Dagadás helyzetjelentés
Védőnő. Mérleg. Nálunk itthon nincs ilyesmi, így az első babavárásom idején is csak nála szembesültem a ténnyel. Azt tudom, hogy 49 kilóról indultam most is… 18. hét 55 kiló. Gondoltam, ez egy egészséges emberi súly. A minap azonban épp tréning nadrágot vettem magamnak Töpikével, mikor az S-s méretek közé azért bevittem egy M-eset is, gondoltam, biztos, ami tuti, ne kelljen kétszer vetkőzni. A halomból kivettem egyet, felpróbáltam, tökéletesen állt, nézem, M-s. ÁÁÁ. Én az XS-s lány, aki immár M-s kismama. Tudom, most páran azt gondolják, menjek a fenébe, az M egy formás női méret. Igen, de ha eddig pocaklakó nélkül a 34-36 nadrágok voltak rád jók, kicsit éles váltásnak tűnhet a dolog… Vettem egy nagy levegőt, és betettem a kosárba az M-s nacit.
Tegnap találkoztam kismama elvtársammal idén először. Első mondata – nem pontos idézet; Buék, oh, már látszik. Kérdem, micsoda? Hát az arcod már kerekebb. Mondom, anyukád hogy van?…..
Szóval a lényeg, hogy torna ide – de leginkább még oda, dagadt pingvinesedés beindult.
Tökmag helyzetjelentés
A fiatalember 20 hetes lett, azaz FÉLIDŐS!!! A pocakom egyre csak nő, a melleimről nem is beszélve, szóval vígan vagyok. A minap kellett mennem a második genetikai ultrahang vizsgálatra, mikor is az elején morcosnak tűnő orvos olyat tett, ami totálisan feldobta az egész napomat/hetemet. Felfeküdtem az ágyra, próbáltam hasizmaimat megdolgoztatva, pipiskedve rápillantani a monitorra, hogy vajon milyen is az én fiam. Erre a doki hirtelen felém fordította a monitort, és ott volt az én pocaklakóm 4D felvételen. Persze nekem, mint a dokumentálós anyának egyből az jutott az eszembe, hogy a mobilom meg a széken hagyott táskámban csücsül… szép. Mikor nyilvánvaló vált számomra, hogy minden rendben van a gyerekkel, félve kérdeztem meg a fickót, hogy esetleg be tudná-e hozni azt a képet még egyszer, hogy én gyorsan apának lefotózzam. A válasz: „Már kinyomtattam magának” Wow, a magyar egészségügy kontra jófej közalkalmazott? Le voltam nyűgözve. Egyem meg, a végén még hozzátette, hogy ne nagyon reklámozzam ezt, mert nem lenne szabad neki ilyet csinálnia. Én persze, ahogy kiléptem, egyből tettem ki az FB-re, meg most itt is megírtam. Alapvetően azt se értem, én miért kerülhettem ilyen kiváltságos helyzetbe, talán én voltam pályafutásának 1000. kismamája? DE, kérdem én, ezt komolyan titkolnia kell? Milyen rendszerben élünk??
Jövő hét szerdán megyek ismét a saját –pénzlegombolós – imádott dokikámhoz. Ott ismét megkukkanjuk a srácot.
Párbeszéd este, fogmosást követően férjemmel:
– Juj, de örülök ennek a kis képnek! Majd el is viszem a dokinak szerdán.
– Gondolod, érdekelni fogja?
– Hát, igen, miért ne érdekelné?
– …
Szerintem a családi béke miatt nem kaptam választ már erre, férjecském pontosan érzi, hogy mikor kell feladnia a dolgot, ergo mikortól veszik át a hormonok az agyam feletti irányítást teljes egészében.
Töpi helyzetjelentés
Méhemnek gyümölcse, egyszerre érkezett meg az „autonóm lény vagyok, hagyjál” földhöz verős hiszti korszakába, és a „mosolyogva figyelem anya reakcióját, miközben magam elé tartva a poharat, szépen lassan kiöntöm belőle a vizet a padlóra/kanapéra/ruhámra” határokat feszegető időszakába. Nos, mivel azt az elvet vallom, hogy egy popsira csapás is csupán agressziót és félelmet közvetít, így marad a beszéd és a következetes viselkedés. Én azt akarom, hogy a gyerekem értse, mit miért nem teszünk! Ha megütném, vagy bezárnám a szobájába, azzal ezt nem tudnám elérni. A módszerem a következő:
1. Fázis – Jelzem a helytelen viselkedést határozott hangon
– Töpi, kérlek, ne dobáld le a tésztát a padlóra!
2. Fázis – Foganatba helyezem a következményt
– Töpi, ha még egyszer ledobod, akkor kiveszlek a székből és befejezted az ebédet!
3. Fázis – Betartom az ígéretemet
– Ez nagyon csúnya dolog volt, nem szabad ilyet csinálni! – fogom, megtörlöm a kezét, kiveszem a székből és kiküldöm a konyhából, amíg feltakarítom a dzsuváját. Nem csukom be az ajtót, de érzi, hogy csöppet ignorálva van.
Ez a módszer kiválóan alkalmazható pl. öltöztetésnél is. Ha már 2x kértem, hogy engedje a nadrágját feladni, és ő harmadszorra is nevetve kirobban az ölemből, mint egy Mig 29-es vadászgép, akkor a 3. fázis lép életbe, azaz felállok és átmegyek egy másik helyiségbe, és ott elkezdek csinálni valamit. A lényeg, hogy érezze, nem veszek róla tudomást, hiába produkálja magát, az nem talál célközönségre. Ennek a vége általában 10-ből 9-szer az, hogy pár perc után odajön, átöleli a lábamat, és visszarázódik minden a normál kerékvágásba. Időnként előfordul, hogy a szép gesztus helyett inkább elvonul egyedül játszani, ezt én a „kivétel erősíti a szabályt” statisztikai megerősítésének tudom be.
Most mennem kell, felébredt életem aktívvá tevője. Gyermek hisztitől mentesebb napot mindenkinek!
