Itt az újév. Kitűzhetünk új célokat és terveket, tiszta lappal kezdhetünk, ha szeretnénk, de előtte azért érdemes még egy picit megállni, és összegezni, hogy milyen is volt 2017. Mik voltak jó, mik rosszak, mely dolgokat szerettünk és melyeket nem. Én most egy kicsit a jó dolgokkal foglalkoznék, ugyanis összeírtam pár dolgot, amit az előző évben fedeztem fel, és nagyon szerettem, szeretem őket. Megpróbáltam mindenből az abszolút kedvencemet kiválasztani, ami nagyon nehéz volt pár dolognál, de azért valamennyire talán sikerült. Íme az eredmény:
Kezdjük azokkal a dolgokkal, amik a szépítkezésben nyújtanak segítséget, vagyis a kenceficékkel. Úgy igazán tavaly kezdtem el nagyobb gondot fordítani az arcápolásra, így most sok mindent próbáltam ki, de ami a legjobban tetszett, az a Helia-D Micellás vize volt. Jól tisztít, még a sminket is könnyedén el lehet vele távolítani, nem szárít, jól hidratál és nagyon finom az illata.
A sminkeléssel is kezdek jó barátságba kerülni. Egy-egy rosszabb napon kifejezetten jól esik egy nagyon minimális sminket feltenni, még a közérzetem is sokkal jobb lesz. Ezt bátran tudom bárkinek ajánlani, mert szerintem tényleg hangulat javító hatása van annak, ha a tükörbe nézve nem egy elnyúzott fejet látunk, hanem a csinosabb önmagunkat. Nem gondolok itt sokra, elég lehet egy kis púder, szempillaspirál és egy szépen megigazított szemöldök. Az utóbbihoz tudom ajánlani az Yves Rocher szemöldökceruzáját, amit nagyon könnyű használni. Szuper jó kis kefe van a ceruza egyik végén, ami a szemöldök fésüléssel már ad egy formát, amit ki tudunk igazítani a másik végén lévő ceruzával.
Egy újabb egyszerűen használható mégis szuper dolog a Maybelline Instant Anti-Age The Eraser Eye korrektora. Eddig sem voltam egy nagyon alapozó használó nő, de amióta ezt a terméket megvettem még kevésbé vagyok az. Ugyanis bőven elég, ha ezt használom a karikás szememre, az apróbb bőrhibákra, rakok magamra egy kis púdert és kész is a szép arc.
Mivel szeretem lakkozni a körömön, de kevés időm van rá, így nagyon örültem, amikor rátaláltam a Sally Hansen Insta-Dri Top Coat-ra, ami egy szuper, gyorsan száradó fedőlakk. Pár perc alatt szinte bármit csinálhatok már lakkozás után. Tökéletesen elfoglalt nő és anyabarát termék.
{adselite}
Tavaly elolvastam jó pár könyvet, de az abszolút kedvencem Cindi Madsen: Hamupipőke, menj a búsba! című könyve volt. Egyszerűen imádtam. Humoros, romantikus, de pont annyira, amennyire kell, nagyon ötletes vázzal, ugyanis a könyv főszereplője az exei és a Disney hercegek között von párhuzamot. Szuper könyv. Idén még több könyv elolvasását tervezem, remélem össze is jön.
Azt hiszem, hogy itt a következő dolognál egy kicsit rendhagyó leszek, mert próbáltam valamilyen babás, gyerekes dolgot is kiemelni, de nem tudtam semmilyen terméket kiválasztani. Itt azt mondanám, hogy imádom, hogy a kisfiam betöltötte a 2. életévét, mert most valami csodálatos korszakot élünk együtt. Nagyon élvezem, hogy most már igazán lehet vele játszani, már nagyon sokat beszélgetünk, vagyis inkább Ő rengeteget beszél, viccelődik, figyel ránk, tanul tőlünk, másol minket. Sosem gondoltam, hogy létezik cukibb és fárasztóbb korszak a szülés utáni pár hónapnál. De van, csak itt már tudatos dolgokkal tud a gyermekünk feltölteni minket, ami a legcsodálatosabb a világon.
Remélem 2018 is legalább ennyi szépséget rejt majd magában.
A TeszteIM blog írójának további bejegyzéseit ITT találod.