Szállást kerestem, ami közel van Pesthez, megfizethető, ahol tudnak fürdőzni a gyerekek, én pedig ki tudom engedni a gőzt. Nem kifejezetten gyerekbarát hotelt, inkább kellemes környezetben, apartmant kerestem. Így találtam Budapesttől kb. 40 km-re az Aqua-land Villaparkra.
Néha jó elhagyni a nyüzsgő várost, és keresni egy jó helyet, ahol bátran beleszippanthatok a levegőbe, nem rettegve attól, hogy a benzigőztől megfulladok. Arról nem is beszélve, hogy a lakás küszöbét átlépni 3 bőrönddel, 4 szatyorral, és millió játékkal maga az extázis. Kilépni a négyfal közül,megszakítani a mókuskereket, hátrahagyni a vasalni valót, a takarítást, és a főzést. Őszintén szólva, ha nem látom, nem zavar. Az van, hogy kell 1 nap, mire el tudom engedni magam, hogy ne pörögjek, hogy ne akarjak mindig valamit csinálni: CSAK A CSALÁDOMMAL LENNI.
Nem egyszerű nekem a lazítás. Amióta anya lettem különös képességgel rendelkezem (még inkább,mint azelőtt), hogy folyamatosan mozgásban legyek. Amíg kicsi volt a gyerek, azért hogy el ne aludjak, ha leülök, most pedig azért, mert megszoktam. Ebből csak azt akarom kihozni, hogy épp elég, hát hogy is fogalmazzak szépen, szar napom volt péntekem,amikor elindultunk. A lakásban akkora oltári kupit hagytam- amire nem vagyok büszke- és az az igazság nyomasztott.
{adselite}
Amikor odaértünk az Aqua-landba (a pesti péntek délutáni dugót átszelve) kb. 1,5 óra alatt, sikerült is egy kicsit megnyugodnom. Még oda sem értünk a villaparkba, én már le voltam nyűgözve Ráckevétől. Magával ragadt a város hangulata. A villaparkhoz érve, pedig végképp kivertem a fejemből, ami otthon várt engem.
Lényeg a lényeg, az Aqua-land csodálatos hely, hatalmas ősfákkal körülölelve, és reggel, amikor kiülsz a teraszra a ház előtt csörgedező patak és kacsák látványa fogad, hangos madárének kíséretében. A faházak elég távol vannak egymástól ahhoz, hogy ne zavarjuk egymás intimitását, de egy „Jó reggelt Szomszéd!” hallótávolságon belül legyen. A ház elosztása ideális: 2 szoba, 1 nappali konyhával, és a fürdő. Épp elég. Ami pedig különösen tetszett, hogy külön szoba volt nekünk és a gyerekeknek.
Felkészültem a legrosszabbra, és bepakoltam egy valag ruhát arra az esetre, ha hideg lenne a faházban. Ohh…ettől nem kellett tartanom, mivel fűthető a faház, inkább meleg volt, (hogy szellőztetni kellett), mintsem hideg.
A wellness részlegük tiszta, külön tetszett, hogy nem voltak sokan a fürdő részlegen, és a uszoda víz hőfoka kellemes! A fürdőben 3 medence található: 1 úszó medence, 1 gyerek medence, és egy „kopasztó víz”, ami 37 C-os. Ráckeve híres a gyógyvízéről, mellyel a termál fürdőt is feltöltötték.
Elég sok hotelben megfordultam már, de még ilyen hangulatos wellness részleggel nem találkoztam, mint itt. Ha jól számoltam 5 szauna található+ kinti meleg vízes gyógymedence, hideg víz, és tepidárium. Folyamatos szauna szeánszokon lehet részt venni, melyek különböző tematika szerint épülnek fel. Kipróbáltam egy szeánszt: „Déli barangolás- kókuszos peelinggel”- Ajánlom, ha ellátogatsz ezt a részt ne hagyd ki!:) Éjszaka pedig lehetőség van fürdőzni hétvégi napokon.
Természetesen kint is található csúszdás medence, gyerekmedence, de ezek csak szezonális időben működnek.
Játszótér, focipálya a parkban található, de mivel esett az eső, ezt nem tudtuk felfedezni.
A hotel éttermét, és az ételt mindig abból a szempontból pontozom, hogy a gyerekeknek van-e kedvükre való étel, amit szívesen elfogyasztanak. Mivel mindig jóllakottan távozott az egész család, így erről is csupa pozitívat tudok említeni.
Sajnos volt szerencsénk kifogni egész hétvégére a rossz időt, így sajnos Ráckevén csak a Duna-parti piacra jutottunk el, nem tudtam felfedezni a város nevezetességeit, szépségeit. Így maradt a Villapark, ahol egész hétvégén nagyon jól elvoltunk.:)