Egy „nem hétköznapi” anyuka meséli el 10 hónap történéseit, miközben 18 hónapos kislányát boldogan neveli. Rengeteg kérdésre választ kaphatnak az anyukák/kismamák, és nem mellesleg még szórakoztató is..
Kipp-kopp!
– Ki kopog?
– Én vagyok az, a reggeli rosszullét.
– Te, de, hát te meg hogy kerülsz ide?
– Jöttem, mert jönnöm kellett.
– Oh, én azt gondoltam, hogy az előző babámmal épp elég hosszan élvezhetted a vendégszeretetemet… és…
– Szerinted ez ok arra, hogy most ne jöjjek?
– Nos, bevallom egy hangyányit reménykedtem benne, igen.
– Reménykedés helyett készíts elő nekem a vendégszobát, itt maradok pár hétig, de csak te fogsz látni és érezni.
– Szobát? Hát nem csak reggel ugrassz át egy teára?
– Neeem, mivel ilyen kedvesen fogadtál, úgy döntöttem egész nap veled maradok. Jókat fogunk együtt mókázni, majd meglátod.
– Csodás…
KÉT hete történt, azóta a reggeli felkeléstől az esti elalvásig folyamatosan émelygek. Persze nem nagy ár ez egy babáért, de azért mégis. Kicsit igazságtalannak érzem, hogy én próbálok teljes értékű nő, anya, feleség, házvezetőnő maradni, miközben folyamatos rosszullét gyötör, a férjem meg azt mondja, átérzi. Nem kicsim, ez az, amit nem érezhetsz át, mert tuti, hogy sosem voltál még 2 hétig egyfolytában másnapos… Úgy mondom mind ezt, hogy én egy szerencsés nő vagyok, mert egyrészt szinte mindenben segít – pelenkázás, fürdetés, takarítás…-, másrészt halálos nyugalommal fogadja mikor a pizza szeleteket mustrálva már-már könnyes szemmel jegyzem meg, hogy persze, nincs egy darab sima sajtos sem. Sőt, megoldást próbál találni, hogy majd ő leeszi róla a szalámit, szegény nem sejti, hogy ez egy veszett ügy, és kevés van már hátra a kitörésig. Felvilágosítom, hogy pontosan tudom, hogy ez a pizzázó galád módon a sajt alá is becsempészi a húst, hogy véletlenül se tudjak megszabadulni tőle, és egyébként se kockáztatnám meg, hogy netán ráharapjak egyre, egyébként is miért történik ez meg velem, hogy sajtos pizzát akarok és pont az nincs, pedig éhen halok, semmi mást nem kívánok és egyébként is álmos vagyok, rosszul vagyok, és miért van itt ennyi ember, nem értem miért néznek, nem láttak még éhes kismamát? ÁÁÁ!!!
Érdekes ez a rosszullét, mert csak akkor nem vagyok vele beszélő viszonyba, ha eszek… persze mindig mást kívánok, persze olyat, ami nincs itthon. Törvényszerű. De ami még fontosabb és szerintem többeket is érdekelhet, az a házasélet. Ki kell jelentsem; mily’ igazságtalan az élet, hogy épp az első trimeszterben sújtja a nőt eme rosszulléttel, miközben ekkor még nincs igazán pocak, ami gátolná a különböző kicsavart pozitúrákat.
De mit tesz az ember lánya, ha ott a férje, aki bár folyamatosan mondja, ő megért és nem gond, de tudjuk, hogy a kis huncut ezzel egyáltalán nem ért egyet, és ő nem olyan elnéző, mint szeretett hitvesünk.
Praktikák:
- Csoki – ettől leszünk csak igazán dagadt pingvinek, viszont 5-10 percre elfedi a rosszullétet, ami pont elég lehet egy ilyen háborús helyzetben
- Mentolos rágó – szintén az előbbit érjük el, csak hát nehezebb lavírozni vele, miközben… nos, azt hiszem, mindenki érti, hogy mire gondolok
- Amennyiben a férj kéznél van, várjuk ki azt a 10 percet a napból, amikor kissé alábbhagy az émelygés. Tuti, hogy nem fogja azt mondani, most ne…
Mi gyakorlatilag mindennap együtt vagyunk, így, vagy úgy. Fontos része ez a mi kapcsolatunknak. Szóval a mostani 2-3 naponta dolog eléggé megvisel mindkettőnket. Erre lehetne megoldás egy émelygés tabletta. A férjem bevenné este, mikor hazaér, és együtt kókadoznánk a kanapén sorozatokat nézve. Az ölembe hajtaná a fejét, én simogatnám a haját, ő elaludna, aztán én is.
De addig is maradnak az apró praktikák, és a visszaszámlálás, remélhetően már csak 3 hét…
Jövő héten arról elmélkedek, hogy miben más a második babát várni, mint az elsőt…Folyt.köv.!
