06.02. – Délelőtt 11.32
Elérkeztünk hát. Holnap – azaz nektek ma – megtörténik, amiről sose gondoltam volna, hogy meg fog. Megszületik második gyermekem.
Szörnyen lassan telt ez a hét, azt hittem már sosem jön el az a nap, melynek estéjét a következő elengedhetetlen dolgokkal töltöm:
– Borotválkozás
– Pedikűr
– Manikűr – le kell mosni a körömlakkot, de egy extra erősítő színtelent azért dobok rá
– Hajmosás és csavarás
– Pipere összepakolás
– Alkoholmentes sör elszürcsölése a Vikingek sorozat utolsó két része alatt, amit férjjel összebújva nézek meg
– Utolsó babás pocaksimogatások
Azt hittem ma – azaz nektek tegnap -, hogy rettentően fogok izgulni. De rám szállt a nyugalom. Reggel lányommal – részemről utolsó babakocsiban tologatást megejtve – bevásároltunk a közértben, hazaérve megfőztem férjemnek 4 napra, kitakarítottam, kimostam, játszottam vele, olvasgattunk az előszoba padlóján ülve. Délután, ha az idő is kegyes lesz, egy nagyot játszózunk majd.
Úgy is fogalmazhatnék, hogy kissé át vagyok szellemülve. Mikor egy anya lelkileg is készül a szülésre. Töpinél inkább izgultam, hisz ott minden bizonytalan volt. Tökmag esetén tudom mi vár rám, és hozzávetőleg tudom mikor fog történni. Van időm felkészülni érzelmileg. Azt hiszem, most épp ez zajlik bennem. Rettentően érdekes. Sajnálom is a férfiakat, hogy ők ezt sosem élhetik át. Szülővé válni, még a szülés előtt.
Férjem ma: „Nem izgulok a szülés miatt – mondjuk nem is neki vágják fel a hasát -, az jobban aggaszt, hogy a démon lánnyal miként fogok boldogulni 3-4 napig. Mit adok neki enni? – 26 hónapja meg van a gyerek, de ez neki kérdés. És én mit fogok enni? – túl jól van tartva, az a baj.”
Én ma: „Nyugi, minden rendben lesz, majd legfeljebb tejbegrízt meg joghurtot adsz neki, azt legalább megeszi – ennyi idő alatt úgyse tud annyit fogyni, hogy a gyerekorvos ránk hívja a gyermekjólétit. Neked meg csinálok egy nagy adag pörköltet, azzal kihúzod – ááá, mondhattam volna, hogy járjon át anyóshoz enni, most vagdoshatok egy csomó nyers húst, jee.
Nem igazán tudom elképzelni, milyen lesz két gyerekkel sétálni, közértbe menni. Vajon miként fog reagálni Töpi a tesó érkezésére? Tudok-e majd hasonló figyelmet szentelni Vajknak, mint anno a lányomnak? Érzek-e majd lelkiismeret-furdalást, amiért 3 napig nem vele, hanem a tesójával leszek? Honnan merítek majd erőt és türelmet, hogy mind a két gyerekemnek, mind a férjemnek, mind pedig magamnak megfeleljek?
Ha vallásos lennék, biztos könnyebb lenne, imádkoznék és bíznék. Így azonban csak bízhatok, ami csöppet megnehezíti a dolgomat.
Tisztában vagyok vele, hogy a férjem most is – mint mindig – mellettem fog állni, segít majd amiben csak tud. Már most érzem, hogy túl hamar el fog repülni az a két hét, amit itthon tölt velünk.
Sajnos a tanulást eléggé elhanyagoltam az utóbbi hetekben. Jellemző rám egyébként, hogy az utolsó utáni percben kezdek bele a felkészülésbe, csak így az ismeretlenre bízom magam, vagyis a két gyerekem jóindulatára. Ha sikeresen levizsgáztam – le kell! -, akkor adok 2 hét pihenőt magamnak, aztán jöhet az olasz nyelv újravételezése agyam szabad raktereibe, és elkezdődhet a felkészülés az emeltszintű magyar érettségire, hogy főiskolára mehessek.
06.02. – Éjjel 23:47
Férjemmel épp komoly diskurzust folytattunk, mikor is hallom, ahogy a feje mellett valami hatalmas teremtmény a falnak ütközik, majd eltűnik. A szívem megállt, a gyerek elkezdett csuklani a pocakomban. Ez van, ha az ember lányának férje szellőztet lefekvés előtt – függöny elhúzva, gyertek csak éjjeli lények mottóval.
– Basszus, ez meg mi volt?
– Nem tudom, biztos valami éjjeli lepke.
– Tényleg? Az nagyszerű, de hova tűnt?
– Nem tudom.
– Nem tudod? Wááá, ott van!
– Hol?
– Ott a könyveken, baszki ez olyan nagy, hogy megrezegteti a papírt a tetején!!
– Hol? Nem látom!
– Hát ott!
– Az a nagy?
– Igen!
– Én be nem nyúlok oda, még megharap, vagy ilyesmi!
– Öreg, te vagy a férfi, valahogy szedd ki onnan!
– Miért nem jó ott, oda elbújt.
– Csak szólok, hogy Te addig tuti le nem fekszel, amíg ez itt garázdálkodik!
Férj a körömreszelőmmel kezdi piszkálni, mondván majd erre kijön, és olyan helyre repül, ahol elkaphatja. Eredmény; berepült a kanapé alá. Erre már a kutya se maradt tétlen. Kapart, próbálta elérni, közben gazdi buzdította. Aztán behozta a fegyvert… az univerzális partvist. Elkezdett sepregetni alul, hátha kirepül.
– Nah, látod?
– Igen, oh ne…
– Mi történt?
– Lehet, a kutya mégis elérte, vagy a seprű.
– Neeee, meghalt?
– Nem tudom, de nincs jó bőrben.
Valahogy sikerült rákeverednie a partvis szőrös részére. Férj megy ki vele az erkélyre, próbálja lerázni.
– Hagyd a fenébe kint az egészet, majd reggelre elszáll róla.
– Igazad van.
– Legalább érzi a vendégszeretetünket.
Miután ezt megírtam, felhúzom az órát 5.00-ra, lefekszem a férjem mellé, és alszunk. Szép napot Cukimamizósok!
Az olvasás közös élmény:
Ha tetszett oszd meg másokkal is!:)
Szólj hozzá Te is a témához!:)
