Egy kismama mesél- Reni blogja

Tesó-projekt bevezetése Vol.1

Megvettük az emeletes ágyat, amibe hamarosan beköltözik a lány. Mivel a kiságy kell az öcsinek, így ő megy a leesés-gátlóval felturbózott, luxus alsó osztályra. Én azért izgulok, hogy ne essen majd le onnan, apa meg azért, nehogy folyamatosan felkeljen, és bejöjjön hozzánk. Kinél mi a prioritás, ugyebár. Szóvá tette, hogy esetleg berácsozhatnánk az alsó részt, és akkor olyan lenne, mint most a kiságya, csak még biztonságosabb. Köszönjük apa!

A tesóra való felkészülés azonban ennyiben nem merül ki. Megkezdtük a babakocsi nélküli jövés-menésre való kondicionálást is. Nos, nincs azzal semmi gond, hogy ő ne bírná a sétát. A lap ott kezdődik, hogy közel teljes egészében ingerkereső a lelkem – bár nem szívesen skatulyázom be a lányom, de 22 hónap alatt azért valamennyire sikerült kiismernem -, plusz nincs félelemérzete (kivéve, ha bukósisakos embert, vagy csúnyán sminkelt öregasszonyt lát). Elhűlve nézem azokat az anyákat, akik lányaikkal kézen fogva sétálnak, vásárolnak, ülnek a buszon. Tényleg csak az én gyerekem helikopter?

 1. Töpi megindul, és össze-vissza cikázva a tömegben egyszer jobbra, máskor balra kanyarodik élesen, mindeközben folyamatosan hátra, vagy oldalra néz, hogy véletlenül se hagyjon ki senkit sem ütközés szempontjából. Ilyenkor én próbálom nem szem elől téveszteni, mert ha emberek vannak körülöttünk, tuti, hogy még csak meg se hallja, ha hívom. De ez még a jobbik eset. A szörnyen megalázó; mikor hívom, rám néz, elmosolyodik, majd sátáni kacaj és sikoltások közepette elkezd futni az ellenkező irányba. Mit tehet ilyenkor egy várandós anya? Megpróbál a maga Danny DeVito-s, mozgáskultúrájával minél közelebb kerülni a gyerekhez, miközben hangosan kiállt utána egyre erősödő „érvelésekkel”:

Az anya: „Kicsim, gyere vissza!”

Határozottnak látszó anya: „Töpike, azonnal gyere ide anyához!”

Határozott anya: „Töpi, ne kelljen még egyszer szólnom, MOST gyere ide hozzám AZONNAL!”

ÉN nem leszek olyan, mint az anyám, de aztán mégis anya: „Jól van kisasszony, most játszottad el a délutáni játszóterezést!”

Arról nem beszélek, mikor utolérem… legyen elég annyi, hogy épp olyan mértékben vagyok már kiakadva a megalázottságtól, mint amennyire ő örül, hogy mekkora jót fogócskáztunk.

2. Töpi megáll. Általában néz valamit, próbál ráülni a játékbolt elé kipakolt csali-cucc egyikére, vagy épp szoftvert frissít. Itt már csak az segít, ha kézen fogom, és buzdító szavakkal rábírom a tovább haladásra, melynek következménye általában az egyes pont lesz. Mindig megbánom, hagytam volna inkább ott állni…

3. Töpi pakol. Addig még tök cuki a lány, amíg elmar egy bevásárlókosarat a közértben, és elindul anya mellett, aztán egyszer csak egy teljesen más sorba kanyarodik, és mintha csak a heti nagybevásárlásba csapna bele, elkezd pakolni. 12 pár bokaharisnya, 1 illatgyertya, pár csomag bazsalikom, egy marék müzli szelet. Szisztémája egyszerű, amit elér, és elbír, az a korásban landol. De jaj anyának, mikor utoléri és elkezd visszapakolni. Sírás, üvöltés, könnyek. Az se könnyebb, ha végig követni tudom a lányt, neadjisten irányítom. A kosár ilyenkor is nála kell, hogy legyen, ami egy nagy tejföl és egy combos meggybefőtt után, már igencsak nehéz, de Töpi nem adja át. Szépek lehetünk, anyuka, aki bandukol, miközben a gyereke nyögések közepette, látványosan küszködve cipeli a bevásárlókosarat a kassza felé. Néha sikerül még egészen a bejáratnál szereznem egy kis zacskót, azt belenyomom a kezébe, majd sietősen belepottyantok például egy kiflit, és akkor úgy érzi, visz valamit, és meghagyja nekem a kosarat.

 Szóval nálunk nem a kis lusta gyerek miatt kell még babakocsi, inkább amolyan kényszerzubbony helyettesítőként funkcionál. Belekötözöm és nyugi van.

Sokan megkérdezik, hogy mit szól a lányom, hogy érkezik a tesó? Hát szólni nem sok mindent, mert alapvetően tökéletesen megérti, amit mondunk, de beszélgetni még nem akaródzik neki. Szavakat használ, közben meg halandzsázik. Új hobbija, hogy egyszer napközben fel kell hívni apát, majd ő átveszi a telefont, és elkezd mesélni a faternek. Hogy mit, azt csak ő tudja, de egy biztos, folyékonyan tolja a szöveget a kiscsaj, apa meg időnként közbe vág, hogy „Tényleg kicsim?”. Szóval ők megértik egymást.

Annyit megtanult, hogy a pocakban van a baba, úgyhogy gyakran feltűri a pólóját, és mutatja/mondja, hogy baba.

Ma sétálgattunk, majd nagylányokhoz illően beültünk a cukrászdába egy kis délutáni pogácsázásra. Egész jól ment, úgy érzem haladunk, most például nem dobta magát a földre hisztizve, csak kukázott, de azt se annyira mélyrehatóan, mint legutóbb. Szóval van még 18 hetem… Sikerülni fog, megcsinálom, megcsináljuk!

Tesóra szoktatás folyt. köv…

TÖPI SZÓTÁR