Az alvási, altatási nehézségek jelentős terhet rónak a szülőkre, de higgyétek el, hogy semmi sem tart örökké. Ez is megoldódik, de való igaz, hogy néhány gyerkőc nagyon kitartó, ha nemalvásról van szó 🙂 Másoknak viszont szinte magától megy minden, minimális rásegítéssel. A nemalvó babák szüleinek nagyon nehéz tanácsot adni, hiszen annyira sokrétű lehet a probléma.
A csecsemők alvása
Az alvás hátterét viszont érdemes tudni, ahhoz, hogy reális elvárásaink legyenek. A felnőttek pihenése a REM szakasszal indul, amelyet a gyors szemmozgások időszakának is neveznek. Ez az alvásunknak a 15-20 %-át teszi ki. Ezt követi a non-REM szakasz, amely tulajdonképpen a mély alvást jelenti. Ezek váltakoznak amíg alszunk.
3 hónapos korig a babák a non-REM fázissal kezdik meg az alvást, amit nagyon hamar követ a REM szakasz. A hosszabb, és gyakoribb felületes alvás miatt jellemző az újszülöttre, hogy nagyon nyugtalanul alszik, mozgolódik, meg-megrándul, cuppog, ráncolja a homlokát, szopizó mozdulatokat tesz, és szabálytalanabb a légzés is. Az alvási ciklusok sűrűn váltakoznak, a váltásoknál pedig könnyebben ébred a baba. Persze megvan mindennek az oka. Az agynak szüksége van a bőséges REM fázisra, mert ebben az időszakban tud tanulni, fejlődni, és befogadni, feldolgozni a rengeteg információt. Ennek érdekében még az agy vérkeringése is felgyorsul. A másik ok szintén létfontosságú, és egyfajta túlélési képességet feltételez. A magatehetetlen újszülött, csak a szülők által tud életben maradni, ráadásul a pici pocaknak sűrűn van szüksége táplálékra. Tehát gondosan figyel arra, hogy mindig időben adja a jelzést, ha bajban van. A mély alvás szakasza természetesen náluk is a pihenést, regenerálást szolgálja. Az újszülött babára az jellemző, hogy éjjel 12-14 órát alszik, nappal pedig 4-5 alkalommal 1-3 órát. Az aktív időszakok 30-60 percesek.
Az első három hónap után várható némi javulás, mert fokozatosan hosszabbá válik a mély alvás időszaka, és az alvási periódusok is ritkábban váltják egymást, tehát egyre kevesebb esély van a megébredésre. Ebben az időszakban az jellemző, hogy a kicsi 3-szor alszik nap közben, és az ébrenléti periódusok 2-3 órásak. Fontos tudni, hogy 5-6 óra folyamatos alvásra képes a legjobb esetben. Valószínűleg még éjjel 1-2 alkalommal felébred.
Fél éves korban éjjel marad a 11-12 órás alvásigény. Nappal sok baba átáll a 2 alvásra, és képes akár 3 órán át is ébren maradni egyhuzamban.
Egy éves korig éjjel kb. 9-12 órát alszanak a csecsemők. 10 hónapos korban pedig jöhet egy váltás, ennek keretében napi 2 alvásról áttérhetnek 1 alvásra. Alkalmanként 1-2 órát alszanak nappal. Ilyenkor már 4-6 órát is képesek ébren maradni.
Az egy éveseknél az éjjeli ébredések száma nagyjából nulla és ezer között mozog. De kijelenthető hogy bizony a kisgyermekek is felébrednek éjjel átlagosan 2-5 alkalommal. Ha belegondolunk, akkor mi magunk is felkelünk, kimegyünk WC-re, betakarózunk, forgolódunk, de nekünk már megy egyedül is a visszaalvás, míg a pici babának ezt is meg kell tanulni, illetve meg kell érnie rá.

A gyakori ébredésekről
A gyermek alvási érése meghatározó, minél idősebb annál könnyebben alszik el, a mély alvás periódusa hosszabb lesz, és ritkábban ébred fel. Tehát idővel minden könnyebb lesz – szoktuk mondani. Ez nem minden babánál alakul így, de összességében elmondható, hogy 3 hónapos korban eljutunk oda, hogy be lehet hozni a saját gondolatainkat is a szokások kialakításába. Ez segíti a kicsi nyugodt alvását hosszútávon, és könnyebbé teszi a mindennapokat. Sok családban nem probléma az együtt alvás vagy a babaöböl használata, mások viszont nem ezt az utat választják. Vannak cicin alvós csecsemők, és vannak “önállóan“ alvók. Néhányuk ringatással alszik, mások simogatással. [quote width=”auto” align=”none” border=”#b94783″ color=”#444″ title=” „]Teljesen lényegtelen a választás, mind jó lehet, ha az adott módszer mindenkinek megfelel, és tisztában vagy vele, hogy ez hosszú ideig, szokásként beépülve fog működni a családban.[/quote] Sokszor kerül középpontba a rossz alvó babáknál a szoptatás, mint hátrány. A szoptatás, és az alvás összekötése jelenthet problémát, de önmagában semmi köze sincs a szoptatásnak a sok ébredéshez. A kicsi nem azért kel fel, mert nem lakott jól, vagy mert függőségszerű kényszere van arra, hogy örökké szopizzon. Hanem egyszerűen felébred valami miatt, és segítséget kér a visszaalváshoz. Minden baba valamilyen módon igényli a segítséget. Más babáknál a cumisüveg, a cumi, az ujjacska, vagy a ringatás jelenti a megnyugvást. Gondold át, hogy mit szeretnél, és abba az irányba próbáld vinni a babát. A beépült dolgokat nagyon nehéz megváltoztatni, rengeteg kitartás kell hozzá. Főleg, azért, mert nem hagyod sírni, és fáradtságában elaludni a babádat. Viszont a következetességet emellett is meg kell tartanod.
A fél éves kortól további nagy változások következnek. A mozgásfejlődés beindulása, a fogzás, egy-egy megfázás, a túl sok felfedezni való, a szeparációs szorongás mind-mind eredményezhetik a nyugtalan alvást. Ezek átmeneti időszakok, bár úgy tűnhet, hogy teljesen összefolynak. Próbáld átsegíteni ezeken a kicsit, de úgy hogy ne zökkenjen ki teljesen a normál működésből. Pl. vidd át magatok közé pár napra, ha beteg, de ha jól van, akkor aludjon újra a saját helyén.
A napirend megléte is nagyon fontos, de nem picibaba korban. Őket még nem nagyon lehet beszabályozni, de figyelni igen, és az ő saját rendszerükhöz igazodva kialakítani egy napi rutint. Így ő is tudja mikor mi következik, ami biztonságérzetet ad neki. Nappal az a feladat, hogy megérezd, hogy mikor van az a nagyon rövid időszak, mikor már álmos, de nem túl fáradt egy jó szundításhoz. Be fog állni a rendszeretek! Az esték pedig kiemelten fontosak. Lehetőleg ugyanabban az időben, ugyanolyan sorrendben történjenek az események. Ne pörgessük fel estére, legyen inkább csend, félhomály, lazulás, testközelség, hogy ő is el tudja engedni a napot.

Alváscentrumok
Az alváslaborba általában alvás közbeni légzészavar miatt kerülnek a gyerekek, de ezek az intézmények tanácsadás keretében igyekeznek segíteni a nehezen, vagy rosszul alvó babák szüleinek is.
A szülők iszonyatosan fáradtak egy, netán kettő keveset alvó gyermek mellett ez tény, de valahogy át kell vészelni ezt az időszakot. Ha mégsem megy, és nagyon megviseli a gyereket, a családot a probléma, akkor fel lehet keresni egy alváscentrumot. Tudni kell azonban, hogy jó esetben az történik, hogy egy célzott beszélgetés keretében kiderülnek azok a nevelési hibák, amik általában a problémát okozzák. Például a fent említett napirend hiánya. Ebben az esetben a szakemberek is ebben látják a megoldás kulcsát. Tanácsokat adnak a napi rutin, és az önálló elalvás kialakítására. Ez minden esetben teljes elköteleződéssel jár szülők részéről, mert nem könnyű végigjárni kijelölt a utat.
Ér próbálkozni bármivel, amiben esély rejlik a pozitív változásra! Kívánom, hogy eljöjjön a pihentető alvás minden Mazsolának, és Mamájának!