Egyre több helyről lehet hallani a „minőségi idő” kifejezést. Több összefüggésben is lehet értelmezni: töltsünk minőségi időt a gyermekünkkel, a párunkkal, családunkkal, vagyis olyan időt, amely mindegyik fél számára értéket jelent, emlékezetes, és mindenki töltődik benne. De hogyan lehet összehangolni, hogy mindenki mindenkivel töltsön minőségi időt és a mindennapi intéznivalók is rendben legyenek? Nem a legkönnyebb kérdés, de megoldható.
Mi korábban a férjemmel mindig osztottuk a feladatokat. Ha csak lehetett, nem vittük a gyerekeket piacra, bevásárolni vagy ügyet intézni. Egyikünk „gyerekezett” otthon vagy a játszótéren, a másik intézte, amit éppen kellett. Két fontos dolog viszont idővel megváltozott:
1. A napi állandó rohanás mellett annyira kevés időt töltünk együtt, hogy hétvégén most már inkább eljönnek velünk vásárolni, családi ügyeket intézni, csak legyünk négyesben. Kicsit szomorkás érzéssel töltött el, amikor erről beszélgettünk és megszületett az első ilyen döntés. Tudtam, hogy a kihúzott sorszám figyelése csak egy ideig jó móka, de aztán unalmassá válik. Azt sem nehéz kitalálni, hogy ez nem „A minőségi idő”, bármilyen vicces fogalomra is gondolok barkochbázás alatt, amíg várakozunk. De szerencsére ezt is ki lehet színesíteni, át lehet keretezni! A gyerekek már sok közös programban részt vettek, vannak kedvencek, sőt egymásról is tudják, hogy a másiknak általában mi szerez örömet. Vagyis egy-egy kötelező program után elég könnyedén ki lehet találni egy olyan kiegészítést, amivel nem a sorban állás marad az utolsó emlék a napról. Mindenképpen célszerű megkérdezni a gyerekeket, hogy ők mitől éreznék értékesnek az együtt töltött időt. Valószínű, hogy más dolgokat mondanak majd, mint amikre mi szülőként gondolunk. Ez sokszor egészen kis apróság is lehet, akár a szezon első fagyizása, amit nem csak velem „ünnepelnek” az óvoda-iskola után, hanem négyesben töltjük.
2. El lehet beszélgetni arról a gyerekekkel, hogy a szülő nemcsak anyuka és apuka, hanem egymás párja, társak, és hogy mennyire és miért fontos számukra a kettesben eltöltött idő. Régebben nem tudtuk valami könnyedén megoldani a gyermekek felvigyázását, de pár éve „már” el tudunk menni nagy ritkán színházba vagy baráti összejövetelekre. Mindig is nyugodt szívvel hagytuk otthon a fiúkat a vigyázó néninkkel, de valahogy egész más szint, amióta erről beszélgetni is lehet velük. A párunkkal kettesben töltött idő alatt szintén fontos szerepet játszanak az apróságok. Ha csak lehet, magunkról beszélgessünk és ne a gyerekek alvós képeit nézegessük! Meséljük el egymásnak egy napunkat részletesen, akár valamilyen dilemmánkat, kérjük ki egymás véleményét, ismerjük meg a társunk nézőpontját arról, ami foglalkoztat minket. Így több év után is közel tudunk maradni egymáshoz és a párunk mindennapjaihoz.
Amennyiben egyénre szabott segítségre lenne szükséged vagy egyszerűen csak magabiztosabb anya szeretnél lenni, keress fel egy első ingyenes beszélgetésre, és írj a hello@anyacoaching.hu címre.
Képek forrása: http://moms.ae, http://www.leatherbys.com, http://staymarriedflorida.com