Tavaly év végén láttam először különböző oldalakon, fórumokon, hogy léteznek fátyolmaszkok. De nem igazán keltette fel az érdeklődésemet. Olyannyira, hogy talán decemberben vettem egy előre összeállított csomagot, amiben volt egy fátyolmaszk, de őszintén csak most jutottam el oda, hogy ki is próbáljam.
Gondoltam, emelek a téten, így bementem még a Rossmannba és a Dm-be is és mindkét helyen vettem a saját márkás fátyolmaszkjaik közül, hogy legyen összehasonlítási alapom.
Azoknak, akik még nem hallottak róluk, a fátyolmaszkok olyan egyszer használatos arcápolási termékek, amiknél egy textil szövet van arcápoló krémmel átitatva. Kibontás után nincs más dolgunk, csak ezt az előre kiszabott textil darabot felhelyezni, várni kb. 15 percet, levenni, majd az arcon marad krémet kissé belekenni a bőrbe és kész is. Először macerásnak és feleslegesnek gondoltam. Mennyivel egyszerűbb csak krémet tenni a kezünkre, és felkenni azt az arcunkra. De aztán rájöttem, hogy van egy plusz pszichikai hatása is, legalábbis nekem volt. Azt éreztem, hogy most teszek valamit a szépségemért. Olyan wellness érzésem volt tőle. (Bár szerintem a legtöbb kisgyermekes édesanya egyetért velem azzal, hogy egy nyugodt, gyerekmentes, forró fürdő is ugyanezt az érzést adhatja.) Szóval nekem abszolút pozitív csalódást okoztak.
Viszont szerintem igazán különleges és kellemes érzetet inkább nyáron adhat, mert a nedves krémes anyag, amit az arcunkra rakunk, eléggé hideg tud lenni, persze hamar felveszi a testhőmérsékletet, de nekem hidegben a hideg dolgok nem igazán esnek jól.
Rossmann: Ezt a maszkot vettem a legkedvezőbb áron, mert valamilyen extra akció volt rá, így 169 Ft-ba került. Viszont ez tetszett a legkevésbé. Az illata sem volt az igazi, de ettől el tudtam tekinteni, viszont attól nem, hogy miután levettem és elkentem a maradék krémet az arcomon ragacsos, kellemetlen érzés maradt után.
Garnier: A legnedvesebb az összes közül, amit eddig kipróbáltam. Annyira sok krémet tartalmaz, hogy miután levettem még bekentem a lábaimat, a karomat, majdnem az egész testemet és még így sem száradt ki a maszk. Szuperül fel lehetett tenni az arcra, nagyon jól illeszkedett. Igazán kellemes az illata, a krém állaga kissé csúszós, gél szerű. És az eredmény: finom, puha bőr. A bolti ára általában olyan 6-700 Ft körül mozog.
Balea: Ettől a márkától azt a fajtát választottam, ami különböző gyümölcsillatokban kapható és 299 Ft-ba került. Létezik mangó, görögdinnye és gránátalma illatokban. Én a görögdinnye illatút választottam, ami nagyon szuper volt. Igazából az összes közül ez lett a kedvencem. Pont annyira volt nedves, amennyire kellett és a legjobb, hogy ez is könnyen felszívódott, mert könnyű, gél állaga volt. Nagyon tetszett.
Azt nem mondom, hogy innentől napi szinten alkalmazni fogom, de havonta 1-2 alkalommal biztosan beillesztem az esti rutinomba.
Még több bejegyzést a TesztelM Blog írójától itt találtok.