Amikor pár évvel ezelőtt a gyerekem megszületett, ajándékba kaptunk egy pólyát. Még ki sem bontottam, de már lezongoráztam magamban, hogy nekem ez biztosan nem kell, én nem fogom a gyereket bepólyázni, szorosan becsomagolni, biztosan utálná, és megállás nélkül sírna. Felrémlettek bennem a gyerekkoromban látott pólyák, kényelmetlen, műszálas, mindenhol csipke, flitter, gomb és szalag, ránézésre is kényelmetlen volt, felnőtt fejjel meg már azt gondoltam, hogy egy pici baba ebben csak rosszul érezheti magát.
El is tettem a szekrény egy jó mély zugába és elő sem vettem napokig, mikor egy különösen hosszúra nyúlt, sírós, nyűgös és zaklatott éjszakán, mikor már semmi más nem segített, előtúrtam, mint legutolsó lehetőséget…. és csodák csodája, a gyerek elhallgatott. Nem kezdett még jobban sírni, nem tiltakozott, nem próbált kiszabadulni, egyszerűen csak elengedte magát, szépen, lassan, megnyugodott és elaludt a kezemben. Ott és akkor kénytelen voltam felülbírálni, amit eddig a pólyázásról gondoltam, és elismertem, hogy ez nem tortúra, nem kínzás, hanem a biztonságérzet, a meleg kuckó, ami az anyaméh szelíd puhaságára emlékezteti az újszülöttet.
A mai, modern pólyák már nem „műanyagból” készülnek, hanem bababarát, puha és természetes anyagokból, nem lóg róluk egy halom felesleges díszítés, vagy kiegészítő, egyáltalán nem okoz kényelmetlen érzést. A megfelelő pólyázási technika elsajátítása után igazán meghitt kis kuckó készíthető belőle a babának, amiben kellőképpen nyugalomba ringatható. A gyermekorvosok, szülésznők és védőnők nagy része is támogatja a megfelelő pólyázást, hiszen nagyszerűen alkalmas arra, hogy még pár hétig „konzerválja” az anyaméh biztonságát, melegségét, képes megnyugtatni a gyereket és mélyebb, nyugodtabb alvást biztosít. A Moro-reflex is – amely azt az érzést váltja ki a piciből, mintha elveszítené az egyensúlyát, vagy leesne valahonnan, ezáltal az egész testét megfeszíti és az éjszakai ébredések egyik gyakori okozója – sokkal kevesebb problémát okoz, és ha fel is riad, akkor is előbb visszaalszik a baba. Különböző kutatások bebizonyították, hogy a pólyázás csökkentheti a bölcsőhalál kockázatát is, hiszen egyenletes melegséget ad és a kicsi a hátán fekszik benne.
Kiválóan alkalmazható kezdő anyukáknak, bizonytalan apukáknak, vagy félős rokonságnak is, hiszen a pólyában sokkal biztonságosabban megfogható a csecsemő és neki is kényelmesebb amikor ölben van, biztosan és egyenesen áll a gerince, nem billeg ide-oda.
Fontos, hogy a pólya ne legyen szoros, de biztonsággal tartsa a gyereket, tudjon szabadon és kényelmesen lélegezni, legyen benne jó a közérzete. Az arca mindig legyen teljesen szabadon. Tilos a pólya alkalmazása lázas beteg babáknál, oltás után, amikor várható, hogy felmegy majd a test hője, vagy légzőszervi megbetegedések esetén. Nagyon jól alkalmazható és nagyon hasznos is lehet viszont koraszülött vagy kis súlyú babák esetén.
Természetesen nem kell és nem is szabad egész nap bepólyázva tartani a picit, amikor ébren van, akkor legyen szabadon, mozogjon sokat, tornáztassuk, mozgassuk a végtagjait minél többet, játékos formában. De alvásnál, pihenésnél, vagy sírós, fájós, nyűgös napokon nagyon jó szolgálatot tehet egy megfelelően alkalmazott babapólya. Én egy pillanatra nem bántam meg, hogy akkor előszedtem a szekrény mélyéről, gyakran segített megnyugtatni mind a kettőnk idegeit.