Első kislányunk születése után elgondolkodtam, hogy van az, hogy egy férfi, a nőgyógyász mondja meg, hogyan szüljek, és egy másik férfi, a gyerekorvos magyarázza, hogyan szoptassak. Van olyan férfi pszichológus, aki szemrebbenés nélkül nyilatkozik arról, milyen az ideális anya, miközben aligha töltött otthon éveket egy vagy több kisgyerekkel, főállású szülőként. Nem állítom, hogy ők egyáltalán nem segíthetnek, hogy nem lehetnek jó szakemberek. De vajon magunkban és a gyermekünkben is bízunk annyira, mint bennük?
Rémek és szakvélemények
Gondoljuk csak meg, anyáink még homlokegyenest más tanácsokat kaptak az akkori „mindent tudóktól”, és mi mégis itt vagyunk. Ráadásul gyakran homlok egyenest más elveket vallunk, mint ők. Immár két kisgyermek anyukájaként persze magam is gyakran bújom az ide vágó szakirodalmat, cikkeket, hiába fogadtam meg párszor, hogy többé nem teszem. Nem szeretem az olyan „szakértői megnyilvánulásokat”, amik a nevelésben elkövethető lehetséges hibákra fókuszálnak, miközben nem adnak gyakorlati szempontokat arra nézve, hogyan ne kövessem el ezeket. Nem szeretem az olyan banális tippeket sem, amik nyilvánvalóan nekünk, szülőknek is eszünkbe jutnak, de az igazán kiélezett helyzetekben mégsem működnek, legalábbis a mi csemetéinkkel nem… Még kevésbé szeretem a „mai világban”, „manapság a szülők”, és „bezzeg régen” felütésű véleményeket, amik általánosítók és túlzottan rossz színben tüntetik fel a jelent, a múltat viszont erősen idealizálják. Ha tetszik, ha nem, a világ változik, és ez hatással van ránk és a gyerekeinkre. Végül azokat a véleményeket tűröm a legrosszabbul, amik pálcát törnek egy nézet mellett, és minden, ami attól eltér, csakis rossz lehet. Közkedvelt témák ilyen értelemben a hogyan szüljünk, hogyan szoptassunk, hogyan altassunk, mennyit hordozzuk a gyereket, mikor kezdjen közösségbe járni, és minden olyan terület, ahol jól meg lehet forgatni a kést az amúgy is túlterhelt, érzékeny anyukákban.
{adselite}
„Elég jó” szülőnek lenni
A legjobban azért haragszom a hangoskodó, fontoskodó véleményadókra, mert kiölnek az édesanyából két alapvető készséget, ami az „elég jó” szülőséghez kell: a józan paraszti megfontolást és az ösztönösséget. Ez a kettő, kiegészítve harmadikként a legfontosabbal: a szeretettel, márpedig alapvető feltétel a hétköznapok számtalan kihívásának megoldásában. Máskülönben elveszítjük minden magabiztosságunkat, és kívülről ránk erőszakolt keretek közé szorítjuk a gondoskodást, ami öröm helyett csupa merevséget és szorongást jelent majd. Nem kell a tökéletességre törekedni, már csak azért sem, mert olyan nincs. Elég, ha megpróbálunk hitelesek maradni önmagunk és a gyerekeink előtt. Vagyis lehet hibázni, dühbe gurulni, kétségbe esni, újragondolni a dolgokat, tanulni a saját tapasztalatainkból. És szabad másként gondolkodni, másként csinálni, mint a szomszédom, az anyósom, a védőnő, vagy a frissen anyává vált jól reklámozott celeb. Persze nem akarok senkit lebeszélni arról, hogy tájékozódjon vagy tanácsot kérjen. Fontos, hogy legyenek elérhető kapaszkodók, információk, olyan referenciaszemély(ek), akinek adunk a véleményére. De a sarkos, kategorikus megnyilatkozásokkal bánjunk fenntartással, mert sokszor többet ártanak, mint használnak.
Szeretet és biztonság
Ha szerető szülők vagyunk, és miért ne lennénk azok, lelkünk mélyén pontosan tudjuk, mikor csináljuk rosszul, és mit kellene jobban, vagy másképpen. Ha egy kicsit figyelünk, megtanuljuk, mi veri ki a biztosítékot a gyerekünknél, és mi az, amit mégis elvárhatunk tőle, de ezekkel együtt sem fogunk tudni minden gikszert kivédeni. Tesszük, amit tehetünk, legjobb belátásunk szerint, ahogy az erőnkből, türelmünkből telik, és reménykedünk, hogy ivadékaink jó irányú kibontakozásához mi is hozzájárulunk valamelyest. Hogy mi az én személyes, gyakorlati tippem a kisgyerekes szülőknek? Az, hogy a biztonság és a szeretet a legfontosabb, amit adhatunk, és hogy ezt a gyermekünk megkapja-e vagy sem, nem az aktuális gondozási és nevelési trendeken múlik, hanem a belső beállítottságunkon. Egy bölcs ismerősöm mondta, és eltekintve a szélsőséges esetektől, hihetünk neki: „A Te gyerekednek Te vagy a legjobb anyukája!”
