Felhívjuk kedves Olvasóink figyelmét, hogy a következő bejegyzés iróniát tartalmaz. Irónikus jellegét tekintve, a valóság egy szeletét ragadja ki, melyben magára ismerhet az Olvasó. Véleményeket a bejegyzés alatt várjuk. Jó szórakozást, és olvasást kívánunk.
MINDEN élethelyzetedre találsz egy tematikus zárt, vagy nyílt, de hasonló cipőben járó emberekkel teli Facebook csoportot. Ennek az elején nagyon örülsz, majd, ha nagyon buzgó vagy, úgy jársz, mint én, hogy egy nap azon kapod magad, hogy minden reggel szembesülsz más babák székletének állagával, más anyák szülésének részleteivel, más családok eladó cuccaival. Ez még oké, de a kommentáradat, amit ezek magukkal hoznak…. na az sokkal több információ, mint, amire amúgy kíváncsi lettél volna. Úgy döntöttem, kilépek legalább 4-5 csoportból, de előtte összeszedtem az anyatársadalomban előforduló 10 típust, akik közül biztos te is találkoztál már párral, vagy netán magadra ismerhetsz.:)
1. A túlbuzgó
A Nő, aki mindenben és mindig segíteni akar, akkor is, ha már megoldódott a probléma és akkor is, ha már rég más a téma. Ő az, aki eléggé ráér és fontos számára, hogy minden nap kipipálja a napi jó cselekedetét, már-már kutatja azokat a bejegyzéseket, ahová írhat. Általában mindenki ismeri már a csoportban és a nagy számok törvénye alapján, majdnem mindenkivel kommunikált is kommentben.
2. A passzív reagáló
A Nő, aki mindig mindenre reagál, de sosem kommentel. Attól teszi függővé, hogy mérges fejet, vagy szívecskét küld, hogy milyen lábbal kelt fel aznap. Ő titokban függője a csoportnak, gyakran könyv helyett, a bejegyzéseket olvasgatja, imádja az anya fight-okat, de sosem törné meg a csendet azzal, hogy hozzászól.
3. A szűkszavú
Bevallom a kedvenc típusom. Rajtuk szórakozom a legjobbakat olykor. Velősen, tőmondatokban. Így kommunikálnak ők. Gyakran nagyon gonoszak, de csak indokolt esetben. Egy- egy bugyuta kérdésre a tipikus kommentjeik a : „Szerinted?”, vagy a „Pff…”, esetleg az, hogy „Ugyanmár!”. De ide tartoznak az adok-veszek csoportok tipikus „STOP” dobálói.
{adselite}
4. A hiszékeny
A Nő, aki más anyáknak mindent, feltétel nélkül elhisz. Bevallom számomra a legbosszantóbb típus. Általában azokra a helyzetekre gondolok, amikor nem gyerekülésekről kérdez, vagy eladó etetőszéket keres, hanem tényleg gond van. Kiütések a gyerek bőrén, amiről fotót tölt fel, alatta ezer komment, tanácsok, krémjavaslatok, gyógymódok. A vége pedig az, hogy nem látja orvos a gyereket, mert neki tökéletes segítség, amit más anyukák adtak.
5. Az offtopic bajnok
A Nő, aki képes egy bejegyzés alá a témától valami tökéletesen eltérő hülyeséget kommentelni és nagyon meg van lepve, amikor ezt valaki szóvá teszi neki. Magyarország fővárosa, Budapest. ← NA PONT ILYEN!
6. A vitakirály
A Nő, akiben mérhetetlen feszültség tombol, de sosem bántaná a gyerekét és nem akar veszekedni a férjével sem, ezért beviharzik a kismamacsoportba, és jól kioszt mindenkit. Ítélkezik, sokszor rosszindulatú, és amikor a sok jófej anyuka jó érvekkel megvédi szenvedő anyatársát, akkor gyorsan ki is törli a kezdő kommentet, mintha, mi se történt volna.
7. A hashtag császár
A #nő, #akimindentamitmondaniakar #márhashtagbenelmondja, és persze kitoldja még további sok vicces hashtaggel. Ők tényleg viccesek szerintem és egy kicsit trollok is.
8. A szakértő
Ő egy kincs. A Nő, akiről tudni lehet, hogy egy területen hozzáértő. Orvos, pedagógus, jogász, szülésznő, stb… Ha ezek mellé a szuper képességei mellé még hajlandó is segítő szándékkal kommentelni, na akkor legyen hálás neki minden anyuka!
9. A néma véleményhuszár
A Nő, aki retteg, hogy az ismerősei előtt kiderül, hogy milyen csoportokban van tagsága, ezért kizárt, hogy bármikor aktivitást mutasson, ámde határozott véleménye minden témában van, amit sokszor ingerülten ki is ad magából a szintén csoporttag barátnőjének, privát üzenetben.
10. Az ítélkező
Rossz típus. Nem szép dolog, de leírni könnyebb, mint arcba mondani. Ők azok a nők, akik beültetik a bogarat a füledbe, hogy elgondolkodhass rajta, biztos jó anya vagy e. Ha sok kommentet olvasol tőle, akkor világos lesz 5 perc alatt, hogy eddig mindent rosszul csináltál, ha nem úgy csináltad, ahogy ő, és jobb, ha mélyen magadba szállsz.
És a végére maradt egy kérdésem: Mi történne a férfiakkal, ha beengednénk őket egy- két ilyen csoportba? Inkább nem akarom tudni. Mindenesetre szerintem szuper hasznosak ezek a helyek és egyébként sokszor segítettek, de most azt hiszem már nincs szükségem mindre, ezért szelektálok. Gondold át te is ezt a lehetőséget!