Drága Édesanya! Minden küzdelmedet láttam. Amit nem, arról Te meséltél. Tudom, hogy éveket vártál egy benned megfoganó életre. Feldolgoztad, hogy számodra göröngyösebb az út. Elfogadtad, hogy természetes úton nem lehetsz várandós. Izgultál, sírtál, beletörődtél. Végül kitartottál, és sikerült. Kismama lettél. De nem tudtál megnyugodni. Vizsgálatról, vizsgálatra aggódtál. Ennyi megpróbáltatás után Te vagy az, aki igazán érezhetted, hogy a gyermek áldás.
Aztán egyik pillanatról a másikra, idő előtt, megszületett a kisfiad. A 32. hétnél jártatok. Tulajdonképpen nem tűnt rossznak a helyzet, szép, egészséges babád született, nagy boldogságodra természetes úton. Hamarosan viszont indult a kálvária. A te bátor, erős fiad, egy inkubátorban, becsövezve, tőled elzárva pihent. Hetekig.
{adselite}
Az első adandó alkalommal szeretted volna őt szoptatni. A kórházban erre nem volt lehetőséged. Az első időkben szondán keresztül táplálták, majd cumisüvegből kiskacsaként etették. Nagy nehézségek árán, de megindult végre felfelé a súlya. Hazajöhettetek.
Így vágtok most bele a szoptatásba. A 3. héten először. Türelmes vagy, tudod, hogy nem lesz könnyű menet, hiszen a baba csak a cumisüveget ismeri. Az anyamellre nem túl fogékony. Minden rezdülését figyeled. Ismered a jelzéseit, mindig időben cicire kerül. Mégis ordít. Semmi nem jó. Próbálkoztok. Az első otthon töltött napokban persze a cumisüveghez nyúlsz. Harmadnap nagy levegőt veszel, és megpróbálsz minden lehetséges alkalommal szoptatni. Abszolút érdektelen, üvöltő babával találod magad szemben.
A lefejt anyatejet immár svéd itatópohárból kínálod. Nem sokat tudsz mostanában fejni, de nem is rossz. Sőt, lesz ez még sokkal jobb is. Minden csepp arany, örülsz. Az itatópohárból persze a fele mellémegy, gyűlnek a könnyeid. Te ezért a mennyiségért legalább 50 percet dolgoztál hajnalban. Nem bírsz mennyiséget megetetni a kicsivel. Naponta egyszer jön a cumisüveg, és a tápszer. 2-3 napig próbálkoztok így. Még mindig nincs előrelépés, a súlyfejlődés sem az igazi. Sebaj, meglesz az eredmény. Próbálkozás, itatópohár, tápszer, fejés. Egész nap. Éjszaka is. Állandóan. Átálltok fecskendőre, itatópohár helyett. A siker megint elmarad. “Szopizás” , anyatej fecskendőből, majd tápszer fecskendőből. A baba ordít, éhes. Még mindig muszáj elővenni időnként a cumisüveget is. Sírsz. Minden etetés után fejsz, de konstatálod, hogy egyre kevesebb mennyiséget. 10-20 milikért egy órát szenvedsz. Fáj a hátad. Fáj a melled. Fáradt vagy. A baba nyugtalan. A szoptatási tanácsadó, és én felváltva próbálunk segíteni. Biztatunk. Segíteni szeretnénk. Minden tanácsot gondosan megfogadsz. Végső elkeseredésben a kisujjadra kapsz egy házi szoptanítot. A kisfiadat meg kell tanítani vákuumot képezni, szívni. (Aztán később jöhet a normál szoptanít.) Egy etetés – ha minden jól megy-másfél óra. Szinte egybefolynak az evések. A maradék idődben sírsz, és persze fejsz. Alig van már mit. Nem adod fel, tisztában vagy a dolgok hátterével, van rá alapod, hogy azt gondold sikerülhet. Kialakítasz egy jól működő rendszert, végre gyarapodik a kicsi is, de a szoptatás továbbra sem megy.
Eltelik egy hét. Semmi változás. A baba teljesen elutasító. Képtelenség mellre tenni. Annyira akarod szoptatni, és látom, hogy minden egyes alkalommal megszakad a szíved. Igazából én hetek óta csak sírni látlak. A napjaidat a babával megosztott ágyban töltöd, tudod, hogy ezt az időszakot most teljesen erre kell szánnod. Nagyon szűk lett a világod. Sápadt vagy, elgyötört, de a dolgok lehetetlenségén mindig hatalmasakat nevetünk. Ez megnyugtat, még egyben vagy.
Ma egész nap ti jártok a fejemben.
Hol van az a határ, amikor azt mondhatom neked, hogy add fel!? Mondhatok ilyet egyáltalán? Pedig ha ez így megy tovább, akkor hamarosan eléd kell állnom, és azt mondanom, hogy most volt elég! Nem kell ennek folytonos küzdésnek lennie! Nem kell többet bizonyítanod! Nem kell magyarázkodnod! Mindent megtettél, és még annál is ezerszer többet! Engedd el! Legyél szabad! Élvezd végre!
Nehéz döntések sorozata az anyaság, neked kicsit hamarabb kell ezekkel szembe nézni. Tehát azt mondom, utoljára sírd ki magad, mélyedj el a bánatodban! Öleld magadhoz a kisfiad, nézd meg milyen gyönyörű! Simogasd meg, mondd el neki, hogy az ő létezése a legcsodálatosabb dolog számodra. Mondd el, hogy mindig azt fogod tenni, ami neki a legjobb. Neki Anya kell, aki tele van szeretettel, játékossággal, tenni akarással. Akinek az emlékeibe az ő bársonyos bőre, a hurkácskái, és az első mosolyok édes gyönyörűsége kellene, hogy beleivódjon, nem pedig a gyötrelem, és a bűntudat, mert nem sikerült őt a saját tejével táplálni.
Talán nem gondoltál még bele, de ez az egész hamarosan már nem számít. Pár hónap elteltével már senki nem kérdezi meg, hogy szopizik-e a baba. Te sem fogsz minden szoptató anya láttán összeomlani. Elmúlik ez a fájdalom, és öröm veszi át a helyét.
Hamarosan ugyanis rá fogsz jönni, hogy – „így is”- jó anya vagy.
És tudod honnan fogod tudni? Ráérzel az igazán fontos dolgokra: Reggelente egy mosolygós, elégedett kis felfedező szeli majd át sikongatva a lakást, hogy nekifutásból a te karjaidba vesse magát! Később te leszel az első, akinek verset mond. Te leszel az, aki után vágyakozik az oviban. De biztosra veszem azt is, hogy elvetemült kamaszként, ha majd valami marhaságot csinál, te leszel az, akinek éjjel a konyhában kiönti a lelkét.
Nem hiszel nekem? Csak várd ki a végét! 🙂
Üdvözlettel,
A védőnőd
