Hogyan is neveljünk büntetés nélkül?

Pár hete megjelent cikkemben arról írtam, hogy miért nem hatékony büntetéssel fegyelmezni. Mivel ez egy elég terjedelmes téma, két dologról nem esett akkor szó. Az egyik, hogy a büntetés nélküli nevelés nem azt jelenti, hogy a gyerekeknek mindent szabad és hogy nincsenek határok. A másik, hogy ha ebben a pozitív nevelési irányzatban is vannak korlátok, akkor ezek betartását milyen eszközökkel tudjuk megtanítani gyermekeinknek. Ebben a bejegyzésben éppen ezekről szeretnék írni.

Tudom, hogy nagyon sok tényező befolyásolja, hogy ki mivel ért egyet és melyik nevelési eszközt használja a gyermekeinél, ugyanakkor mindig érdemes új módszereket bevetni és saját családunkban megfigyelni azok hatékonyságát.

A pozitív nevelés irányzatban elsődleges fontosságú a szülő-gyermek kapcsolat, és természetesen ez határozza meg azt is, hogy mennyire tiszteli a szülő a gyermeket, mennyire tartja fontosnak a személyes mintát, mennyire vannak előtérben az érzelmek, azok megértése és elfogadása. Ebben az irányzatban nem kap teret a testi és szóbeli fenyítés, és minden olyan egyéb eszköz (pl. a büntetés), amellyel csak rövidtávon ér el a szülő bármilyen eredményt is.

Az egyik népszerű szakember Dr. Laura Markham szerint is a büntetés hátránya többek között, hogy hosszútávon nem hat, és hogy nem a szeretet működteti, hanem a félelem. Ezzel szemben, ha a nevelés a szülő-gyerek szeretetteljes kapcsolatára, együttérzésre épül, akkor a gyerek alapvetően a szülő kedvében szeretne járni. A szülő a legfontosabb két személy az életében, így az együttműködési szándék nem is kérdéses.

A szeretetteljes kapcsolatba ugyanakkor belefér a határozott korlátok felállítása – pl. nem szabad az úttestre kiszaladni – melyeket a gyermeknek be kell tartania.

Amennyiben számunkra fontos kapcsolatról van szó, és elkövetünk benne valamilyen hibát, mindannyiunkban munkálkodik az az igény, hogy kijavítsuk azt. A gyermeknek szintén lehetőséget kell biztosítani a tévedés kijavítására, aminek az esélyét a legkevésbé sem a büntetéssel tudja nyújtani a szülő.

Ha az együtt érző kapcsolatban elfogadjuk az érzelmeket, létjogosultságot adunk negatív érzéseknek is, akkor a gyerekek sokkal könnyebben megtanulják kezelni azokat. Sőt, egyben mintaként szolgál a szülő, példát mutat, hogy felnőttként, hogyan tud uralkodni az érzelmeinken, miként tudja őket kordában tartani, és elengedni őket.

Büntetés helyett abból is sokkal többet tanul a gyermek, ha már nyugodt érzések mellett megbeszélik, hogy mi történt, hogyan lehetett volna másképp eljárni és következő hasonló esetben mit lenne célszerű tenni.

A természetes következményt sokan használják büntetés helyett, de célszerű ezt sem utólag a szülő érzelmei „megnyugtatására” bevetni, hanem előre megbeszélni a gyerekkel, így végül is a saját választásának következményeivel fog szembesülni. (Pl. Ha hidegben nem vesz fel kabátot, kint fázni fog.)

Könnyedén rá lehet mondani a fenti eszközökre, hogy ezek nem a büntetést helyettesítik, hanem megelőzésre szolgálnak. Ez így is van. Ha ezeket a szülő napi szinten alkalmazza, nem lesz szükség büntetés alkalmazására.

Egy másik neves pszichológus Alfie Kohn legújabb könyve a Szülők feltétel nélkül. (Gyermeknevelés jutalmazás és büntetés helyett szeretettel és észérvekkel) Ebben a szerző számtalan kutatási eredménnyel bizonyítja, hogy a szeretetmegvonás, a túl nagy szigor, a fenyítés, természetesen a büntetés is, mind-mind eredménytelen nevelési eszköz. Egészen pontosan ezen messze túlmegy, és az egyetlen működőképes nevelési módszernek a gyermek teljes elfogadását és feltétel nélküli szeretetben való nevelését tekinti.

Természetesen felmerül a kérdés, hogy mihez is keresünk megfelelő eszközt.

Rövid távú célokat követ a szülő vagy hosszú távú célokat is meg tud fogalmazni? Rövidtávon szeretne egy „jó gyermeket”, aki csendes és szófogadó, vagyis nem okoz gondot a felnőtteknek? Vagy hosszútávon gondolkodik és boldog, magabiztos, elégedett, független, érdeklődő, szeretni tudó felnőttet szeretne nevelni a gyermekéből? A két célhoz egészen más az út és más eszközök vezetnek.

A komoly kutatásokból meglepő eredmények születtek. Mégpedig, hogy a jutalmazás ugyanolyan káros, mint a büntetés. Hiszen igazából mindkettő arra kondicionálja a gyermeket, hogy csakis a viselkedésének köszönhetően szeretik vagy sem. Ráadásul minél gyakrabban kap jutalmat egy gyermek egy bizonyos dologért, annál valószínűbb, hogy elveszíti az érdeklődését az iránt, amit a jutalomért tennie kell.

A szerző nem ajánl pontos receptet. Bizonyos alapelveket fektet le, melyeket szerinte célszerű követni, ha a feltétel nélküli szeretetben való nevelés mellett teszi le a szülő a voksát. Ezeket nem könnyű betartani, mivel sokkal bonyolultabb együttműködésre törekedni, mint irányítani, a teljes gyermekre figyelni a viselkedés helyett, és mindig minden körülmény között kifejezni a szülői szeretetet.

Pár lényeges alapelv:

A hosszútávú célokat tartsuk szem előtt!
A kapcsolatunk legyen a legfontosabb!
Tiszteljük a gyereket!
Legyünk hitelesek!
Beszéljünk kevesebbet, kérdezzünk többet!
Legyünk tekintettel a gyermek életkorára!
Ne tiltsunk feleslegesen!
Legyünk rugalmasak!

A tizenhárom alapelv részletes kifejtése mellett tanácsok is vannak a szülők számára: például hogyan kritizáljunk, ha arra kerül sor, mik a szülő-gyerek közös döntés előnyei, hogyan tudjuk a gyermek szemszögéből figyelni az eseményeket.

Bízom benne, hogy egyre több szülő meg fogja fogalmazni, hogy milyen emberré szeretné formálni gyermekét, és a könyv hatására egyre többen fognak ismerkedni a célhoz illeszkedő nevelési módszerrel.

„Az a baj azokkal a gyerekekkel, akiket elkényeztetettnek szokás nevezni, hogy túl sokat kaptak abból, amit kértek [ajándék] és túl keveset abból, amire szükségük van [szeretet].” Charlotte Juul