Pf, jól belenyúlok ezzel a témával, hisz, ahány ház, annyi anyós. Vagy mégsem? Magunk alakítjuk az anyósainkat, vagy ők próbálnak minket? Túlélni kell őket, vagy együttműködni? Vannak sztereotípiák, anyós-típusok, pechesek és nyertesek. Te mit gondolsz az anyósodról?
Egy házassággal – komoly együttéléssel – kénytelenek vagyunk elfogadni a másik családját is. Azért használtam a „kénytelenül” szócskát, mivel sok esetben olyan emberekkel kell szoros kapcsolatot ápolnunk, akik egyébként nem szimpatikusak, nem egy a vérmérsékletünk, nem értjük meg egymást. Ez kellemetlen alakoskodásokba mehet át. Jópofizunk az ünnepeken, úgy teszünk, mintha nem hallanánk a kritikát, nyeljük csak nyeljük a sok negatív tartalmat, aztán egyszer csak kidől belőlünk az egész. Otthon a férjünknek, vagy épp anyósunknak, netán egy családi összejövetelen aztán kiadjuk magunkból a hónapok, vagy évek alatt felgyülemlett kimondatlan érzéseket…
{adselite}
Álljunk meg, ennek komolyan van értelme? Nem jobb, ha tisztázzuk a határokat, a kéréseket? Üljünk le az anyósunkkal kettesben, és beszéljük át vele a dolgokat. Mi az, ami nekünk belefér, és mi az, ami már nem. Nem árt, ha az életünk párjául választott férfivel is tisztázzuk, hogy ő mennyire szeretné az anyukáját a mi közös és legjobb esetben szuverén életünkbe beengedni. Legyünk végig kedvesek, hisz ő az a nő, akinek a férjünket köszönhetjük, szóval csak finoman hölgyeim. Nincs is annál rosszabb, mint az anyóst magunkra haragítani, hisz iszonyatosan mélyről képes visszavágni.
Itt szeretném betűzni, hogy akinek nem inge ne vegye magára, akinek meg mégis, az vasalja ki, vagy vegyen egy másikat.
Anyós morzéval, ha valakinek szüksége lenne rá:
.- -. -.– — …
Nézzük meg a 4 leggyakoribb anyós típust:
A túl ragaszkodó – aki nem képes elfogadni, hogy a fia önálló életet él, szereti a döntéseket felülbírálni, a saját feje után megy, nem érzi a határokat, szívesen használja a nála biztonsági tartalékba helyezett kulcsunkat akkor, amikor csak akarja, szeret a fejünk felett eszmecserét folytatni a fiával, az unokákat legszívesebben mindig maga mellett tudná, gyakran hangot ad a nevelési elveink közti különbségnek.
Ő az, aki mellett a férjek 80%-a kiáll, mondván, hogy anyuka csak segíteni szeretne nekünk, csak jót akar, igazából lehet, hogy pár dologban rá kellene hallgatnunk.
Az elkerülő – aki minimálisan érdeklődik a családunk iránt, a gyerekeknek rendszeresen olyan ajándékokat vesz, amik nem az életkoruknak megfelelőek, vagy szimplán csak nem örülnek nekik, amikor rábíznánk őket, kifogásokat gyárt, nem engedi, hogy tegezzük, de elvárja, hogy időnként felhívjuk és beszámoljunk, hogy mi történt mostanában velünk – amennyiben ez elmarad, szívszorító fájdalommal a hangjában közli, hogy mi teljesen kizárjuk az életünkből, a nagy ritkán előforduló ebédek alkalmával véletlenül mindig olyat főz, amit te nem szeretsz.
Ő az, akivel a férjünk folyamatosan próbál kibékíteni, pedig össze se vesztünk, bárkinek mesélünk róla, legyintve tovább halad, mondván legalább nem kell jópofiskodnunk vele, pedig a szívünk mélyén szeretnénk, ha a család része lenne, de igazából csak unjuk már az alakoskodó beszélgetéseket és szívesen odacsapnánk az asztalra, hogy anyuka miért?
A túl önálló – akit csak a jó szándék vezérel, ám minimálisan veszi figyelembe az igényeinket, kéréseinket, gyakran főz nekünk, átjön takarítani, csokit ad a gyerekeknek, pedig megkértük, hogy ne tegye, de szerinte az édesség alapfeltétele a boldog gyereknek, szeret csak úgy beállítani, mondván neki mindig örülünk, kihívja helyettünk a vízvezeték szerelőt, mert legutóbb, mikor nálunk járt úgy látta csöpög a csap.
Ő az, aki kicsit még a férjünket is képes idegesíteni, amellett, hogy mindig próbálja logikusan elmagyarázni, hogy miért is jó, hogy ő ilyen, mi meg csak meghallgatjuk, mert belefáradtunk az érvelésekbe, és kezdjük elfogadni, hogy az elfogultság eme szintjén nem fogunk továbblépni.
A jófej – ritkaság számba megy, akivel partneri kapcsolatban vagyunk, netán már-már baráti a viszonyunk, szeretünk hozzá járni ebédre, elidőzni, míg ő lefoglalja a gyerekeket, megmondja a véleményét, ki is áll érte, érvekkel próbál meggyőzni, de elfogadja, hogy ez a mi életünk, a mi hibáink.
Ő az, akivel simán lehet kérkedni a barátnők előtt, és akivel nem jelent problémát, ha netán kettesben kell maradnunk.
Ám, mielőtt ti is véleményt formáltok anyósaitokról ne feledjetek magatokba nézni, és végig gondolni, hogy vajon belőletek milyen anyós is fog válni.
A vélemények, melyek sorát én nyitom:
Vajaskalács, 30 éves – 2 gyermek édesanyja
„Az én anyósom egy tündér – anyám után igazán kijárt nekem egy normális anya-minta -, de tényleg! Pontosan érzi a határokat, hogy meddig szeretnénk beengedni az életünkbe, betartja a gyerekekkel kapcsolatos kéréseinket – pl. ne adjon nekik szívószálas cukrozott löttyöket -, nekem pedig rengeteget segít. Mint egyetlen nagyszülő, elég sok feladat hárul rá, mindig hozzá fordulunk, ha vigyázni kell a kölkökre, vagy át kell jöjjön, mert SOS el kell rohannom, amikor nálunk van kitakarít, hoz ezt-azt, elviszi az ágyneműt kimosni magához… stb. Ám ennek nem elsősorban az az oka, hogy szeret engem. Az elejétől kezdve tisztelettel álltunk egymáshoz, finoman, kedvesen, de mindig elmondtuk a férjemmel, ha valami olyat láttunk tőle, ami nekünk nem tetszett, vagy épp túl soknak találtuk. Ergo mindig reagáltunk rá, így nem ment félre a kommunikációnk. Vannak dolgok, amiket ő nem tart jónak, vagy nem érez szükségesnek, ezeknek hangot ad, én megköszönöm a véleményét, de továbbra is arra megyünk a férjemmel, amerre mi akartunk, ő pedig ezt elfogadja. Innen is pusszantalak, drága anyósom!”
Alexa, 36 éves – 2 gyermek édesanyja
„Az én anyósom egy igazi ellenkező. Kezdem azt érezni, hogy már direkt csinálja, hogy mindig más véleményen van, mint én. A fiúnk haját növesztettük, szerettük volna vagányan felnyírni oldalt, középen pedig hosszabbra hagyni. Egyik este rábíztuk Levit, de mire hazaértünk azt hittem elájulok. Full kopasz a gyerek, anyós úgy döntött a hosszú haj nem való fiúnak, és ez így mindenkinek sokkal kényelmesebb. Szóval most újra növesztjük a 2,5 éves haját… Nem azért, de nagyon jó fej voltam, mert megvártam míg szedi a sátorfáját és akkor a férjemmel elkezdtem kiabálni, hogy mégis mesélje már el nekem, hogy miért nem szólt egy szót se??? Kikészít Levente, mert sose áll ki az anyjával szemben, mintha még mindig beküldhetné vacsora nélkül a szobájába.”
Kati, 27 éves – 1 gyermek édesanyja
„Anyósom nem lakik tőlünk messze, anyámék mégis gyakrabban látják az unokájukat, pedig ők másik városban élnek. Nem, sose tiltottam tőle Fruzsit, egyszerűen csak nem kíváncsi rá. Gondot okoz neki, ha szeretnénk rá bízni, bevallása szerint már túl öreg, egy picihez. Nem is értem, az ember azt gondolná, hogy nagyszülőként, minél többször szeretné látni az ember az unokáját.”
Barbi, 32 éves – 3 gyermek édesanyja
„Az első anyósom maga volt a megtestesült ördög, komolyan mondom. Szerintem nagyban hozzájárult, hogy a végén szétmentünk az első gyermekem apjával. Folyamatosan oltogatta Petit ellenem, direkt kényelmetlen helyzetekbe kevert – karácsonyi ebédnél elénk tett egy egész kacsát, persze mást nem csinált, miközben tudta, hogy én vega vagyok. A második anyósommal viszont szerencsés vagyok, már-már barátnői a kapcsolatunk. Szuper laza és jó fej, mondhatom, hogy nagyon kedvelem őt.”
