A lányom őszi gyerek. Októberi. Hideg, esős napok kísérték a megszületése első heteit, az embernek az orra hegyét nem volt kedve kidugni a jó meleg lakásból, üresek voltak az utcák… csak Ő meg Én róttuk fáradhatatlanul a köröket a városban. Ugyanis nekem van az a fura elképzelésem, hogy a gyereknek jót tesz a levegő. A hideg levegő is, sőt! Jól bebugyolálva, babakocsiban altattam az erkélyen 1 hónapos korától kezdve, és bár száz helyről meghallgattam, hogy megfázik, hogy mennyire rossz szülő vagyok és milyen az ilyennek gyerek, a lányom az összes megjegyzésre fittyet hányva az első pillanatoktól kezdve órákat aludt a jó hidegben, csak a pici, piros orra látszott ki a csomagból. Én ekkor fedeztem fel és szerettem meg a FAWorite Babatyut.
A Babatyu pontosan az, aminek hangzik: egy puha, meleg takaró, amibe teljesen belecsomagolható a gyerek, a lába ujjától a feje hegyéig.Az alakjának köszönhetően szinte teljesen eltűnt benne, a puha babysoft anyag melegen tartotta, a sokoldalú felhasználási lehetőségnek hála pedig nem csak a babakocsiban, hanem a hordózóban, sőt, eleinte a enguruban, később pedig a bicikliülésben is tudtuk használni. Vékony, könnyű, alig foglalt helyet, nagyon szerettem.
Ez volt az első FAWorite termék, amit használtunk, de nem álltunk meg itt. Elvarázsoltak a színek; a minták és a formák kavalkádja, és persze az igényes kivitelezés.
És hogy ki a FAWorite szíve és lelke? Kiss Judit, két fiúgyerek anyukája. Judit évek óta foglalkozik textíliával és varrással, először csak a saját családja részére, de az érdeklődésre és sikerre való tekintettel pár éve belevágott az üzleti életbe is, és elindította saját vállalkozását, a FAWorite-ot. Onnantól kezdve folyamatosan érkeztek a megrendelések, a portfolió bővült, változott, a babaszoba dekort lassan felváltotta a gyönyörű ruhák, tárolók kínálata. Egyedi megrendelések alapján vállalja a munkáit, igyekszik minden, a kezéből kikerülő terméket személyessé tenni.
Tárolói praktikus megoldást nyújtanak már a kezdetektől fogva, legyen az a babakocsi rendszerezése, vagy autósülésre helyezhető zsebes tároló vagy biciklire rögzíthető kosárka, amit telepakolhat a gyerek mindenféle kinccsel, gesztenyével, makkal, száraz falevelekkel, toronyórával és lánccal…. minden olyan holmival, amire egy gyereknek feltétlenül szüksége van.
Judit készít komplett babacsomagokat is azok részére, akik valami különleges és egyedi ajándékot szeretnének a megszületett picinek, ez tartalmaz egy Babatyut, egy puha takarót, egy nyálkendőt és egy Bolyhoskát, ami egy tündéri, meleg, ölelhető társ a babának.
Szóval, ha minőségi, színes, bájos holmit szeretnétek a babátoknak, vagy valami egyedi és ötletes ajándékot vásárolnátok, nézzetek szét a termékei között és merüljetek el a színes, vidám forgatagban, amivel Judit vár titeket. Megtaláljátok őt a FAworite honlapján, valamint érdemes követni a facebookon is, hiszen az új dolgokkal ott találkozhattok először, valamint hamarosan egy nyereményjátékban is részt vehettek, ahol gyönyörű FAWorite termékeket nyerhettek.