Mélyen átérezve minden szavát, olvastuk nagybecsű újságíró cikkét, majd játszótér-tesztelő anyukáink, tikos gerillacsapatként megszállták a környéket. Elmentünk megnézni a Kősivatagot, kipróbálni a játszóteret. Elmondjuk mit tapasztaltunk.
A cikk írójának, és az általa megkérdezett szakértőnek, Bardóczi Sándor tájépítésznek, szinte mindenben igaza van. Szinte. Amit látunk, az valóban egy kősivatag, minket kiképzőpályára emlékeztetett. Ám a megjelenés óta eltelt két hétben, úgy tűnik a helyiek magukévá tették az elnevezést. Nagyjából három órát töltöttünk a környéken, anyukáink szóba elegyedtek bárkivel, aki arra járt.
„Szeretjük ezt a kősivatagot!” – kezdi erős felütéssel, teljes egyetértésben a három unokás nagymama és nagypapa. Teljes a családi idill és cinkoskodva mondják mindketten, még akkor is, ha van amiben pont ellenkező a véleményük: „Nem tudtak volna olyan kősivatagot teremteni, ami rosszabb lenne, mint korábban a sétány Árpád híd felőli végén lévő csöves telep. Ott csak a legvagányabb biciklisták és kutyások mertek elmenni” – mondják egymás szavába vágva.
Fotó: Stollár Imola
De míg Nagyi örül a korlátnak a gyerekek miatt és meggyőzően próbál Papira nézni, az öreg csak legyint. „ÁÁÁ hagyjad!” – mondja rosszallóan. „Amióta eszemet tudom, itt még baleset nem volt azért, mert hiányzott volna a korlát.” „Hülyeség!” – mondja.
{adselite}
Továbbsétálunk, és jó lett volna – boldog elégtétel – ha dél és délután 4 között üres lett volna az izzó partszakasz. Új lejárat valóban nincs, de a régi lépcsők legalább megvannak. Ezeket boldogan használták is, lent a parton leginkább kutyások és fiatalok az Elektromos pálya előtti stégen. Az öreg kutyás harmadmagával örül, hogy nem rohangál le mindenhol mindenki, „Így kicsit nyugodtabb a kutyáknak” – mondja.
A ’tromos Duna felőli nagy kapukiállójában egy apuka, két gyerekkel, valamit bütykölnek a kislány biciklijén. „Máshol is van, hogy nincs. Mármint fa. A két híd közötti szakasz bő 3,5 km. Ennél többet is megy az ember tűző napon, olykor gyerekkel is. Tényleg jó lenne árnyas pihenő, de az a nagyobb baj, hogy nem tudsz félrehúzódni a bringával, ha valami történik. Nézd ezt a szakaszt. Ha már hárman vagyunk és kiállunk az útról, nem férnek el a gyalogosok… csak a bicikliúton tudnak kerülni. Viszont nagyon jó az út. Élmény rajta tekerni. Remélem a tél eltelte után is ilyen marad. Azért egy fűsáv a gyalogosok és közénk, biciklisek közé jól esett volna. Van, amikor az én gyerekem a gyalogos – ez így nem túl biztonságos.”
Fotó: Stollár Imola
[quote width=”auto” align=”none” border=”#b94783″ color=”#444″ title=” „]Szóval a rekkenő hőség ellenére, a fák és árnyék hiánya ellenére is aktív a terület. Mi is haladunk – szikkadtan vonszoljuk magunkat – célunk felé, keressük a játszóteret.[/quote]
Játszótér azonban nincs, csak egy trambulinos hintaállomás, ami legkevésbé sem nevezhető játszónak. Mégis szóra bírunk egy kétgyermekes apukát, aki elég harciasan, de mégiscsak szóba áll velünk. Gyanakodva méreget, idegesíti a sok kérdés. Gyanút fog, „Melyik lapnak írnak?”- kérdezi. Bevalljuk – ketten voltunk 3 gyerekkel -, hogy mi vagyunk a Cukimamik, és a környéken lakók véleménye érdekel minket, bármi is jelent meg eddig, bármelyik médiában. Lassú enyhülés.
Elmondjuk neki, hogy mi Anyukák vagyunk elsősorban és nem újságírók. Mi Cukimamik, igyekszünk megtalálni a hétköznapi bonyodalmak és nehézségek között azokat az apró dolgokat, amelyeknek lehet örülni. Elmegyünk, gyűjtögetünk, szívünkben dunsztolunk, hogy a borús hangulatú pillanatokban előkapjunk anyai lelkünk tikos polcairól az ízes pillanatokat, csipetnyi napfényt. Amit megnyitunk és igyekszünk vele jó kedvre deríteni a megfáradt Cukipapikat, méltatlankodó apróságokat, vagy zsörtölődő öregjeinket. Ekkor már hajlandó felénk fordulni, a gyerekek is együtt futkároznak. Van vagy 30 fok, tűz a nap, izzik a talaj.
Fotó: Stollár Imola
Hirtelen a környékbeli gyerekek elfutnak a hintától, és hopp… és hopp… és hopp… hopp…
Amikor apuka meglátja az arcunkra kiülő mosolyt, már egészen lazára veszi a figurát, mint aki azt gondolja magában – majd ki is mondja: „Na, ugye! A gyerekek imádják!! A hinták mellett, első pillantásra láthatatlanul, a talajszintben elhelyezett trambulinok elementáris hatást váltottak ki a törpékből. Hopp… hopp… hopp…
Félve léptem rá én is, ilyet még nem láttam a belvárosban. Elbír… hopp… óvatos hopp… Nem merek nagyon ugrálni. Erre a produkcióra többen lelassítanak, de a tinédzserek vigyorogva biztatnak, hogy ők már kipróbálták és el fog bírni. Remekül szórakoztunk, kb. 12 percig, amikor is már mindenkiről szakadt a víz.
Ekkor éreztük igazán az árnyék hiányát. Lázasan kutattunk a vizes palackok után, amikor apukának újra arcára fagy a mosoly. A Margit hídtól az Árpád hídig egy árva vízcsapot sem találtunk a part mentén. A felső sétányon már vannak csapok, a hajósor belső végénél lévő feljáratnál (a foci/kosár/labdapályánál) találtuk az első vízvételi lehetőséget. Az éltető vízhez minket elkalauzoló anyukák, akik szintén rutinosan közlekedtek a környéken babakocsival, kérdőn, szinte értetlenül néztek ránk. „Játszóteret kerestek?” „Hát itt van a Szent István park, meg az Olimipa!”
Lelkesen megköszönjük, hogy azokat már ismerjük. Szó szót követ, és örömmel konstatáljuk, hogy bár a tájépítész és a kifinomult lelkű újságíró által megfogalmazott elvárások teljesen jogosak, a környékbeliek ennek ellenére kifejezetten szeretik az új partot. Örülnek a rendezett környezetnek, a felszámolt, híd alatti homless hotel-nek. Örülnek az egyenlőre jó minőségű bicikliútnak, ahol akár oda-vissza, oda-vissza is lehet bringázni a gyerekkel. S hogy hova járnak Játszótérre? Nem a Kősivatagba, nem a Szent István parkba vagy az Olimpiára, hanem a lakótelepi házak között megbúvó kisebb nagyobb játszóterekre. Ahol nincs turistatömeg, van víz és vannak fák, jobbnál jobb játékok, biztonságos hinták kicsiknek is, színek, fények és főleg mindig vannak gyerekek, mert ezek a toronyházak között bujkáló játszóterek nem csak az EU szabványoknak, de a szülők és a legfontosabbak: a gyerekek igényeinek is mindenben megfelelnek. Ha arra akad dolgotok, bátran sétáljatok be a lakótelepre, friss játszótéri élményekért!
