féle vitákat. Ha azt érzi, hogy igyekszünk tiszteletben tartani az édesanyját, ugyanakkor ezt elvárjuk fordítva is, akkor biztosan szívesebben áll mellénk, és ketten könnyebben és hatékonyabban tudjuk képviselni kis családunk érdekeit.
4. Bár egy baba vagy kisgyermek ezt még megfogalmazni nem tudja, neki is joga van a nagymamájához. Bármennyire is nem tetszik nekünk az anyós bánásmódja, ha valójában nem ártó, hanem szerető szándékkal közeledik az unokához, úgy biztosra vehetjük, hogy az unokának jól fog esni. Minél több szerető kapcsolatban van része, annál gazdagabb lesz a személyisége. Ha mégis sír vagy feszeng, mikor átadjuk, az inkább amiatt lehet, mert érzi a felnőttek közti feszültséget. Ne féljünk attól, hogy a különböző bánásmódok összezavarják a kicsit, a gyerekek remekül ellavíroznak a különböző stílusok között, így tanulnak alkalmazkodni is többek között. Hisz az apukája is más, mint az anyukája, vagy a testvérei, a játszótársai, a majdani gondozói, és még sorolhatnánk.
5. Még ha az a segítség nem is éppen olyan, amilyennek elképzeltük, azért mégiscsak jól jöhet olykor, ne fosszuk meg tőle magunkat! Örüljünk, hogy van egy kis időnk magunkra, a háztartásra, pihenésre, kikapcsolódásra. Ne féljünk ilyenkor kimozdulni, felhívni a legjobb barátnőnket, vagy csak kapkodás nélkül hajat mosni. Így legalább nem azzal leszünk elfoglalva, hogy mit hogyan csinál a nagymama, és ha a nagymama sem érzi túlzott kontroll alatt magát, talán lazábbá is válik. Bármit is bízunk a nagymamára, ne szóljunk bele, és ne figyeljük árgus szemekkel, hisz pont ez az, amit mi sem akarunk, hogy velünk tegyenek!
