Hányszor mondtátok azt a mondatot a 9 hónap alatt, hogy én nem leszek olyan szülő aki…? Számos olyan helyzet adódott, amikor figyeltem a környezetemben lévő szülők viselkedését, majd vad analizálásba, mérlegelésbe kezdtem, és szépen lassan, saját elvárásokat állítottam fel.
{adselite}
Te megfogadtad, hogy nem leszel olyan szülő, aki többes számban beszél, ha a kicsiről kérdezik?
A kedvencem; „Hány kilósak vagytok?” Ha nem figyelek akkor rutinszerűen rávágom, hogy 6kg-t nyomunk. Amikor elememben vagyok, akkor simán rávágom, hogy 72kg vagyunk összesen, ebből a kicsi 6kg. Vagy cifrázni is tudom, hogy Jázi 6kg, rajtam meg még van kb. ugyanennyi felesleg.
Amikor mesélek róla, akkor általában jól veszem az akadályokat, és nem esek a “MI csapdába”. Vicces párbeszédek alakulhatnak ki ilyenkor, ha egy talpra esettebb beszélgetőpartnerem van. A terhesség alatt szándékosan figyeltem erre, és volt, hogy vissza kérdeztem bizonyos szituációkban.
– Ma oltást kaptunk. – És kinek fájt jobban?
– Már 110ml-t eszünk. – És ez neked is elég?
És a felsorolás végtelen. Az alanyok akkor nem minden esetben értették a kérdéseimet, és valószínű, nekem sem esne le azonnal, ha valaki ezt most játszaná el velem.
Elgondolkodtatok már azon, hogy „az előző életetekben” a kicsinyítő képző mennyire volt jelen?
Én többször is kijelentettem, hogy én nem leszek olyan szülő, aki mindent becézgetni fog. Na tessék, szóval becézni fog. Szerintem már az első mondataim között szerepelt valami ilyesmi, és azóta ez csak fokozódik. Igazából erre meg sem próbálok odafigyelni, nekem így tetszik. Mennyivel cukibb, a bocika a boci helyett, a zsiri a zsiráf helyett és így tovább. Én nagy csőrike rajongó vagyok, szegény megszívta, mert valamiért ő simán csőri lett.
Azért van olyan szituáció amikor nem értek egyet magammal. A békát, nem valószínű, hogy brekinek kéne hívni, mert később majd hogy magyarázom el a gyereknek, hogy az igazából egy béka. Persze most mennyivel édesebb a breki, brekkencs megszólítás. A felsorolásnak sosincsen vége, folyton újabb csapdákba esek bele.
Ti hányszor mondtátok ki azt a mondatot, hogy márpedig mindenki a saját helyén fog aludni?
És hányszor néztek furcsán rátok ilyenkor azok az anyukák akik ezen már átestek? Igen, én nem leszek olyan szülő, aki maguk között altatja a gyereket. Végülis nagyjából össze jött, tényleg nem sokszor, de van az a nap, és éjszaka amikor nincsen erőm betartani a játékszabályokat, és engedek a fáradtságnak, így magunk mellé veszem. Mennyivel könnyebb úgy a cumit bedugni a szájába, hogy mellettünk fekszik, mint hogy végig megyek egy gyerekjátékokkal teli akadálypályán, és mire eljutok a szobájáig már vígan ébren van, és találhatom ki hogyan fog vissza aludni. (persze meg vannak már a trükkök).
És ugye milyen jó amikor reggel melletted ébred, és rád mosolyog, a hajadba kapaszkodik, és hozzád bújik? Nem is biztos, hogy minden esetben a fáradtság a döntő momentum…
Én nem leszek olyan szülő, aki társaságban, folyton csak a gyerekről beszél!
Ez a személyes kedvencem. Nemrégiben beszélgettünk erről a párommal, hogy mi vajon folyton csak Jáziról beszélünk-e, ha találkozunk a többiekkel? És a válasz igen! De ez akarva akaratlanul is így van. Elég egy kérdés, és máris mindent elmesélek, és életbe lép az eggyel több információ effektus is. Remélem, később ez enyhülni fog.
Kitartás anyuka! Az „Én nem leszek olyan szülő, aki” elhatározás megszegése, még nagyon sokáig jelen lesz a mindennapokban. Nem tudsz ellene mit tenni, de hidd el, végül minden úgy jó, ahogy Te csinálod!
