A lányom egyszínű pólóját szerettem volna egyedibbé tenni. Ekkor találtam rá a fehérítővel való díszítés technikájára. Nekem nagyon tetszett, ezért most megmutatom neked is. A képeket én készítettem, így első kézből láthatod, hogy mennyire egyszerű és gyors a folyamat.
A következőkre lesz szükséged:
- Póló– lehetőleg pamut
- Olló
- Toll
- Öntapadós füzetborító – bármely papír írószer boltban kapható
- Szilikonos sütőpapír
- Vasaló
- Karton lap/ nejlon
- 1 pár gumikesztyű
- Hypo
- Szórófejes flakon – én egy kifogyott ablaktisztítósat használtam
Mindenképp jól szellőző, gyerekek elől elzárt helyen csináld. Én a konyhát választottam, amíg apa játszott a picikkel a másik szobában.
{adselite}
Elkészítés:
Miután kivágtuk a mintát, próbáljuk oda a sablont a pólóra. A minta alá helyezzük el a karton lapot – ez azért kell, hogy a rákerülő hypo, ne ejtsen foltot a hátulján is.
Ragasszuk rá a sablont, majd tegyünk rá egy darab sütőpapírt.
Alacsony hőfokra állított vasalóval párszor simítsuk végig. A tökéletes illeszkedés miatt van erre szükség, máskülönben aláfolyhatna a hypo – első próbálkozásomnál megtörtént.
Vegyük fel a kesztyűket, nyissunk ablakot és sprickoljunk – max. 4-5 fújás. Alapszíntől függően 5-10 percet elegendő állni hagyni.
Ezután vegyük le a sablont, alaposan öblítsük, majd mossuk ki a pólót!
Kész is!
A minta csak a kézügyességen és a kreativitáson múlik. Ezzel a technikával pulóvert, farmert, nadrágokat is egyedivé varázsolhatunk, akár saját magunknak is.
További ötletek