Annyi nehézség miatt gondolunk félve a gyermekvállalásra. A karrierépítéstől, a “hagyományos”  élménygyűjtéstől, és a rengeteg csodás énidőtől érthetően nehezen válnak meg a párok.

Saját tapasztalatom pedig az, hogy a legnehezebb az egészben, hogy extrém módon ki kell lépnem a komfortzónámból, sőt ezen felül maximálisan kitekert gondolkodásmódra vagyok kárhoztatva. Igazából ez egy gyönyörű tanulási folyamat, amelynek soha nem lesz vége. Mindig új helyzet jön, az éppen aktuális problémára bevált módszeremet pedig mindig sutba dobom, és kénytelen vagyok újra megfigyelni, tanulni, és új dolgokkal próbálkozni.

[quote width=”auto” align=”none” border=”#b94783″ color=”#444″ title=” “] Mikor pedig az erőm végéhez közeledek, akkor mindig jön valami apróság a gyerek viselkedésében, ami vagy belök a kútba, vagy az egekig emel. Néha 3 percen belül mindkettő megtörténik :)[/quote]

Anyának lenni annyit jelent…

Kicsit figyeld meg magad, és rájössz, hogy mennyi új képességet halmoztál fel a gyermeked születése óta. 🙂

Újra felfedezed az apró örömöket!

Amikor fél órát állsz a kavicsokat dobáló gyereked mellett a vízparton, egy idő után önkéntelenül is észreveszed, hogy ez marha jó. Milyen szépen fodrozódik a víz, milyen tök jól bluggyan a kő, szikrázóan süt a nap! Aztán már egyedül sétálva is bárhol kiszúrsz egy csigát, megnézel egy szép virágot, felfigyelsz egy távoli vonat kattogására. És mosolyogsz. Arra gondolsz, hogy mennyi minden apró gyönyörűséget mutatnál még neki a világból. Olyan csodás, és végre te is újra látod!

Játszol!

Sokunk felnőttként már nem játszik. A gyerekkel muszáj, és bizony nem úgy, hogy elszaladsz felteszed főni a kávét, majd megint leülsz 2 percre, aztán megint csapsz egy kört a mosott ruhákkal. Szóval ez így nem a játék kategória. Az sem játék, hogy nyálcsorgatva fésülgeted a babáitok haját, vagy 30 percen keresztül tologatod jobbra-balra kisautókat. Így hát mostanára újra megtanultál játszani, sőt kreatívan játszani. Hosszasan egy helyben üldögélve, a szőnyeget már rég kikoptatva, az ingerküszöböd alatt is megtalálod a huncutság, és kikapcsolódás lehetőségét.

Fizikából végre jeles vagy!

Egy terminátor szemével látsz, a helyzetértékelésed verhetetlen. Pontosan tudod, hogy a 3. bukkanóban fog orra esni gyermeked. A kistigrised dőlésszögéből, a gravitációs gyorsulásból, és a kezdősebességből a másodperc töredéke alatt megállapítod a ded földet érésének helyzetét, és pontosan fél centire a becsapodástól, az arca és a beton közé csúsztatod be a kezedet. Kis gyakorlás után, szívinfarktus nélkül megy a művelet mondjuk kávézás, vagy beszélgetés közben is.

Szuperhős vagy!

A jövőbe látsz, előre tudod a reakciókat, és rögtön levágod, hogy merre indulj egy szituációban, hogy elkerülj bizonyos nemkívánatos helyzeteket.

A “pókösztön”, mint szuperérzék nálad fokozottan működik. Az koponyád hátsó részéből induló bizsergetős veszélyérzés legalább annyira a sajátod, mint a pókemberé. És persze szükség esetén rögtön indul a fentebb említett terminátor üzemmód.

Az erőd pedig elképesztő méreteket ölt, mikor a hisztiző 13 kilós gyermekedet az ö “kérésére” végigvonszolod a piactól hazáig, és közben naná, hogy mélyen belevág a tenyeredbe a frissen vételezett 3 kiló krumpli zacskója. Ja, igen nem ismersz fájdalmat sem 🙂

A gyorsaságod szintén fantasztikus. Ha láttál már másik anyát a kereszteződés felé gondtalanul száguldó kisgyermeke után rohanni, akkor tudod miről beszélek. Pont ilyennek látszol kívülről te is.

Olvasol!

Igaz, nem azt amire vágysz, de mégis csak könyvet. Minden kis bugyuta mesehőssel képes vagy egy idő után azonosulni. A könyvesboltban pedig a legizgibb gyerekkönyvekre hajtasz, hiszen tisztában vagy vele, hogy évekig fogod nap, mint nap ugyanazokat olvasni.

Hobbizol!

Valamit muszáj! Erre nagyon gyorsan rájössz, és villámtempóban kattog az agyad, hogy megkeresd azt a tevékenységet, ami feltölt a gyerkőc mellett. Ha eddig nem volt hobbid, most majd lesz! Mivel bölcs vagy, már azt is tudod, hogy egy anyának az alvás is hobbinak számít!

Felnősz a feladathoz!

Ez egy elég sokrétű pont, de gondolj bele mennyi árnyalata van annak, hogy egy kisembert hozzád küldött a sors. Először is példát mutatsz neki. Talán nem rögtön érzel rá, de lassan megszokod, hogy kötelességed minden helyzetben embernek maradni, a szó nemes értelmében. Ha már itt tartunk… nem szégyellsz hülyét csinálni magadból a gyerek kedvéért, hiszen tényleg emberből vagy 🙂 És persze magasról letojod ki mit gondol! Csúszdázol, hangosan énekelsz az utcán, lefekszel mellé a földre, és vele együtt sikítasz, ha feladni kényszerülsz a dackezelést. A türelmed pedig végtelen, és határtalan, és messzemenőkig életben tart. Megtanulsz kiállni a gyerekért, és magadért. Beilleszkedsz közösségekbe, és rengeteg spontán ismeretséget kötsz. Gondoltad volna?

Őszintébb leszel!

Ez nem csak a példamutatásból fakad, hanem egyszerűen túl fáradt vagy játszmázni. Ha valami nem tetszik azt bűntudat nélkül, de diplomatikusan közlöd. Hatékony vagy, és következetes.

Fáradtan is boldog vagy!

Nem is tudom, hogy mikor kezdted el megérteni a fáradtság jelentőségét… Talán mikor rájöttél, hogy eltelt fél év, eltelt egy év, és még mindig iszonyatosan kimerült vagy. Szóval jön a felismerés, hogy így kell létezned, és az állapotod ellenére a maximálisat kell kihoznod önmagadból. Ha már a haladó kategóriába tartozol, akkor ezzel együtt élve is csodásan működsz.

Szeretsz!

De valami olyan megmagyarázhatatlan szeretettel, amit az ember kizárólag a gyermeke iránt érez. Minden mozdulata, minden egyes nevetése, könnycseppje örökre beleivódik az emlékezetedbe.

Kérlek, folytasd még a sort! Biztosan találsz még magadban rengeteg pozitív változást, ami miatt minden nehézségből előnyt kovácsolsz, és élvezed az anyaságot!