Hogy tud manapság egy nagycsaládos anyuka a szenvedélyének élni és az anyaság minden percét kiélvezni? Mindig jó érzéssel töltenek el a sikersztorik anyákról, akik saját karriert építenek kisgyermek mellett. Az anyaság kiteljesíti őket, de önmagukat is szeretnék megvalósítani. Megtalálják azt a bizonyos arany középutat: boldogok és sikeresek. Bács Emese festőművész 3 kiskorú gyermek édesanyja, a 4-et pedig december végére várja. Olyan munkát végez, amit szeret, miközben karrierje virágzik. Mi a titka?
Mikor és hogy kezdődött?
Még az egyetemi éveim alatt kezdődött minden. Megtaláltam az életem értelmét minden tekintetben: feleség és anya lettem, és tudtam, hogy a festészettel örök szálak fognak egymáshoz kötni. Az álmaimat nem adta fel, sőt tudtam, hogy az anyaság még inkább kihozza belőle az igazi művészt. Kislányom születése után otthon dolgoztam. Reggel egyetem, otthon festés, éjszaka tanulás….Aki tudja a célját, az kitartó és elszánt. Az idő felett győzedelmeskedik, és minden apró percet megragad, hogy előre haladjon. Később pedig beérik a hitébe fektetett energia és láss csodát, egyszer csak magától beindulnak a dolgok.
Miről szól a Te munkád?
A festészet olyan számomra, mint bármely munkahely. Én a Galériába járok dolgozni, míg más az irodaházba. Nagyon fontos, hogy ihletet kapjak, de ha nem jön, én akkor is bemegyek a munkahelyemre….Olyan ez, mint az anyaság: tudom a helyem, és a célom.
Nagy segítő tábor van mögötted, hogy mindezt egyeztetni tudd?
Segítőtábor??? 🙂 A férjem EGY személyben. Ha az embernek nincs segítsége, meg kell tanulnia, gyermekek számától függetlenül boldogulni, ha szeretne saját vállalkozást. Sok lemondással jár, viszont annál több örömmel.:) Szülés után egy héttel már a műteremben voltam. Felváltva vigyáztam a férjemmel a gyerekre. Amíg kicsi volt, addig könnyű volt, aztán csak a férjemre tudtam bízni, hogy segítsen a gyereknevelésben. Amikor a játszani hívtak, a kezükbe adtam egy tust, és velem együtt festettek.
Mit ad neked a munkád?
Önfeledtséget. A hétköznapokból való kiruccanást. Ha nem festek, hiába valónak érzem magam. Jó érzés anyának lenni, de szükségem van a munkára. Önmagában nem teljesít ki az anyaság.
Fontosnak tartod, hogy egy anya találjon magának kikapcsolódást?
Nemcsak az anyáknak, mindenkinek fontos. Fel kell töltődni a hétköznapok forgatagában, különben elnyel a „mókuskerék”.
Szerinted a mai világban 4 gyerekkel hogy tud egy nő érvényesülni?
Majd elválik. Ha valaki tudja mit akar, akkor nem akadály a gyerek. Gondolom 4-el sem nehezebb, de ehhez kell egy megfelelő partner, aki aktív részese a gyereknevelésnek. Egy olyan társ mellett, aki reggeltől estig dolgozik, nem lehetséges. Közösen teremtettük meg a világunkat, ő is festőművész, mint én. Boldogok vagyunk. Felváltva műtermezünk.
Állapotos anyaként hogy tudod összeegyeztetned mindezt 3 gyerek igényeivel?
A festés mellett foglalkozást tartok a műteremben óvodás és iskoláskorú gyermekek részére. Na, és persze vezetem a háztartást, és a gyereknevelés…. Miután a saját magam ura vagyok, én osztom be az időmet, nem kell reggel rohanni. Amíg a lányok kicsik voltak, jöttek velem a műterembe, most már iskolában, oviban vannak. Amíg a pici a hasamban van, addig cipelhetem magammal mindenhova. 🙂 Az időmet csak arra fordítom, ami valóban értékes számomra.
Aki a saját maga kovácsa, mikor pihen?
Minden megszokás kérdése. Ha valaki a 8-10 órás alváshoz van hozzászokva, akkor erre szüksége van. Én megelégszek néhány órával. A munkám miután örömet ad, pihentet. Állapotosan az ember fáradtabb, így amikor úgy érzem szükségem van pihenésre, akkor szusszanok egyet. A mostani terhességem alatt folyamatosan fáradtan érzem magam. Sokszor a műterem helyett a pihenést választottam.:)
Mit üzennél azoknak a kisgyermekes anyukáknak, akik vállalkozni szeretnének?
Olyan vállalkozásba kezdjenek, amit szívből szeretnek csinálni, ne csak a profit szerzés vigye őket előrébb. Sokkal könnyebb úgy éjszakázni a gyermek mellett, hogy olyan dolgot végzünk, amihez kedvünk van.:) Sokan azért nem vállalkoznak, mert nincs idejük. Le kell mondani sok mindenről, az üresjáratokat törölni kell. Ne mástól várjunk segítséget, hanem magunktól! Ha nincsenek a közelünkben a szüleink, akik terhet és egyben gyereket tudnak levenni a vállunkról, akkor sem kell megijedni. Az ember azért választ örök életre egy társat, hogy „Jóban-rosszban”…ha párunk támogat az ötletünk megvalósulásában, akkor kérjünk segítséget. Például a gyerekre ő vigyázzon, amikor mi dolgozunk.
Hol tekinthetjük meg a munkáidat?
Egyéni kiállításom november elején lesz a Ericson Galérian. Jelenleg Budapest a Fugában a Fragmentum csoport kiállítása tart, és folyamatosan jönnek a felkérések.:)
Nagycsaládos festőművész anyaként, mit érzel reggelente?
BOLDOGSÁGOT:)