Amikor megromlik egy kapcsolat, választhatunk; benne maradunk és megpróbálunk tenni érte, vagy abba hagyjuk és tovább lépünk. Ám, amikor ebben a kapcsolatban gyerek is van, akkor sokszor másként értékeljük a dolgokat.
Egy párkapcsolatban hosszútávon fenntartani az egymás iránti érdeklődést, a vonzalmat, a szeretetet és a szerelmet nehéz. Idő, alkalom, akarat kell hozzá, egy – vagy akár több – gyerek viszont épp ezekből vesz el. Egy szuperül működő kapcsolat is megérzi, ha baba érkezik, de ne felejtsük el, hogy sokszor már a várandósság alatt elkezdődhet az elhidegülés.
{adselite}
Nézzünk meg egy tipikus élethelyzetet
A kismama fáradékony, nyűgös, az otthoni kanapé válik a legjobb barátjává, a szexuális élet is egyre ritkul sőt, az utolsó hetekben, teljesen meg is szűnik. A picibaba érkeztével fáradt, depressziós, mikor a tükörbe néz, picit se elégedett a látvánnyal, egy új szerep, az anyaság kerül előtérbe, a beszélgetéseket lefedik a gyerek körüli teendők.
A várandós apa nehezebben kezeli a kismama érzelmi kirohanásait, a szülést követően , amikor hazamegy a munkából egy fáradt nőt lát, egy síró babát , próbál közeledni a feleségéhez, de rendszeresen visszautasítja, nyomasztja az apaság adta felelősség, egyre többször megy el a barátokkal meccsre, sörözni, többet lóg a telefonján… stb.
Egyre kevesebb idő és energia jut az intimitásra – összebújva filmezni, a gyereken kívül másról is beszélgetni, alkalmat keríteni egy kis romantikázásra -, a nő picit belefásul az otthonlétbe, a férfi kicsit szabadabban kezdi kezelni a szabadidejét és PUFF el is mentek egymás mellett.
Ám, ha felismerik ezt a párok, a kapcsolat még helyreállítható, ha azt mindketten szeretnék! Lenti olvasói szösszeneteink azonban nem ebbe esnek bele.
Nézzük mi motiválhat valakit abban, hogy benne maradjon egy bizonyítottan nem működő kapcsolatban, ha már van gyerek:
Ágota, 27 éves – egy gyermek édesanyja
„A mi kapcsolatunk mindig is kissé labilis volt, többször szétmentünk, majd újból össze. Miután összeházasodtunk, szinte egyből jött is a gyerek. Eléggé elhíztam a terhesség alatt, amit gyakran meg is kaptam. Az utolsó hónapban már annyira bevizesedtem, fájt a hátam, lélegezni is kihívás volt, hogy kerek perec megmondtam a férjemnek, a szexet oldja meg magának a fürdőben, örülök, ha életben maradok a szülésig. Miután a fiúnk megérkezett depressziós lettem, nem tudtam szoptatni, megőrültem a bezártságtól, erre csak olaj volt, hogy ő viszont gyakran kimaradt esténként, a barátai lettek az új családja. Keveset is segített otthon, de elvárta, hogy megfőzzek, és rend legyen. Mikor 3 hónapos lett a fiam, egyik délután átvittem anyuékhoz, majd otthon vártam a férjemet, aki persze 2 órát késett. Leültem vele és elmondtam, hogy mi az, amit mostanában nehezményezek, erre ő is elkezdte mondani a magáét, és a végén már kiabáltunk egymással, aztán ő elviharzott én meg kisírt szemekkel átmentem a gyerekért, és hazavittem. Azóta is együtt vagyunk, a fiúnk most töltötte be a kettőt. A kapcsolatunk házasságból átváltott lakótársi viszonyba. Külön is alszunk, kb. havonta egyszer összebújunk, akkor mindig elkezdek reménykedni, hogy van még esélyünk, de persze utána minden marad a régiben. Amit el kell ismernem, hogy remek apa, a fia imádja. Egyelőre úgy vagyok vele, hogy ha ez most nem is jó, de legalább nem rossz. Szeretném megvárni, míg a fiúnk nagyobb lesz és könnyebben megérti ezt a helyzetet.”
ÉN-üzenet
A saját érzelmeinket vagy vágyainkat tartalmazza anélkül, hogy a másikat hibáztatnák, felelősségre vonnánk, minősítenénk. Magunkról, a saját részünkről beszéljünk, ne arról, hogy a másiknak mit és hogyan kellene tennie, hogyan kellene viselkednie.
Andrea, 35 éves, egy gyermek édesanyja
„Lehet mondani, hogy csak a gyerek miatt vagyok együtt a férjemmel, de ez ennél azért sokkal többről szól. Tipikus esetei vagyunk annak, amikor egy pár a gyerektől várja a megoldást. Persze nem kaptuk meg, sőt. 3 év alatt eljutottunk oda, hogy gyakorlatilag külön életet élünk, összefésülve. Közös a vállalkozásunk, imádjuk a házunkat, ha az egészet megpróbálnánk elosztani, sokat csökkenne az egzisztenciánk, amit egyikünk se szeretne. Minden évben együtt megyünk nyaralni, normálisan tudjuk koordinálni a közös dolgainkat, rég nem vitázunk már semmin. Mindkettőnknek vannak kapcsolatai, de a gyereknek egyiket se mutattuk be, nem akarjuk összezavarni. Mi elég jól elvagyunk így, a jövőben nem hiszem, hogy változtatnánk rajta.”
A gyerek mindent érez. Lehet, hogy az egy kisbaba, vagy egy másfél éves, még beszélni nem tudó kis tipegő, de érzi a feszültséget, épp úgy, mint a nyugalmat. Azok a gyerekek, akiknek a szülei gyakran veszekednek – bizony este a szoba falán is át lehet hallani a kiabálást , érezni lehet a két ember közti viszályt -, egy igen rossz példát fognak tudat alatt eltanulni. A férfi és női szerepek a szülői kapcsolatban alapvetően határozzák meg a gyerek későbbi párválasztását, saját identitásának kialakítását, a családi fészek hangulatát pedig visszatükrözi a közösségi kapcsolataiban.
Katalin, 29 éves – két gyermek édesanyja
„A szüleim elváltak, és én megfogadtam, hogy az én gyerekeim nem ezt a példát fogják látni. A párommal van két csodaszép gyerekünk, akik óvodás és kisikolás korúak. A gondok akkor kezdődtek, mikor a tesóval voltam várandós. A párom később azt mondta, hogy ekkor kezdett engem anyaként látni, de szeretett volna egy nőt az életébe. Elmondta, hogy fantasztikus anyának tart, remek érzés hazaérkeznie, szereti, hogy családias hangulat várja. De képtelen nőként tekinteni rám, valami megváltozott benne. Persze én összetörtem, miután a lány megszületett egyből fogyókúrázni kezdtem, frizurát változtattam. Ez hatott is, egy ideig. Kiderült, hogy félrelépett. De megbocsátottam neki, gondoltam tanult belőle. Az életünk nagyszerű volt, sokszor kaptam tőle virágot, kedves szavakat, de a szex mennyisége és minősége is nagyon lecsökkent. Elkezdtem gyanítani, hogy megint lehet valakije. Aztán beszéltem anyukámmal és a nővéremmel is; röviden arra világítottak rá, hogy lehet, hogy megcsal, de tökéletes apa és férj, megadja nekünk az anyagi biztonságot. Valóban, ezzel nehéz volt vitába szállni. Ugye akkor én még otthon voltam a gyerekekkel, nem volt munkahelyem, saját lakásom, elképzelésem sem volt, hogy mit kezdhettem volna nélküle. Az az igazság, hogy én szerettem, és még ma is szeretem. Ma már tudom, hogy van szeretője, sejtem azt is, mikor van nála, de úgy teszek, mintha vak lennék, mert egyébként figyelmes velem, a gyerekekkel pedig csodálatos.”
