Szereted az intenzív ízeket? Jó lenne kissé eltérni a hagyományos családi ebéd receptjétől, de nem szeretnéd túlbonyolítani sem? Fontos neked, hogy mi kerül az asztalra, de nem akarsz órákat a konyhában tölteni? Akkor ez a sült csirkés recept Neked való!
{adselite}
A recept végén egy szuper ajánlatot találsz!
Citromos-paprikás sült csirkecomb
Hozzávalók:
– 4-6 csontos csirkecomb
– 6 evőkanál olívaolaj, osztva
– só és frissen őrölt bors, ízlés szerint
– 2 teáskanál pirospaprika
– 1 teáskanál szárított kakukkfű
– 1 citrom héja
– 1 citrom leve
– 4 gerezd fokhagyma, apróra vágva, osztva
– 2 evőkanál apróra vágott friss petrezselyem
Elkésztés:
A csirkecombokra csurgassunk 3 evőkanál olivaolajat, majd szórjuk meg sóval, borssal, pirospaprikával, kakukkfűvel, citromhéjjal, 2 zúzodt fokhagymával, locsoljuk meg a citrom levével, majd jól dörzsöljük bele a húsba.
Tegyük hűtőbe min. 20 percre, de a legjobb, ha 2 órát hagyjuk állni.
Melegítsünk 3 evőkanál olívaolajat egy nagy teflon serpenyőben, majd helyezzük bele a csirkecombokat – közepes lángon -, mindkét oldalát süssük 6-6 percig, ezután vegyük ki és tegyük félre a combokat. Tegyük bele a serpenyőbe a másk két zúzott fokhagymát, kevergessük 1 percig – figyeljünk, hogy ne égessük oda. Jöhet mellé a petrezselyem, majd tegyük vissza a csirkecombokat. Fedjük le fedővel, közepes-alacsony lángon 20-22 perc alatt elkészül. Az idő felénél fordítsuk meg a combokat.
TIPP: A végén hozzáadhatunk 1/4 pohár fehér bort, ha túl száraznak éreznénk és csak felnőtteknek készítjük el.
Jó étvágyat!
Gondoltál már arra, hogy a kulináris élvezeteket ötvözd a családi pihenéssel?
A Wellness Hotel Aphrodite**** titka a saját farmjában rejlik, mely …több, mint bio…, hiszen az ételekhez az alapanyagok mind a hoteltől 3 km-re lévő Garabonciás farmról származnak – mely egyébként látogatható is, a gyerekek legnagyobb örömére. Vagyis, igazi házitojásból kérheted reggelente a tükörtojást, ténylegesen házilag füstölt és érlelt sonkából, valamint kolbászból válogathatsz. Egyedülálló hangulat a pihenéshez, és régi, hagyományos zalai receptúrák várnak Rád!
forrás: diethood.com