Ugyan mindenki fejében megfordul, senki sem készül úgy a gyermekáldásra, hogy az érkező csöppség beteg lesz, vagy jóval előbb jön a világra. Nem gondolt erre Anita sem, akinek második kisfia koraszülöttként látta meg a napvilágot.
Hányadik héten érkezett Zoli? Volt bármilyen előjele, pl. a vizsgálatok során, hogy előbb fog megszületni?
A 32. héten született meg, de semmilyen jele nem volt annak, hogy korábban fog érkezni. Nem szóltak az orvosok, és én sem éreztem semmit, ami erre utalt volna. Emiatt nagyon váratlanul ért a dolog, igazából addig el sem hittem, hogy szülni fogok, amíg az orvos azt nem mondta, hogy azonnal menjek a szülőszobára. Még ekkor sem tudtam teljesen felfogni, mi történik. Talán akkor kezdtem igazán megijedni, amikor azzal nyugtattak, hogy „semmi gond nem lesz, a mai orvostudomány mellett…”
Fotó: sxc.hu
Milyen volt ezzel a tudattal a szülés?
Az első szülésem rettentően nehéz volt, mert meglehetősen nagy méretekkel, ráadásul villámgyorsan érkezett a babám, és ezt sajnos a csontjaim nem igazán tudták tolerálni. Emiatt nagyon féltem a második szüléstől. Aztán talán a riadalom végett, talán azért, mert neki nem volt ugyanannyi ideje megnőni, a második szülésemet némileg könnyebbnek mondhatom. Persze meghittnek a legkevésbé sem tartanám, hiszen tele volt orvosokkal, nővérekkel a szoba, és szülés után éppen csak felmutatták Zolit, azonnal vitték a PIC-re inkubátorban.
{adselite}
Milyen babának tűnt Zoli?
Ugyan kis légzéstámogatást igényelt, de koraszülöttsége ellenére kiváló súllyal született, és erős gyerek lett. Nagyon formásnak tűnt, egyáltalán nem nézett ki úgy, mint aki korán született, vagy beteg. Egyszerűen csak vékonykák voltak a végtagjai, pedig ő volt a legnagyobb baba az osztályon, a többiek átlag 1,5 kg-ot nyomtak.
Mi történt a szülés után? Sajnos nem értek véget ennyivel a megpróbáltatásaitok.
Valóban további komplikációk léptek fel, mert bár evett, folyton kihányta a tápszert, és kakilni sem tudott. Csak felpuffadt és sírt, láthatóan szenvedett. Ez nekem természetesen borzasztó látvány volt, ráadásul nem foghattam meg, így nem tudtam segíteni neki sehogy.
A vizsgálatok során aztán kiderült, hogy mekónium dugó okozta bélperforáció áll a problémák hátterében, úgyhogy 5 naposan azonnal átszállítottak minket Budapestre, ahol rögtön meg is műtötték.
[quote width=”auto” align=”none” border=”#b94783″ color=”#444″ title=” „] Emlékszem, az ezt megelőző napon foghattam először a kezembe a picike testét. Akkor már csak 2 kg volt, rohamosan fogyott, csak lógott rajtam, mint egy rongybaba, semmi tartása nem volt. Én mégis úgy éreztem, örökké tudnám így fogni.[/quote]
Aki nem esett ezen át, elképzelni sem tudja, mit éltetek meg ezekben a napokban. De mégis, mit tudnál mondani a kórházi életről?
Az orvosok, nővérek nagyon segítőkészek voltak, hihetetlennek tűnt számomra az a munka, ami az intenzíven folyik. Olyan biztos kézzel fogták azokat a falatnyi gyerekeket… Látszott rajtuk, hogy hatalmas szeretettel és rutinnal bánnak velük.
Fotó: sxc.hu
A legrosszabb az egészben az volt, hogy mivel nem maradhattam benn nála egész nap, soha nem tudtam, mivel fogadnak, amikor bemegyek a kórházba. Idegőrlő volt az is, amíg az eredményekre vártunk, ugyanis ezt a problémát két betegség szokta előidézni, a cisztás fibrózis, illetve a hirschprung. Mondanom sem kell, mindegyiknek utánajártam és mindegyiktől rettegtem… Szerencsére nálunk egyik sem igazolódott be – ez egyrészről megnyugtató, másrészről viszont aggasztó, hiszen ma sem tudjuk, mi volt a probléma, vagy ismét jelentkezni fog-e. Ez sajnos a közelmúltban meg is történt. A helyreállító műtétet követően úgy éreztük, végre minden rendben van, de nem sokkal hazaérkezésünk után újból szükség volt egy életmentő beavatkozásra. Ezt már Zoli is sokkal nehezebben viselte a korábbiakhoz képest.
Mit változtatott ez meg bennetek? Hogyan hat a közeljövőtökre a koraszülöttsége, betegsége?
Amit az első 3 hónapban mi ketten átéltünk, azt senkinek nem kívánom. Látni a szenvedését, fájdalmát, a szúrásokat, amiknek a nyomai a mai napig látszódnak a nyakán… Ez mindenkit teljesen kikészítene. Ahhoz képest, amit szegénykém átélt, számomra hihetetlen, mennyire boldog, vidám és türelmes baba lett. Most 6 hónapos, és behozta a lemaradását. Pörög, átfordul, kúszik, és közel 8 kg.
Ami a közeljövőt illeti, koraszülöttként vinnem kell neonatális rendelésekre, ahol figyelemmel kísérik a fejlődését, mind fizikailag, mind mentálisan. És persze a hozzátáplálással óvatosnak kell lennünk.
Hogy érzed, a második kisfiaddal a történtek miatt óhatatlanul is máshogy bánsz?
Próbálok úgy viselkedni vele, mintha teljesen egészségesen született volna, de nagyon nehéz félretenni a rossz emlékeket és gondolatokat. A legrosszabb, hogy egy erőteljesebb sírás után már jön is a párbeszéd magammal: csak nyűgős? A hasa fáj? Vagy a műtét helye? Esetleg ennél sokkal rosszabb? Egy anya élete állandó aggodalom, de ez a mi esetünkben még sokkal nyomasztóbb.
Úgy érzem, érzelmileg is egy nagyon erős kapocs van köztünk, rettentően kötődöm hozzá, és az egyetlen kívánságom, hogy soha többet ne kerüljön, kerüljünk ilyen helyzetbe.
