Sokan gondolják azt az egykékről, hogy elkényeztetett, önző gyerekként nőnek fel, akik nem lesznek képesek a szociális beilleszkedés szempontjából fontos tulajdonságok elsajátítására. Járjuk körbe együtt az egyke-effektust, hiszen nincs kőbe vésve, hogy egy testvér nélkül felnövő gyermek, alkalmazkodásra képtelen és örökösen figyelmet hajszoló felnőtté váljon.

[quote width=”auto” align=”none” border=”#b94783″ color=”#444″ title=” „]

Rékával rendszeresen futni járunk, ilyenkor nagyon jókat beszélgetünk, mindig valami témát kivesézünk. Így jött az egyik futás alkalmával az „egyke téma”. Igazából nem is foglalkoztam ezzel a témával, fel sem merült bennem, hogy vannak, az „egykék” és vannak a „többeskék”, mégis Réka olyan lendülettel mesélt az egykékről, hogy felmerült bennem a kérdés: Az egykék valóban önző és kiállhatatlan felnőttek lesznek? Késő este az egykékről elmélkedtem: a barátnőm egyke, én magam is majdhogynem egyke vagyok, hiszen a testvéreim és köztem nagy a korkülönbség, ismerek egyke gyerekeket…akkor mi van?

[/quote]

Bár manapság is tartja magát az a sztereotípia, hogy a testvér nélkül felnövő gyermekek személyisége torzul, ám ez koránt sem ilyen egyszerű és törvényszerű. 1987-ig a pszichológusok is úgy vélték, az egykék személyiségfejlődését hátrányosan érinti testvértelenségük, ám Falbo és Polit vizsgálata rámutatott, hogy nincs lényegi különbség egykék és testvérrel együtt felnövők között se együttműködési, se társas alkalmazkodási, se kapcsolatkialakítási készség terén.

A tanulmány leglényegesebb megállapítása az volt, hogy a fentiek nem a testvérek meglététől, hanem a szülőktől, a közöttük lévő kapcsolat minőségétől, személyiségüktől, nevelési elveiktől, a családi dinamikától, a benne uralkodó légkörtől, a korai kötődés milyenségétől, valamint a gyermek temperamentumától – mely veleszületett – függ.

Természetesen a sztereotípiák sem véletlenül alakulnak ki, így a gyakorlatban – az életben – mégis észrevehető pár olyan tulajdonság, ami az egykéket nagyobb számban jellemez.

Nézzük meg az egyke gyerekek jellemzőit:

osztatlan szülői figyelmet kapnak – Ez egészséges keretek között nagyon ösztönzően hathat rájuk. Annak a biztonsága, hogy bármikor fordulhatnak szüleik felé, önállóságra sarkalják őket. Ugyanakkor egyfajta bizonyítási kényszert is szülhet, ami túlzott maximalistává teheti őket.
a család érzelmi és anyagi erőforrásainak kizárólagos élvezői – A szinte korlátlan támogatás lehetőségével élve több területen próbálhatják ki magukat, könnyebben rátalálhatnak azokra az elfoglaltságokra, melyeket élveznek és melyekben sikereket érhetnek el.
magasabb a figyelemigényük, gyakran féltékenyek – Ez egyenesen következik az első két jellemzőből, ami párosulhat azzal is, hogy nehezen viselik, ha mellőzöttséget tapasztalnak, vagy, ha nem adnak nekik igazat. Egy párkapcsolatban ez gyakoribb konfliktus-helyzeteket szülhet.
szeretnek irányítani – Saját korosztályukban épp emiatt gyakran kényelmetlenül érzik magukat, de a megfelelő szülői odafigyeléssel ez elkerülhető.
értelmi képességük gyakran kimagasló – Ennek oka egyszerű: többet vannak felnőttek között, főként kisgyermekként, ami bővebb szókincset, nagyobb tájékozottságot, sok esetben koraérettséget hoz magával.

Támogató, bátorító szülői attitűddel az egykék is remekül be tudnak illeszkedni a kortársaik közé, ám a túlzott babusgatás, féltés és érzelmi rátelepedés következtében valóban könnyen kialakulhat visszafordíthatatlan személyiségbeli torzulás, de ehhez tulajdonképpen nem kell egykének lenni.

Forrás: L. Stipkovits Erika – Ölelni és ölre menni