Amikor 2019 őszén megjelent a két csík a teszten, tudtam, hogy ez a terhességem más lesz, mint az eddigiek. Hé, 2020, én azért nem pont így értettem!
Az ötödik gyereket várni kétségkívül nem mindennapi helyzet. Mivel az előző négyet nyolc év alatt hoztuk össze, viszonylag zsúfolt és énidőszegény volt az életem. (Haha! Micsoda naiv gondolat így visszagondolva… de ne szaladjunk ennyire előre.)
Szóval, pozitív teszt. A babát június végére vártuk. A két nagy iskolás, a harmadik óvodás. A kicsi még velem itthon, de már elmúlt kettő, és szívesen van a nagyszülőknél. Tavaszra már több napra is simán lepasszolható lesz! Pattant is a repjegyfoglalás márciusra, édes kettesben a férjemmel egy hosszú hétvége, hurrá, tizedik házassági évforduló.
Nem rejtettem véka alá azt sem, hogy ez a várandósság a fitnesz és az egészséges életmód jegyében telik majd. Úszni járok majd, ez alap, sőt, ha nagy meleggel indul a nyár, délelőttönként a strandon sütkérezem majd. Tök gáz, hogy egyik gyerekkel se jártam kismamatornára, na, de majd most!
Beismerem, mindig smucig voltam drága terhesruhákat vásárolni. Ennek vége! Ötödjére megérdemlem a VALÓBAN terheseknek tervezett ruhákat, nem szórakozom a „két számmal nagyobb, jó lesz az”-típusú költséghatékony öltözködési tippekkel. Kell is a sok gönc, hiszen nem töltök majd sok időt otthon, mozgalmas napokat és pörgést láttam lelki szemeim előtt. Micsoda tavasz lesz!
Valószínűleg életem eddigi legröhejesebb újévi fogadalmát tettem 2020-ban, miszerint az eddiginél sokkal jobban fogom ápolni a baráti kapcsolataimat. A nagy bandázások, barátnőzések mellett azt is eltökéltem, hogy kiélvezem az akkor legkisebbel, Andrissal a szülés előtti hónapokat – jusson rá minél több figyelem, kettesben töltött idő!
Valljuk be, sokan megmosolyogtuk bő egy évvel ezelőtt a titokzatos kínai járványról huhogókat. Oké, ha van is járvány, Kína nagyon messze van.
Nagyon.
Március második hetében már izgatottan készültem a berlini kéjutazásra, gondolatban csomagoltam, gyerekek kiszervezve, minden flottul halad. A terhességgel minden szuper, jön a tavasz! Kicsit a hajnali kelésekből volt már elegem, a reggeli őrület, rohanás suliba, oviba, csak ez ne lenne…
Erre szokták mondani: inkább egy lottószelvényt töltöttem volna ki.
Március 13-án (tizedik házassági évfordulónk!) két dermedt jégszobor, két néma kacsa, két rakás szerencsétlenség ült tátott szájjal a kanapén, és konstatálta, hogy hétfőtől itthon a banda.
Bezár a suli, ovi. Lehet, hogy több hét is lesz belőle!
Repülős utazás lefújva. A nagyszülőkkel találkozni nem merünk. 0-24-ben együtt. Idegbaj.
Beindul az online oktatás. A két kisebb (fiúk!) megőrülnek a mozgáshiánytól.
Kábé akkor jut eszembe, hogy terhes vagyok, mikor rájövök, hogy le kell mondanom a védőnői látogatást, mert egyszerűen nem tudok eljutni. Mi lesz a cukorterheléssel? Még szerencse, hogy júniusban szülök, addigra rég vége lesz ennek az egésznek… bár egyesek szerint májusig kitart, na, az azért mégiscsak túlzás…
Telnek a hetek, és kezdek beletörődni, hogy az úszás, kismamatorna, a divatbemutató, a gyerekmentes hétvégék kimaradnak. És akkor rámtör a pánik: mi van, ha nem jöhet be a férjem a szülésre? Vagy mi van, ha bejöhet, de nem tudjuk kire bízni a gyerekeket? Hisz jelen helyzetben még az anyák napi köszöntőt is az erkély alatt nyomtuk le a nagyiknak!
A félelem begyűrűzik az életünkbe. Mi lesz, ha mi is megfertőződünk? Egyre több ismerősről hallunk, aki karanténban van, vagy maga is elkapta. Veszélyes lehet a babára?
Pihenésről szó sincs, néha beájulok ebéd után a kicsikkel, de akkor csúszunk a tanulással, borul minden…
A kismamás Facebook-csoportokban beindul az infóáramlás: valaki hallott valakiről, akinek lehetett apás szülése. Két tábor feszül egymásnak, mint mindig, ha két nőnél több jön össze: az egyik oldal petíciót fogalmaz, jogokat emleget, a másik felelőtlennek bélyegzi a lázadókat – anyám is kibírta a szülést apám nélkül!
Én kezdek lemondani az apás szülésről. Már láttamm, ahogy videócseten mutatom meg a férjemnek az ötödik gyerekét…
Végül úgy alakult, hogy pont egy szerencsés időszakban szültem. Június végén már feloldották a korlátozások nagy részét, tudtuk, hogy bejöhet az apuka majd a szülésre, és a nagyszülőkkel is egyre bátrabban találkoztunk hosszú hónapok után. És amikor eljött a nagy nap, már fel se tűnt, hogy vajúdás közben a folyosóra csak maszkban csoszoghatok ki. Megszoktam.
2020 a földlakók számára örökké fájdalmas évszám marad. Sokunknak ugyanakkor egy boldog, reményteljes szám, hiszen abban évben született meg a gyermekünk. Azóta – ami elképzelhetetlen volt még pár hónapja – túl vagyunk egy második, lassan egy harmadik hullámon, a 2020 márciusa óta született babák közül sokan már az első születésnapjukat is megünnepelték. Ők azok, akik nem döbbennek meg, ha föléjük hajol egy maszkos arc. Megszokták.
Én azonban maradok örök optimista. Ahogy mindennap rácsodálkozom arra a tényre, hogy ha maszkosan rámosolyogsz egy babára, visszamosolyog rád. 🙂
