Varjú: Az istenek hírnökének tartották, ám köze volt az időjáráshoz, a hosszú élethez, balszerencséhez és a halálhoz, valamint az ómenek, előjelek madaraként is ismeretes.
Első szakasz – Fejem felett
Aki azt gondolja, egyszerű vizsgákra tanulni, beadandó esszéket megírni, szakdolgozatra készülni, gyakorlati helyet keresni, neurológust elérni, 20 hónapos rosszaságot nevelni, nőként létezni, babát várni, émelygéssel és puffadással küzdeni, eközben feleségként is szuperül funkcionálni, az tehet egy szívességet… ÍRJA MEG a megnyugtató gondolatait, kérem!!! Jelen pillanatban úgy érzem magam, mint egy puzzle, aminek saját magát kéne összeraknia. Ilyenkor szoktam leülni és rendezni soraimat, amire sort is fogok keríteni a napokban – határidők, feladatok rendezése. Azonban elég hajlamos vagyok mindig mindent a legutolsó pillanatra hagyni, annak ellenére, hogy folyamatosan eldöntöm, most másként lesz. Rendszerezés tippeket szívesen fogadok!
Második szakasz – Hajnali sírás
A mi lányunk mindig jó alvó volt, sosem ébredt fel éjjel.
2013/11/18
01:34
Keserves sírásra ébredek, egyből pattanok ki az ágyból, sietek a gyerekszobába. Töpike áll az ágyában, könnyes szemeit rám emeli fájón, reménnyel telve – gondolom, mert olyan sötét volt, hogy a gyereket is csak a mozgásából tudtam bemérni. Kiemelem, hozzám bújik, nyomja oda a kis testét a mellkasomhoz, és közben hüppög. Átmegyünk a szülői ágyba, de ahogy tenném le, megint bőgni kezd. Apa ekkor ébred meg, hogy mi a szitu. Bepróbálkozunk egy pelus cserével, hátha, de nem jön be. Továbbra is zaklatott a lelke a lánynak. Ekkor anyai agyamban lámpa gyúl, apa vigye vissza a szobájába, ringassa, meséljen, és úgy biztos visszaalszik. Apa örül. Anya meg fél a sötétben. Ez sem használ. Apa agyában is fény gyúl, aludjon velünk. Jó. Apa mellkasán a gyerek egyik fele, agyáén a másik. Szuszog, simogatom. Mikor apa már mélyen visszaaludt, a lány egyszer csak felkel, lemászik az ágyról és a takaróját maga után húzva elindul a saját lakrészébe. Anya megböki, apa felébred és utána megy. Anya továbbra is fél a sötétben. Apa visszatér: „Betettem a kiságyába és lefeküdt”
Harmadik szakasz – Miért a varjak?
A lánnyal mostanában láttunk együtt először varjú vonulást, mióta öntudatára ébredt. Félelmetes mégis ámulatos volt, ahogy károgva tovaszállt a madár rengetek. A gyerek ebből csak az ámulatos részt szűrte le, mondjuk ő nem is látta Hitchcock madarait.
Ez eszembe juttatta, hogy egyszer egy öreg azt mondta nekem, akkor jön a tél, mikor a városban megjelennek a varjak. Ezek szerint vége a bőrdzsekis időszaknak. Sajnálom is meg nem is. Szeretem a négy évszakot, elfogadom a hideget, ha nem fúj a szél és nem esik az eső. Hiszem, hogy van tehetségem a népi bölcsességekből megjósolni az időt. Többször eltaláltam már, hogy 1 órán belül esni fog – hangyák kirajzása -, másnap szeles idő várható – az ég alja vöröses. Komolyabban kéne foglalkoznom ezzel. Szerintem. A férjem szerint nem.
A varjú szép állat. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy tényleg nem fázik a lábuk télen.
Negyedik szakasz – Tökmag
Be kell valljak valamit. Míg Töpinél minden órában megnéztem, hogy épp mit írnak, akkor-e, mint egy tik-tak, vagy már elérte az olajbogyó méretét, Tökmagnál ez más. Egyszerűen természetesnek veszem, hogy nő, és fejlődik odabenn. Nem érzem késztetését, hogy pontosan tudjam, mikor alakul ki az ujjlenyomata. Pontosabban, nem érzem azt, hogy attól kezdene el hallani, mert én épp a 20. hét környékén olvasok róla. Ez talán annak köszönhető, hogy rettentően megoszlik a figyelmem, de én szeretném azt hinni, hogy ez a „már világra hoztam egy egészséges gyereket, ennek is annak kell lennie nyugi” érzés magabiztosságba való manifesztálódása.
Étkezés. Pár hete nem bírom a sajtot, azt, ha a férjem tökmagot eszik, nem tudom elképzelni, hogy a mekiben egyek hamburgert, pár napja a tejtől, joghurttól vagyok kiborulva, rosszul leszek a narancslétől is. Orvul vágyom azonban a tescos-féle fánkok bármelyikére, a vajas kalácsra – vastag vaj, 20 mp mikró -, este kilenckor egy sonkás pizzára, pedig nem szeretem a sonkát. Aminek az lesz a vége, hogy megeszek egy szeletet tele sonkával, a többiről meg leszedegetem és félreteszem, mert már nem esik jól, a férjem pedig odalép, hogy ezért minek fizettünk többet, ő tudta, hogy ez lesz, és ne fogjam a várandósságomra. Ekkor én rápislogok, hogy de Cucuuu, szeretlek, és én most életet hozok létre, kell, ami kell, amúgy sem én döntök jelenleg ezekről. A végén pedig összebújva megnézünk egy mecset, hogy neki is jó legyen.
