A terhességgel járó változások, a felszedett kilók, és a szülés utáni fárasztó, kialvatlan, lestrapált napok és hónapok fokozottabban veszik igénybe a szervezetünket, beleértve természetesen az arcbőrt is. Az állandó éjszakázás, a fáradtság és a kimerültség megteszik a hatásukat: fakó bőr, beesett szemek, nyúzott arc az eredménye. Ilyenkor rémülten szembesülünk a tükörből visszanéző Keleti Boszorkánnyal, és az amúgy is bizonytalan, a tomboló hormonok miatt az átlagnál labilisabb lelkű friss kismama úgy érezheti, hogy a vonzereje a béka feneke alá zuhant.
Ennek ellenére – vagy épp ezért – nagyon fontos, hogy időt és energiát fordítsunk magunkra, hiszen egy önmagával elégedetlen, frusztrált anyuka nehezen áll helyt a mindennapokban, keserűsége pedig a gyerekre is hatással lesz, hiszen a picik mindig megérzik, ha az édesanyjuk nem boldog. Az, hogy gyerekünk születik, nem azt jelenti, hogy le kell mondanunk a szépségápolásról, hogy bele kell törődni a szem alatti karikákba, nem kell kompromisszumot kötnünk, az anyaság nem veszi el annak a vágyát és lehetőségét, hogy vonzóak legyünk – sőt! Anyává válni a nőiesség egy nagyon fontos eleme. Ebben kell megtalálnunk igazi kiteljesedést és boldog, kiegyensúlyozott nőként elfogadni, hogy sok változás megy végbe a testünkben, amivel nem tudunk mihez kezdeni – ugyanakkor fel lehet, fel kell venni a kesztyűt azokon a pontokon, ahol tudunk tenni az idő és a gravitáció ereje ellen.
Az élet és a genetika igazságtalan, hiszen vannak olyan szerencsések, akik a terhesség alatt kivirulnak és a csecsemős időszak sem hagy nyomot rajtuk, de a nők nagy része sajnos küzd ezzel az korszakkal: a hulló, töredezett hajjal, a mitesszeres, pattanásos bőrrel, a fakó, fénytelen arccal. Hiába tudjuk, hogy a hormonháztartás rendeződésével nagyrészt visszaáll majd az élet a rendes kerékvágásba, ez nem vigasztal meg minket, mikor az ominózus tükörbe nézünk.
Szerencsére rengeteg készítmény áll rendelkezésünkre, hogy visszanyerjük a régi önmagunkat: hidratálók, anti-stressz és öregedés gátló krémek, szérumok tömkelege segíthet abban, hogy ismét a régi fényünkben tündököljünk. Ezekből szedtük össze a kedvenceinket, amelyek nekünk már beváltak, így szívesen ajánljuk őket nektek is.
A számunkra legjobb arckrémek
Aqua Mundi Hidratáló Nappali Krém
A növényi olajakban található természetes vitaminokkal gazdagított, telítetlen zsírsavakat magas százalékban tartalmazó, shea vajas, mandulaolajos Aqua Mundi Hidratáló Nappali Krém elegáns illata, gondosan válogatott természetes hatóanyagai segítik a bőr hidratálását, megkönnyítik a mindennapi bőrápolást. Fő alkotóeleme a B-1, B-2, B-6 és E-vitaminban gazdag, magas Omega-9 telítetlen zsírsav tartalmú mandulaolaj, valamint a shea-vaj. Bár tartalmas, viszonylag nehéz krémről van szó, nem kell tőle megijedni: könnyen felvihető és nem hagyott zsíros, ragacsos érzetet a bőrünkön. Mindennapos használatra is ajánljuk, nem okozott semmilyen allergiás reakciót és nem tömítette el a pólusainkat nap végére. Sajnos egyelőre kevés helyen kapható, cserébe viszont hihetetlen módon, a gyártó honlapjáról megrendelve ingyenes a kiszállítás és a második terméktől kezdve az összes fél áron vásárolható meg.
Ára: 50 ml, 2240 Ft
[quote width=”auto” align=”none” border=”#b94783″ color=”#444″ title=” „]Az Aqua Mundi termékek kizárólag természetes anyagokat tartalmaznak. Nincsenek bennük parabének, szulfátok, petrokémiai összetevők, mesterséges színezékek, illatanyagok és tartósítószer, a gyártási eljárásuk és csomagolásuk pedig a legszigorúbb Európai uniós szabványoknak is megfelel. Nevük jelentése és egyben a filozófiájuk is: Aqua: víz, Mundi: tiszta – és ebben a két szóban benne van minden, amit az Aqua Mundi manufaktúra a bőrápolásról gondol.[/quote]
VeraNatura Hársfavirág & szőlőmag Q10 bőrkisimító arckrém
Ára: 50 ml, 3620 Ft
A könnyű, finom textúrájú, egyszerűen használható, ugyanakkor összetevőit illetően teljesen természetes és magas minőségű összetevőkből áll. Hársfavirág & szőlőmag Q10 bőrkisimító arckrém tökéletes választás a normál és zsírosodásra hajlamos bőrtípusra. Különleges és speciális összetevői, mint a nyomelemekben gazdag uborka kivonat, a Q10 vagy a szalmagyopár víz frissitő hidratálást adnak a megfáradt bőrnek, antioxidáns hatásúak és felveszik a harcot az öregedést okozó szabadgyökök ellen. A finom aragánolaj, a magas antioxidáns tartalmú szőlőmag, rizskorpa és szezámolaj, valamint a gyulladáscsökkentő, fertőtlenítő feketekömény olaj a luxuskezelések élményét adja, minden krémezés alkalmával. Könnyen beszívódik, ragyogóvá teszi és kisimítja az arcot, a változás tényleg napok alatt látható. Uniszex illata miatt férfiak is bátran használhatják, nálunk a férjeknek is bevált borotválkozás utáni hidratáláshoz. 50 és 30 ml-es kiszerelésben kapható, mindennapos használatra ajánlott.
Magister Products – Méhpempős arckrém
Ára: 50 ml, 2390 Ft
Ezt az allergénektől mentes, megbízható szaktudással, gyógyszerész által fejlesztett nappali Méhpempős arckrémet kifejezetten az érzékeny bőr hidratálására ajánljuk. A bio méhpempő és a bio hársfavirág bőrregeneráló, bőrnyugtató, bőrtisztító hatású, serkentik a kollagén képződést és a sejtek regenerálódását, a méz kivonat pedig bársonyossá teszik a száraz, vízhiányos, élettelen és tónusát vesztett arcbőrt. A-vitamin mentes, tehát szoptatós és várandós kismamáknak is ajánlott. Ideális választás a legérzékenyebb bőrűek számára is, a legproblémásabb arccal rendelkező kolléganőnk is bátran használhatta, nem okozott viszketést, száradást, piros foltokat, kellemetlen, feszülő érezést. Állaga elsőre kissé tömör, de gyorsan felszívódik, nem hagy zsíros érzetet maga után állandó használata érezhetően feltölti a megfáradt, tartását vesztett bőrt. Nem tartalmaz semmilyen illatanyagot vagy mesterséges összetevőt.
Avon Nutra Effects Radiance ragyogást kölcsönző nappali arckrém SP20

Az Avon Nutra effect bőrápoló, hidratáló krém a különböző aktív hatóanyagok, magkivonatok révén segít, hogy a bőr ápolt, hidratált és élettel teli legyen. A papagájvirág-mag kiegyensúlyozza a tónustalan, fakó és sápadt bőrt, feltölti energiával és ragyogóvá varázsolja. Rendszeres használatával 1-2 hét alatt érezhetően simábbá és puhábbá vált az arcunk, eltűntek a száraz, piros foltok. Feltölt, kiegyensúlyozza az arc kontúrjait, regenerál és segít a bőr öregedésének lelassításában, fényvédő tartalma ellenáll a napsugárzás káros hatásainak. Természetes anyagokat tartalmaz, parabén, színezék és ftalátmentes, allergológiailag tesztelt, nem okoz kellemetlen bőrpírt, vagy más elváltozást, érzékeny bőrre is bátran ajánlott. Gyorsan beszívódik, nem zsírosodik, az illata kellemes, nagyon könnyű volt vele dolgozni. Sminkalapnak is tökéletes, hiszen pillanatok alatt felszívódik és nagyon könnyű, természetes érzetet ad, egyszerűen felvihető volt utána az alapozó is.
Body shop Oils of Life™ intenzíven revitalizáló nappali géles arckrém

A hidegen préselt fekete köménymag- kaméliamag-és és csipkebogyómag-olajak táplálják és óvják, a micro-gyöngyök pedig életre keltik a fáradt bőrt. A géles állagú krém könnyen felszívódik, nem hagy zsíros érzetet, felfrissíti, és selymes tapintásúvá teszi az arcot, illata kellemes és friss. Nagyon gazdaságos, egész kevés mennyiség is elég belőle ahhoz, hogy egész napra ragyogóvá varázsolja az arcot. Viszont mi kifejezetten fáradt, száraz, dehidratált bőrre ajánljuk, egy zsírosabb arcon könnyen pattanásokat okozhat.
Yves Rocher Hydra Vegetal 24 órás hidratáló

A kizárólag növényi összetevőket tartalmazó Yves Rocher 24 órás hidratáló, tápláló arckrém normál és száraz bőrön tesz jó szolgálatot. Textúrája krémes és nagyon könnyű, pillanatok alatt felszívódik és egész napra feltölti a bőrt. Állandó használata puha, élettel teli és ragyogó arcbőrt eredményez. Bőrgyógyászatilag tesztelt, hipoallergén, az összetevői között pedig semmilyen kemikáliát nem találunk, juharfa nedv és bio agávé kivonat, növényi betain és karitévaj alkotják. Ebből a krémből is nagyon kevés elég a hidratáltsághoz, ha túl sokat használunk belőle, könnyen zsírosodhat a bőr.
Vichy Idéalia Bőrkisimító és ragyogást adó arckrém

Az IDÉALIA Bőrkisimító és ragyogást adó arckrém, rendszeres használatot követően energizál, egységessé varázsolja az arcot, természetes ragyogást kölcsönöz a bőrnek. Megbirkózik a kisebb szarkalábakkal és feltölti az apróbb ráncokat, eltünteti a kitágult pórusokat. Fermentált feketetea-kivonatot, ami az AHA-sav, vitaminok, probiotikumok, polifenolok nagyon hatékony kombinációja, antioxidáns áfonyakivonatot és Vichy Termálvizet tartalmaz, bőrgyógyászati ellenőrzés mellett tesztelt. Eredményes a fáradtság összes tünete ellen, beleértve a karikás szemeket, a fakó bőrt és a mimikai ráncokat és kifejezetten finom illatú.
Alverde Vitamin Bőrfeszesítő Nappali Arckrém Q10 és Goji Bogyó Kivonattal

A Dm sajátmárkás terméke nagyon kellemes meglepetés. Ár-érték arányban nagyon hatékony és kellemes krémet kapunk, ami sikeresen alkalmazható a bőröregedés ellen. Glicerin és búza alapú, vitaminokkal, antioxidánsokkal és ásványi anyagokkal dúsítva. Nagyon szépen és tartósan hidratál, könnyű felvinni, bár kissé nehezen szívódik fel. Kizárólag természetes összetevőkből készült, nem allergizál, nem hagy piros foltokat.
Estee Lauder Nutritious Vitality8

Az Estee Lauder Nutritious Vitality8 Nappali Arckrém kissé kakukktojás, hiszen, ez már egy csúcskategóriás, ennek megfelelően az árát tekintve is magasabb kategóriás termék. Gazdag, finom textúrájú, könnyen felvihető mélyhidratáló krém, gránátalma kivonata segít aktiválni a bőr regeneráló képességét, táplálja és helyreállítja az egyensúlyát, feltölti az apró mimikai ráncokat. Állandó használata mellett rugalmas, mélyen táplált, kiegyensúlyozott, ragyogó bőrt eredményez.